2012. december 22., szombat

"Na most tessenek figyelni! Karácsony, bicikli, fokhagyma, guttáció. Van itt minden!"

Két fej

Jönnek az ünnepek, melyek nem csak vallási és családi események, hanem a gasztronómiai műremekek ideje is.
Ennek kapcsán megemlítem, hogy amíg használunk olyan kifejezéseket, hogy valami "túl sós" lett, vagy "na ez egy kicsit túl édesre sikerült", olyat hogy "hűha, ez most túl fokhagymás lett", na olyat nem. Legalább is az én baráti körömben ilyet nem hallani.
Talán egyszer...

Gábor régi biciklis társunk volt, de lassanként elmaradt. Túl sokszor álltunk meg az ő ízlésének. Mi viszont nem csak száguldottunk a kerékpárokkal. Ha egy jópofa sziklát láttunk, felmásztunk rá. Ha folyót, patakot kereszteztünk, megnéztük elmegy-e rajta a kenu vagy csak a vadvízi kajak. Azután végig egyensúlyoztunk a korláton, és folytattuk a nyargalást.
Nem hagytuk ki a várromokat, a falu múzeumokat sem. Rengeteget lehet tanulni ilyenkor, ha van szeme az embernek. Meg tanár, aki felhívja a figyelmet az érdekességekre. Nálunk ezek vannak.

A kedves blog olvasók közül például hányan tudják, mi a guttáció?
Hát ez nagyon gyenge! Tessék leülni hamar és figyelni!
A nedves élőhelyen a növény nem tud annyi nedvességet elpárologtatni, amennyit a gyökerei felszívnak a talajból. Meg kell szabadulnia a feleslegtől, ezért egyszerűen kinyomja a rostjai közül. Némi növényi fehérje is távozik ilyenkor, ez a vízzel habot alkot. Aki velünk túrázik, az tudja, hogy a rétet nem köpködték tele, amit látunk, az csupán a guttáció. Nahát.

Amikor az alábbi eset volt, akkor Gáborunk bizony még nem hiányzott egyetlen tekerésről sem.
Tavaszi nap ragyogott, megálltunk tízóraizni egy erdei útra heveredve. Az aszfalt finom meleg volt, Gábor szendvicse erős fokhagyma illatot árasztott. Útitársnőnk  (nevezzük Nyuszinak) szerette volna megkóstolni.
- Gááábor! Aaadj egy harit!
- Tessék, Nyuszi!
- Úúúúhhisten! Mennyi fokhagyma van ebben a szendvicsben?
- Két fej!
- Talán két gerezd?!
- Nem! Két fej!

2012. december 18., kedd

"Szigorúan titkos katonai történet. Remélem már elévült..."

Azonnal gyere vissza a puskádhoz

Volt egy időszak Magyarország történelmében, amikor a Haza védelme nem volt többé megoldható Cserny László 23 éves fiatalember nélkül. Ezért felajánlották, hogy 720 napig mosnak-főznek rám és a programjaimról is gondoskodnak. Ha nem tetszik, esetleg ugyanennyi időt nehéz vasban tölthetek...
Hamar sikerült döntenem, így némi alapkiképzés után egy hegytetőre vezényeltek, ahol huszonöt fő körüli "helyőrséggel" különféle berendezéseket működtettünk. Aránylag jól éreztük magunkat, mert ha minden gép tette a dolgát, bennünket teljesen békén hagytak.
Ez a hegytető a valóságban inkább fennsík volt. Itt laktunk jó nagy bekerített telken egy barakkban. Az asztal simaságú ősgyep alatt - öt-tíz centivel - öntött betonhoz hasonló szikla.
 Na, egyszer kitalálták - ott fent - hogy nem megfelelő a védelmünk. Kiadták parancsba, hogy a terület négy sarkába ássunk "L" alakú lövész állásokat. Miután minden csákányunk szétment, hoztak légkalapácsot és azzal nagy nehezen elkészítettük az "erődöket".
A sáncok hivatalos átvételére egy rakás magas rangú érkezett, még tábornok is volt közöttük.
Nekünk ki kellett nyargalni a gödrökbe és töltetlen géppisztollyal tüzelőállást elfoglalni. A tisztek körbejártak és megtekintették az eredményt.
Miután a hátam teljesen kint volt a fedezékből, letámasztottam a fegyveremet és leültem. A "gödörparancsnok" tizedes falfehéren sziszegte:
- Te barom! Azonnal gyere vissza a puskádhoz, mert becsuknak bennünket, mint  a malacot!
Közben odaértek a szemlézők.
- Katona! Miért nincs a helyén?
- Jelentem, én meghaltam!
Alezredestől fölfelé talán már van némi humorérzék, mert a piros lampaszos mosolyogva kérdezte:
- Hogyan történt?
Elmagyaráztam, hogy a fél hátam kint van a fedezékből, semmi értelme az egésznek.
- Dehát magát szemből támadják!
- Engem igen, de a hátam mögötti hasonló állást is szemből lövik, az ottani bajtársaim feje felett elzúgó lövedékek pedig pont bennünket találnak el.
A magas rangúak összenéztek, és egy pillanatig érezni lehetett, hogy az egész jelenlévő társaság a bakáktól a tábornokig pontosan ugyanazt gondolja, hogy tényleg semmi értelme az egésznek.
Mintha megsejtettük volna, hogy a jövőben nem szemből támadó ellenséges harcosok fenyegetnek majd bennünket, hanem svájci frank alapú, ingatlan fedezetű hitelek...

2012. december 4., kedd

"Zsidózunk, zsidózunk? Kicsit abszurd - de igaz - történet következik, ezért viccként is jó..."

Egy nő ne politizáljon

Van nekem egy barátom. Már jó régen az. Még tizenöt évesen ismerkedtünk meg és most a nyugdíj árnyékában is jóban vagyunk.
Hát, mit tagadjam, ő bizony zsidó.
(Ne gondoljunk persze pajeszos, bársony kalapos, szakállas alakra. Ha felveszi a kerékpáros szerkót, úgy néz ki, mint bárki más nemnormális bicajos..;-)
Egyszer olvastam valahol, hogy - midőn felesége be akart volna lépni a Nyilaskeresztes Pártba - Szálasi Ferenc ezt kerek-perec megtiltotta neki. (Egy nő ne politizáljon, vagy valami hasonló érvvel.)
Na ezt elmeséltem fenti barátomnak. Kíváncsi voltam, mit szól hozzá.
Elgondolkodott.
- Hát igen. Úriember volt.

2012. november 30., péntek

"Egy kis óvoda"

Fogdoshattak repülőgépeket

Nyugodtan megírhatom már, a legkisebb gyerekem is gimnazista, unoka pedig még nincs.
A kis összefoglaló apropója, hogy kedvenc (általános) iskolám csapata elhozta ez első helyet egy rangos sakkversenyről. Pedig, a mai fiatal tanítónénik - sajnos - már nem tudnak sakkozni. Régen a napköziben mindig ott volt a felállított tábla és a gyerekek nagyszerű partikat vívtak.

Amikor (régen) legnagyobb gyermekem elérte az óvodás kort és beírattuk a megfelelő intézménybe, remek visszajelzések érkeztek. Jól érzi magát, sokféle dologgal találkozik.
Egyszer én mentem érte délután. A csoport szoba a következőképpen nézett ki: balra két összetolt szekrénnyel leválasztottak egy kis kuckót. Ki volt bélelve takarókkal, párnákkal. Aki nagyon elfáradt, ide húzódhatott pihenni, szundikálni. Ám ez volt a napi mese (fel)olvasás színhelye is.
A bejárattól jobbra egy galamb, kicsit távolabb tengeri malacok. A szembe falnál egy számítógép működött. (Akkoriban még nem volt nagyon elterjedve, talán egy 286-os volt.)
A szoba közepén két gyerek sakkozott.(!) Először azt hittem, csak bohóckodnak a bábukkal, de  figyelve a partit, kiderült, hogy bizony mérkőzés ez a javából.
Az óvónéni minden délután kivitte a gyerekeket az udvarra. Esőben is.
Minden héten valahova kirándultak. Például a piacra, ahol vásárolgattak is. Vagy a kerületi tűzoltóságra, ahol a kosaras járgány a legnagyobb magasságba emelte őket. Esetleg a vitorlázó repülőtérre, ahol - ha nem is repülhettek - fogdoshattak repülőgépeket és hallgathattak történeteket.
Nem akarom sokáig nyújtani a beszámolót, de valami még megérdemli a nyilvánosságot.

Közeledett a gyereknap.
Kati néni az egyik asztalos apukával csináltatott egy domború tetejű "kincses ládikát".
Egy másik szülő bejáratos volt egy nagykereskedésbe, szerzett egy csomó jópofa játékot.
A harmadik apuka - aki reggelente mindig fut egyet - felvitte a játékokkal tele ládát a Hárs-hegyre és egy megbeszélt bokor alá elrejtette.
A kitűzött napon, reggeli után elindult a kis csapat az erdőbe, "kincset keresni".
Nem kell mondanom, megtalálták!
Micsoda öröm volt! Hetekig, hónapokig emlegették az esetet.

Kívánok Önöknek (gyermekeiknek, unokáiknak) hasonló óvónéniket, pedagógusokat!

2012. november 23., péntek

"Ez most egy szigorúan szakmai bejegyzés. Csak kerékpár szerelői érintettség esetén javasoljuk kattintani!"

Láncbontó kérdés



A mellékelt fotón két alapvető szerszámunk látható. A Rohloff már sok éve húsz rugó feletti anyagi terhet jelentett. Dalolva kifizettük, mert német minőség (-nek tűnt) és élethossz garanciát vállaltak rá. Sajnos kiderült, hogy pont egy évet bír. A fő ok a használhatatlanná válásra az "A" betűvel jelzett rész rövidsége. Kikopik, kikotyogósodik és a stift máris ferdén tol.
Vettünk újat, az is csak egy évet bírt. Abból még a keményfém lapka is kitört. (Azért az egy érdekes történet volt, mert a lapka egy zsákfurat alján van...)
Itt már feldőlt a borjú bennünk és kiküldtük Németországba, garanciát érvényesíteni.
Hát, nem voltak túl elegánsak, közölték, hogy elhasználódott... Az a gyanúnk, hogy ez egy jó minőségű amatőr szerszám, de semmiképpen nem műhelybe való. Ezért többet nem vettünk.
(Ha jól látom, már "Revolver 3" -nál tartanak, de azt a menetes részt egyszerűen nem képesek meghosszabbítani. Nem tanulnak.)
Ellentétben a kicsi sárgákkal, ott Tajvan szigetén. A piros nyelű szerkezet negyed annyiba kerül és a képen látható legalább öt éve üzemel már nálunk. Adnak hozzá pót stiftet, de még nem kellett cserélni. Se el nem kopott, se el nem görbült, pedig - elhihetitek - sokat van kézben...

Vélemény?

2012. november 20., kedd

"Most vásárlói aranyköpések következnek. Nagyon remélem, hogy a kedves kollégák legalább ilyen jókkal fogják kiegészíteni!"

Elasztométeres

- Vennék egy egyszerűbb kilóméterperórát!

- Kérek egy hátsó belsőt!

- Ez a villa rugós vagy elasztométeres?

- Nagyon régi már a levegő a gumikban, kérem cseréljék ki!

A hölgy, akinek kormánya olyan zsúfolt volt már, hogy egy cérnaszálat sem lehetett volna rátekerni, de feltétlenül fel akart még valamit szereltetni: (A műszerészhez.) - Az Ön szakmája, oldja meg!

- Tessék valami csinálni a fékemmel! Túl erős!

- Csókolom! Gumi van?






2012. november 19., hétfő

"Aki nem olvasta a blogom korábbi bejegyzéseit, talán nem is fogja érteni az alábbiakat"

A köpenyem zsebébe

Korábban írtam néhány kerékpáros nagykereskedésről. Jót és rosszat is.
Nos, akinek a boltjáról nem voltam nagy véleménnyel, azt feltételezi, hogy azért írtam jót egy másikról, mert annak főnöke fizetett ezért nekem. (!)
Ezt a sztorit nagy vidámság közepette ismertették velem az utóbbi kereskedés pultjánál.
Rögtön észnél voltam:
- Na és mennyi pénzt is fizettetek nekem?!
Sajnos továbbra sem kaptam semmit, csak egy tréfával ütötték el a dolgot:

Főorvos a kórteremben az egyik beteghez:
- Feri bácsi!  Maga tett a köpenyem zsebébe ötvenezer forintot?
- Nem, főorvos úr!
- Na, és miért nem?

2012. november 7., szerda

"Friss történet a pult mögül, egyenesen."

Egyezzünk ki

 - Jó napot kívánok! Vennék ilyen bigyókat, meg egy ilyet is!
- Tessék, itt vannak.
- Úgy számolom, adnék értük egy ezrest.
- De ez itt összesen ezerhetven.
- Nem kapok hetven forint engedményt?
- Miért nem én kapok harminc forint borravalót, és akkor ezerszáz?
- Na jó, egyezzünk ki ezerhetvenben.
- Rendben! (:-)

2012. október 31., szerda

"Eredetileg középtengelyt szerettünk volna ajándékba kapni, de csak tapasztalatra tettünk szert."

Tőkesúlyt kell növelni

A Balatonnál nyaraltunk. Kisfiamnak szerkesztettem egy hatvan centis vitorlást, nyargalásszon utána a Déli-part térdig érő vizében. Sajnos kiderült, hogy a próba úsztatás színhelyén, az otthoni fürdőkádban megközelítőleg sincs olyan szél, mint a Balcsin. Szegény kis hajó "élesben" lépten-nyomon lefeküdt a vízre.
- Tőkesúlyt kell növelni! Adtuk ki a jelszót.
Egy ócska hajtókarcsapágy tengely pont jónak tűnt, ezért felkerestük a helyi bringaboltot. Gondoltuk, egy selejtes középtengelyt biztosan kapunk.
Mátyás királyként, álruhában (fürdőnaci-póló) megjelentünk a kiváló műintézményben. Hullámzott a tömeg, várni kellett. Nem bántuk, nézelődtünk, hallgatóztunk.
Nagyon tanulságos jelenet szemtanúi lehettünk.
Öreg bácsi kerül sorra.
- A megjavított belsőért jöttem.
- Tessék parancsolni, beragasztottuk a lyukat.
- Nagyszerű! Mennyivel tartozom?
- Hát, van egy kis probléma. Egy másik lyuk is van ám itt szemben!
- Az árgyélusát! Hát ragasszák be azt is!
- Van ám egy kis gond ezzel: ha beragasztjuk, a két javítás többe fog kerülni, mint egy új belső...
Öregúr gondolkodik, gondolkodik.
- Mit csináljunk most már?  Ragasszák meg!

Na, mi nem akarjuk ügyfeleinket ilyen kínos helyzetbe hozni, ezért nem vállalunk tömlő javítást.
Ahogy a Peterdy utcában szokták mondani:
- Gumijavító készleteket árusítunk!

2012. október 28., vasárnap

"Nem kell mindig lakat. A bicajt nem lopják el. Néha."

Szokott itt még egy gép lógni

Kedves barátunk, régi bicajos társunk úgy él, ahogy élni mind vágyunk: három kerékpárral egy háztartásban.
A jó magas belvárosi lakás plafonján egy Colombus Max lóg DuraAce-szel (Look), egy titán monti XTR-rel (Time) és egy 7s agyváltós városi (SPD).
Egyik nap felpattant ez utóbbira és elhúzott bevásárolni. A pláza elé leparkolta a bicót és miután gondosan elfelejtette lelakatolni, bement. Dolga végeztével a csomagokkal - gyalog - haza sietett. Megvacsorázott és nyugovóra tért.
Reggel éberen támolyog a konyha felé, közben felsandít a mennyezetre:
- Várjunk csak. Nem szokott itt még egy gép lógni...?! Te jó Isten!! Szokott!!!
Erős vágtatás vissza a plázához.
Csodák-csodája a kerékpár ott várta, ahová letámasztotta.
Szerintem nem merték ellopni, azt gondolhatták, csapda...

2012. október 16., kedd

"Huszonhat éve működik a bolt és szerviz. Ez idő alatt két alkalommal kellett megkérnem ügyfelet, hogy a jövőben ne látogassa "intézményünket"."

Eljön a papám és kiveri a bácsiból

Az első eset huszonöt éve volt. (Fiatalok kedvéért: még az MTB nem volt kitalálva, mindenki sárvédős-csomagtartós "félverseny" bicajjal nyomult.)
Bejött egy kamasz fiú defektes bringával. Szétszedtük a kereket, és egy olyan tömlő hullott ki a köpenyből, hogy elnyílt a szemünk: pont egy tucat jól-rosszul beragasztott lyuk volt rajta.
- Na, cimbora! Ide most berakunk egy új belsőt!
- Rendben.
Gumicsere kész, srác fizet, távozna.
- Figyu! A régi belsőddel mi legyen? Elviszed?
- Azt itt hagyom!
Fiú elbringázik, rossz belső röpül a kukába.
Egy hét elteltével jön ám megint  a gyerek.
- A belsőért jöttem!
- ??
- Hát a ragasztott tömlőért, amit itt hagytam!
- Rég kidobtuk. Azt mondtad, itt hagyod. Mi mást tettünk volna vele?!
- Micsodaaa?! Az egy  S e m p e r i t  belső volt! Baromi drága!
- De volt rajta tizenkét rosszul megjavított lyuk. Semmit sem ért már.
- Na, majd eljön a papám és kiveri a bácsiból a Semperit belsőt! (!!)

Ha hiszik, ha nem: este tényleg visszajött egy két méteres liftajtó pasassal.
A férfi aránylag köszönt és rákérdezett:
- Mi is volt ezzel a belsővel?
Pontosan, szó szerint elmondtuk. A verés ígéretét is. (Egy műszerész legyen precíz...;-)
Az apuka a gyerekre nézett:
- Na fiam, belső nincs. Most legalább megtanulod, hogyan kell az ügyeidet intézni!
Az erőszak kilátásba helyezéséről nem esett szó.
Vártuk, hogy ezek után valami elnézést vagy bocsánat elhagyja egyikük száját, de nem!
Úgyhogy udvariasan megkértem őket, hogy keressenek másik bringaboltot.
(Meg is tették, pedig később láttam, hogy közel laknak...) 


Volt huszonöt év szünet.
(Ez idő alatt is volt bőven nehéz ügyfél, de győztük. Némelyikkel még barátságba is keveredtünk.)

A múlt szombaton vittek el egy szervizes gépet, mely már két hónapja elkészült. (Hetente figyelmeztető SMS-t kapott a tulaj, kezében volt egy papír, mely az elhúzódó tárolás növekvő költségeire figyelmeztette, nem számított.)
Amikor megírtam neki, hogy egy héten belül leselejtezem a járgányát, hirtelen betoppant.
Nekiállt kötekedni, hogy nem jó módszerrel javítottuk a gépet. (!)
Mondtam neki, hogy a szervizelés bizalmi dolog. Sem ő, sem én nem látunk a szerkezet belsejébe. Régi ügyfeleink tudják, hogy a végösszeg nem a megrendelő ábrázatától és nem a mi napi hangulatunktól függ, hanem a bicikli állapotától. Ezért járnak hozzánk vissza.
Mindegy volt. A vállalási feltételek - amelyek évek óta mindenhova ki vannak függesztve - nem érdekelték:
- Miért nem olvasta fel..?!
Na, ekkor kértem meg, hogy a jövőben talán máshová fáradjon bringát javíttatni.
(Nem irigylem a környék kerékpár boltosait...;-)

2012. október 15., hétfő

"Ma van a fehér bot világnapja. Világtalannak lenni nem kellemes állapot, de ennek is lehetnek derűs pillanatai. Meg tanulságai."

Nehogy visszategyétek

Két villanyszerelő barátom a Vakok Intézetében dolgozott. A folyosó falán volt valami szerelni valójuk, ezért egy jó nagy szekrényt elraktak az útból, pont a másik oldalra. Kicsit elfelejtették, hogy itt a vakok bot nélkül közlekednek, mert "megtanulták" az épületet.
Pár perc múlva egy fiatalember érkezett, és teljes sebességgel belerongyolt a szekrény oldalába, de úgy, hogy majd' beszakadt a furnér. Az ütközéstől mindjárt hanyatt is esett szegény.
Barátaink elhűlve rohantak felsegíteni és bocsánatot kérni.
A srác úgy röhögött, hogy alig kapott levegőt:
- A szekrényt...! Nehogy visszategyétek! Most jönnek még csak a többiek!

Sok éve egy intézménynél töltöttem hosszabb időt, ahol a telefonközpontot egy vak bácsi kezelte.
Sokat beszélgettem vele. Szóba került világtalan állapotának szerinte legkellemetlenebb következménye, az emberekkel való találkozás egyik formája.
- Amikor át akarok kelni az úttesten. Jönnek és azonnal segítenek.
- De hát, ezzel mi a baj?
- Segítenek, de hogyan? Megragadják a kabátom ujját és valósággal átvonszolnak a másik oldalra! Lógok a kezük között...
Kicsit elgondolkodtam. Tényleg, mi a jó megoldás? Belekarolni?
-  Fogják meg a kezemet!

2012. október 12., péntek

"Szokásomtól eltérően egy kis kereskedelmi célú blogbejegyzés. De ma nem kerékpár van eladó, hanem lakás. Na jó. Kerékpár is van azér'."

Íven fordulni

Az alábbi fotón kényszerből eladásra kínált lakásunk kerti bejárata látható. Erről is van történet.
Az eredeti nyílászárók vaskeretes, szimplán üvegezett kivitelűek voltak. Amikor a lakás felújítás-átépítés esedékessé vált, legnehezebb feladatnak az ablakok cseréje bizonyult. Azt mindenki tudta, hogy ilyet nem lehet kapni, le kell gyártatni.
Kerékpár ügyben bejött egyszer egy pocakos, középkorú úr:
- Micsoda szerencséjük van! Pont ablakokkal foglalkozom.
- Sajnos ezek elég különleges alakúak, nem egy könnyű eset.
Az úr kihúzta magát, hogy majd' hanyatt esett:
- Uram! Hallott már a "G" palotáról? (Ismert és híres belvárosi épület.)
- Hát persze!
Amberünk ekkor úgy felemelte az orrát, hogy belesütött a nap:
- Nos, hát ott a mi cégünk cserélte az összes nyílászárót! Egy hónapon belül hozok árajánlatot. Viszlát!
És tényleg, három hét múlva megjelent az úr, de igen szerényen. A fejét most erősen lehajtotta:
- Nagyon szégyellem magam, de nem tudjuk vállalni...!
-???
- Tudja, a mi gépeink nem tudnak ilyen íven fordulni. Elnézést kérek. Ne haragudjon!
Azzal távozott.
Meg voltunk győződve, hogy a feladat lehetetlen.

Amikor belevágtunk a tatarozásba, Tivadar a - mindig mosolygós - kőműves jelezte:
- Ezek a vas ablakok cserére szorulnak.
- Áh, Tivadar, sajnos lehetetlen! Nem tudják legyártani.
- Majd én legyártatom! Fából, műanyagból, aluból kérik?
- De Tivadar! Ezen még a "G" palota kivitelezője is megfeküdt! Mi az, hogy milyen anyagból...?
- Fából, műanyagból, aluból kérik??
Választottunk, lemérte, legyártatta. (Vidéken.)
Idehozták, kivették a régit, berakták az újat. Cuppanósan a helyére ment, semmi vésés, meg "kinyomjuk PUR habbal".

Az előkert egyébként így néz ki:
Ha valaki kedvet kapott itt lakni, ne fogja vissza magát! (Előtte csak egy csekélyebb összeget tessék beadni a boltba! ;-)




2012. október 4., csütörtök

"Gondolatolvasás. Mások, az én gondolataimat..."

Itt lakom  a közelben

Vasárnap dél körül a néptelen utcánkon járdát söpörtem. Távolról rendkívül bántó, erős zaj hallatszott. Egyre közelebbről jött.
Nyiknyiknyik-recsrecs...Nyiknyiknyik-recsrecs
Hamarosan megpillantottam egy férfit, aki lógó láncú kerékpárt tolt lendületesen. A hátsó kerékből áradt a törvénytelen zaj.
Az urat látásból ismertem, így a következő párbeszéd alakult ki:
- Jó napot kívánok!
- Köszönöm, de itt lakom a közelben! Majd magam orvosolom!
- ???
- Nyiknyiknyik-recsrecs....


Erről beugrott egy régi-régi bringatúra, amelynek során Nyíregyházára érkeztünk. Egy címet kerestünk szállás ügyben, de nem volt várostérképünk. Odagurultam egy magányos járókelő hölgyhöz:
- Csókólom! Meg tudná mondani, hogy hol van a....
- Nem tudom!
- Köszönöm szépen, további jó utat kívánok!

2012. szeptember 28., péntek

"A halfogáshoz való viszonyom: nem szeretnék olyan éhes lenni, hogy horgásznom kelljen. Az itt következő történetben nincs is ilyesmiről szó."

Beszakadt

Sok éve népes csapattal Rajkától Budapestig eveztünk. A kis történet a Mosoni-Dunán történt.
A társaság vagy húsz túra kenuból, egy tíz személyes párevezős őrsi csónakból és egy jól megtermett motorosból állt.
A kenukban ketten-hárman ültek, némi csomaggal. A nagy hordókba csomagolt éjszakai felszerelést a motoros vitte. A kisebb vagy kevésbé rutinos résztvevők a gályában ültek.
A motoros zajos, büdös, ezért minden nap más felnőtt vitte. Ezen a napon én.
Napközben szendvicseken éltünk, este főztünk meleget.

Délidő tájt kikötöttünk egy part menti büfé-kocsma-kávézó műintézménynél.
A parton két legény és egy lány horgászott.
Amikor a partot értünk, a lány odajött és valami olyasmit adott elő, hogy a kikötéskor a csónakok elsodorták a horgász cucc egy részét és azok sajnos elvesztek. A kárt ki kellene fizetni...
A csapat nem állt vele szóba, mindenki ment üdítőzni, kávézni.
Bernát barátunk megszánta a lányt és végighallgatta.
Ketten álltak egymással szemben, a csaj élénken gesztikulálva érvelt, Bernát lehajtott fejjel hallgatta, közben lábujjával a homokba rajzolgatott.
Amikor a leányzó befejezte, kínos csönd támadt. Berni felnézett:
- Beszakadt?
A lány lelkesen:
- Igen-igen! Beszakadt, elveszett!
Bernát hallgatott, bólogatott, majd megszólalt: 
- Szar ügy... 
Azzal ment ő is kólázni.

A fiúk nem hagyták annyiba. Amikor a fűre telepedtünk ebédelni, odajöttek és ismét próbálkoztak.
Vagy tizenöten rágtuk a szendvicsünket, hallgattuk őket, de senki nem reagált.
Aztán valaki mégis:
- Van horgász engedélyetek?
- Hát persze!
- Nekem is. Ha jól emlékszem, úgy kezdődik, hogy "kikötők területén tilos a horgászat". Ez itt egy kikötő. Ha láttátok, hogy jön egy nagy csapat evezős, miért nem vettétek ki a zsinórt? Hogy külön bevételre tegyetek szert? Na, szevasztok!
Fiúk balra el.

Most jött a slusszpoén.
Induláskor előbb a kenuk váltak el a parttól, majd a nagy hajók. A motoros előírásszerűen előbb sodrással szemben kifordult, majd lefelé kanyarodott.
Sajnos e kanyar közben a csiga mindkét horgász zsinegét elkapta és feltekerte. Jó gyorsan. A még part mellett veszteglő gálya legénysége majd megszakadt a röhögéstől, amint a két lúzer a parton futva, üvöltve próbálta menteni a szerkót a füstölve lepörgő orsóval.
Nekem közben előre kellett figyelnem, hogy a hordók takarásában nehogy nekimenjek valamelyik kenunak. Az átkozott motor meg olyan hangos volt, hogy nem hallottam a kiabálást.
(Van rengeteg fölösleges használt damilom. Érdekel valakit?)


2012. szeptember 26., szerda

"Ami itt következik, azzal nem értek egyet. Az önbíráskodás helytelen. Hja, hogy célravezető? Azt - jelen esetben - el kell ismerni!"

Nem akarom, hogy a bolt előtt haljon meg

Ma egy tolvajról lesz szó, aki felhagyott a szakmával.
A pontos megfogalmazás valami ilyesmi volt: "a Jocó bringalopásból élt évekig, de aztán találkozott egy ingerült kerékpár tulajdonossal. Felépülése után jó útra tért."

Másik szereplőnk Zolika, aki százhúsz kiló izom. Ráadásul azt hiszi, a világ pár pofonnal jobbá tehető. Eddig bevált...

Az eset egy vendéglő kerthelyiségében történt. Zoli országúti bicajjal érkezett, Look stoplis cipőben. Letámasztotta a gépet a háta mögé és élénk társalgásba fogott a barátaival.
Kicsit később a vele szemben ülő - idegen - asztaltársaságból valaki vidáman rászólt:
- Hé öreg! Nem a te bringádat viszik?!
Zolika megperdült, és még látta a kerthelyiség bejáratánál a szakadt fószert a bicajával.
Szemtanúk szerint stoplijából méteres szikrákat csiholva száguldott a tolvaj után. Szétválasztotta az embert a géptől. Egyiket ledobta a másikat megdorgálta. Nagyon.
A nevelés olyan jól sikerült, hogy fél óra múlva a pincér kisietett az üzlet elé, felnyalábolta a - még mindig eszméletlen - pasast és átvitte a főút túloldalára. A vendégek érdeklődtek:
- Mi van Feri? Mi ez a nagy gondoskodás?
- Áh, csak nem akarom, hogy a bolt előtt haljon meg...!

2012. szeptember 20., csütörtök

"Ma egy kis rendőrség, meg ilyesmi... Nem vidám, de - talán - tanulságos."

Kapát állítok a hátadba

Régi történet. Apropója, hogy megint volt hasonló.
Nem vagyok jogász, nem tudom, hogy bűncselekmény vagy szabálysértés. Esetleg vétség.
Mai - igaz - mesénk a veszélyes fenyegetésről szól.
Sok éve az alagsorban egy magányos pasas lakott. Nem volt egészen százas szegény, állítólag olyan dolgokba is keveredett, melyek következményét magányban kellett viselnie.
Ez az ember megharagudott rám. (Mint később számára is kiderült: alaptalanul.)
Ha megjöttem az autómmal, azt lezárva az udvaron, emberünk lakás ajtaja előtt kellett elmennem, hogy haza  jussak. Ha nem volt senki az udvaron, az ablakban, megfenyegetett.
Nem volt túl szellemes, egysíkúan fogalmazott: egyszer úgyis elkaplak, kinyírlak, kapát állítok a hátadba, stb.
Ha volt valaki hallótávon belül, meg sem mukkant. Én soha nem reagáltam ezekre, a pasast egyszerűen levegőnek néztem.
Egy darabig tűrtem az esti műsort, aztán egy jogban járatos valaki tanácsot adott:
- Figyelj, menj be a kerületi kapitányságra. Keresd meg az ügyeletes tisztet és tegyél feljelentést! Ez komoly dolog!
Megfogadtam. Bementem, megtettem.
Két hét múlva idézést kaptam.
A rendőrség folyosóján már ott ült a derék alagsori szomszéd, mogorván.
Először engem hívtak be.
A középkorú nyomozó megkérdezte:
- Volt-e tanú?
- Soha! Erre mindig ügyelt a derék ember, hogy ne legyen.
- Jobb lenne, ha lett volna, de így se rossz. Tessék kint várni!
Kimentem, behívták a pasast.
Bent volt jó fél órát. Majd kijött és elviharzott.
Megint beszólított a nyomozó és a következőket mondta:
- Nézze Uram! Szerintem nem fog többet ilyesmi előfordulni. Ha mégis, azonnal jelezze!
Nem tudom, miről beszélgettek bent fél órát, mit mondott a rendőr a szomszédnak, de soha többet nem ismétlődött meg a dolog.

2012. szeptember 19., szerda

"Visszajelzés. Néha ez is kell."

Az tényleg úgy volt?

A napokban bejött egy fiatalember és megemlítette, hogy szokta olvasgatni a blogot. Majd megkérdezte:
- Mester! Az a drága teleszkópos történet, az tényleg úgy volt?
Kissé meglepődtem, mert már a blog kezdetekor leszögeztem, hogy a tiszta igazat írom. Véleményem szerint a sztorik éppen elég érdekesek úgy, ahogyan megestek. A színezés csak rontana rajtuk...

Ezt a derék érdeklődőt is elvezettem a kerékpáromhoz és megmutattam a mai napig benne lévő ominózus telót. Elmeséltem, hogy a gazdag ember fiának GT Arrowhead alu vázas bicaja volt, stb. A fiatalember meghallgatta a történetet most élőszóban is, megnézte a villát alul-felül és megnyugodva távozott.

Van még valakinek kérdése?!..................;-)


2012. szeptember 12., szerda

"Mai történetünk Lacáról szól. Nagy bringás és evezős. De nem csak ezért szeretjük, ugyanis kitűnő gyógymasszőr és csontkovács."

Hangos roppanással

Gyakran megesett, hogy amíg a kerékpárjából kihúztuk a nyolcast, ő helyretolt egy csigolyát.
Például megérkezik dél körül.
- Gyerekek! Még felugranék délután a Kékesre, csak itten szarakodik ez az izé! Megnéznétek?
- Persze, hozd csak be! (Így Balázs, a szerelő.)
- Te Balázs! Miért tartod olyan ferdén a nyakadat?
- Ne is kérdezd! Pokolian fáj. Elaludtam, vagy mi...
- Na, ezt nem hagyjuk, de a műtéthez lépcső kell. Gyere ki a műhely elé.
- Áh nem érdekes. Nem fáj annyira.
- Szó sem lehet róla! Nem maradhat így, csak rosszabb lesz!
Balázst kiviszi a bolt elé, lenyomja a beton lépcsőre, fél lábával átlép fölötte:
- Lazíts el magad! Teljesen!!
Azzal az álla alatt megemeli és egy rántással fordít egyet műszerészünk fején. Közben jól hallható roppanás.
Balázs föláll.
- Tényleg sokkal jobb lett! Köszönöm.
Azzal megy vissza a satuhoz.
Na, most képzeljük el ugyanezt a jelenetet két várakozó német turista hölgy szemével, utólag otthon elmesélve:
- Képzeld el drágám, várunk a szervizre. Megérkezik egy bicajos, némi szóváltás után kivonszolja a szerelőt a műhely elé. Lenyomja a betonra és hangos roppanással kitekeri a nyakát! Szörnyű! Vajon mit vétett szegény fiú...?

2012. szeptember 5., szerda

"Ma a szemét média a saját maga által készített hulladékot állítja a nép és főleg a fiatalság elé, követendő példaként. Ezzel szerez magának nem kevés pénzt és közben folyamatosan butítja a népet.
Az idős, tapasztalt, a tudomány terén jeleskedett, vagy épp a hazájáért kiálló (majd ezért meghurcolt) embereket pedig megpróbálják kitörölni az emlékezetből.
"

Licenszem van

Nem nagyon lehetett olvasni róla, de a napokban, augusztus 26.-án ment el végleg Michna György, az utolsó Magyarországon élő Puma vadászpilóta.


Ennek apropóján egy kevéssé ismert történet a 2001-ben elhunyt Tobak Tiborról, akinek könyveiből ismerhettük meg a háború végén a sokszoros túlerő ellen bevetett pilóták, maroknyi, ám hősies csapatát. A 101. "Puma" vadászrepülő ezred három százada (sorrendben a "Zongora", a "Retek" és a "Drótkefe") Győrben gyártott Messerschmitt Bf 109-G ("Gusztáv") gépekkel küzdött.
Tobak Tibor már jócskán hetven év felett járt, amikor ellátogatott Angliába, ahol is elvitték egy repülő múzeumba. A hangárban állt egy ritkaságnak számító Bf 109-E repülőgép. (Az Angliai-csata idején hasra szállt egy mezőn, így teljes épségben maradt meg.)
A gépet akkoriban mérnökök tanulmányozták, majd a háború után - a teljesen üzemképes repülőt - múzeumban helyezték el.
Amikor Tobak "Cica" megpillantotta az "Emilt", hirtelen odasietett, fellépett a szárnyra, egy mozdulattal felnyitotta a kabin tetőt és beült a pilóta ülésbe. Az őrök futva közeledtek.
- Halló, Uram! Mit képzel? Ez szigorúan tilos! Azonnal tessék lejönni!
Tibi bácsi higgadtan nézett le rájuk:
- Elnézést uraim, de nekem licenszem van erre a géptípusra!

2012. szeptember 3., hétfő

"Ma egy kis árnyékos oldal"


Milyen tüskét?

Néha szomorú kellemetlenség is éri a kerékpár boltost.
Most nem arra gondolok, amikor visszahozzák a frissen vásárolt tömlőt.
Lecsapja a pultra:
- Most vettem!
- Igen. És?
- Lyukas!!
- Gondolja, hogy lyukasan adtuk el?
- Biztosan, mert hazavittem, beszereltem és azonnal leengedett!
- Értem. Tüskét, szilánkot, drótot kihúzta?
- Milyen tüskét?! Micsodákat?
- Na, kanyarodjunk a kezdetekhez: miért kellett az új belső?
- Hát mert a régi kilyukadt!
- Na, és mitől lukadhatott ki? Talán egy tüskétől, egy üveg darabtól? És ha az még benne van a külsőben?
- Hűha! Bizony nem néztem meg...
Szóval nem az ilyen esetekről van szó. Ezek inkább mulatságosak.
(Szoktam emlegetni, miénk a legjobb szakma: az ügyfelek nemcsak fizetnek, de szórakoztatnak is bennünket...;-)
Most arról beszélek, amikor a húsz éve rendszeresen visszajáró barátságos öregúr hozza a pöpec bringáját szervizre.
- Kedves mester, valami szorul! Nehéz hajtani.
Megnézem a jól karbantartott járgányt. Minden csapágya kifogástalanul fut, nincs nyolcas, a fékek és váltók pontosak, a lánc szépen ápolt.
Na, most hogyan mondjam meg finoman, hogy a kerékpár hibátlan, csak a tulajdonos felett elszállt az idő?
Nézni az arcát, amikor tudatosul benne, hogy nem a gépben van a hiba...
Ez bizony kimondott árnyoldala a munkánknak, még ha - szerencsére - ritkán is szembesülünk vele.

2012. augusztus 31., péntek

"Hát ez tényleg állati!"

Szekrényt vonszoltak

Egy blog legyen aktuális, ne csak mindig a múlttal foglalkozzon, nem igaz?
Tehát egy friss esemény.
Boltunk és lakásunk Pasarét és Hűvösvölgy határán egy nagyméretű kerttel rendelkező házban van. Rengeteg itt a vadonélő állat. Sün, galambok, mókus, cinkék, rigók, mátyásmadár, szarka napi vendégek, de előfordul már itt sikló, bagoly, róka, sőt: láttam már törpesólymot is, méghozzá elég közelről.
De ami tegnap hajnali háromkor volt, olyan eddig még soha.
Egy tizenöt-húsz tagú vaddisznó konda kocogott végig a kihalt Zuhatag soron. Süldők, kocák, kanok vegyesen.
Az a szó, hogy kocogott, csak a haladási sebességüket jellemzi, nem a hangjukat, mert olyan zajjal vonultak, mintha egy háromajtós szekrényt vonszoltak volna sietve az aszfalton...

2012. augusztus 29., szerda

"Ma egy kis kerékpáros-nagykereskedős visszatekintés. Tényleg csak egy villanásnyi"

Az emeletre már nem

Voltam megint abban a nagykerben, ahova évente egyszer szoktam csak ellátogatni.
Törzs-olvasóim bizonyára emlékeznek a "K" betűs helyre, és a kiszolgáló fiatalemberre, aki csalódottan vette tudomásul, hogy fűzött kereket vennék... (Mert azok az emeleten vannak...;-)
Nos, változtattak. Az emeletre ugyanis már nem lehet felmenni.

A legtöbb nagykerben megy a rugdosódás, hogy nettó vagy bruttó árak legyenek feltüntetve a bemutatóteremben. A kereskedők egy része ezt szeretné, a többi amazt. (Van olyan hely is, ahol nem tréfálnak, még az ajánlott fogyasztói árak is ki vannak téve.)
Nos, a "K" betűs kereskedésben ilyen vita nincs. Ott ugyanis semmiféle árat nem tesznek a cikkek mellé. Se betűt, se számot...
Lehet kérdezősködni, mutogatni. Emberünk derekasan veri a klaviatúrát, lapozza a listákat és próbál válaszolni.
Két dolog kellett volna, egyikből nem volt raktáron, a másikból több is, csak az ára volt irreális.
De semmi baj, az az egy év pikk-pakk eltelik és én jövök, megint.

2012. augusztus 27., hétfő

"Ma egy kis cigányozás. Meg rasszizmus. Pár gondolat csak, aztán lehet megkövezni."

Besurrant

Először is: cigány szerintem az, aki bűnöző, élősködő stb. életmódot folytat. Zsigát, a kőműves mester nem is nevezném annak, annyira pejoratív lett mostanára a cigány szó.
Pedig Zsiga amúgy származását tekintve vastagon az. Viszont az ovális lépcsőházba úgy tervezi bele, úgy számítja ki (kockás papíron) a lépcsőket, a komplett lépcsőházat, hogy a burkoló munkája után milliméternyi szint eltérés sincs. Megbízható, korrekt, pontos. Ki merné lecigányozni?!
Sajnos, kicsit rasszista:
- Nekem cigány segédmunkást ide ne hozzatok, mert felmondok! Más nem is hiányzik, hogy vesződjek itt egy csibésszel! Nahát!
* * * * *

Tanár barátom lakótelepi lakása huszonnégy családos lépcsőházból nyílik. Amikor leesik a hó, rajta kívül csak egy nyugdíjas bácsi és egy igen barna bőrű ember megy lapátolni. Ez a barna bőrű ember, hát hogyan is fogalmazzak, szóval ő cigány. Persze, erősen sértő lenne így nevezni, hiszen folyamatosan dolgozik, tiszta, szorgalmas.
Sajnos ő is rasszista.
Amikor egy délelőtt munkába sietett, szembe találkozott egy terjedelmes cigány asszonnyal. A nő talán valaki mögött besurrant a zárt lépcsőházi kapun. Sötét bőrű lakónk úgy dobta ki a tarka szoknyás asszonyságot az utcára, hogy annak a lába sem érte a földet:
- Mit csavarogsz itt te bitang? Lopni jöttél? Takarodsz  innen azonnal?! Meg ne lássalak itt még egyszer! De a környéken se!
 * * * * *

Vasárnap hajnal, Római-part. Óvodás korú kisfiammal evezni megyünk. A Nánási úton gurulok a buszommal, mögöttem a gyerek a korai kelés miatt még erősen álmos, oldalra dől. (A medence öv miatt nincs gyerekülés, hát bekötve elfekszik, szundít egyet.)
Megállít a rendőr.
Sötét bőrű, az a "Negró világít a szájában" típus. Egyszóval cigány.
Kissé meg is lepődöm, hogy igazi-e... De távolabb ott parkol a járőr kocsi és mellette a társa is.
- Jó reggelt kívánok! Személyi igazolványt, forgalmit, jogosítványt kérem!
Éppen még csak nyúlnék a tárcám után, hátul a gyerek felül és dörgöli a szemét. Rendőr látja a mozgást, mögöttem bekukkant az ablakon.
- Na, ezt elb...tuk! Felébredt a gyerek! Tessék csak tovább haladni, jó utat kívánok!


2012. augusztus 17., péntek

Elöljáróban egy újítás. A fészbukon mindig beajánlom az új blogbejegyzést, ám ezek az egy-két mondatos beharangozók hamar elsüllyednek a hírfolyamban. Ezentúl a blogban megismétlem őket, mert valahogyan azért csak összetartoznak.
"Mondjuk más betűtípust és színt alkalmazok, meg idézőjelet..."

Most elmegyek evezni a hosszú hétvégére, de ha megjöttem: ismét követ hajítok a nyugvó víztükörbe. Egyelőre csak annyit, hogy cigányozni fogok...

2012. augusztus 15., szerda

"Ma kiderül, miért van átkozottul drága telós villa a gépemben..."

Frontálisan

Ma az előleg fontosságáról. De nem az előző századforduló híres publicistáinak ihletőjéről, hanem a kerékpárbolti megrendeléskor fizetendő összegről.


Sok éve, amikor még az alumínium MTB váz ritka volt, bejött egy testes úr. Gyermeke GT aluvázas gépébe meg szerette volna rendelni a lehető legdrágább teleszkópos első villát. Csalódottan vette tudomásul, hogy a titánnyakú változatot - horror ára miatt - az importőr be sem hozta az országba. Szegény, kénytelen volt beérni az alu nyakú modellel.
Szerencsére észnél voltunk és elkértük előlegbe csaknem az egész összeget.
A villa megjött, nyakát belekurtítottuk a jó alacsony vázas (tehát rövid homlokcsövű) bicajba.
Majd vártuk a megrendelőt, vigye az elkészült gépet. Nem jött.
Felhívtuk a telefonját, ahol is a titkárnője jelentkezett és beszámolt a következőkről:
- Az igazgató urat szörnyű baleset érte! Frontálisan ütközött az autójával, jelenleg is kórházban van. A gyermeke mellette ült, ő szegény megvakult,  a felesége idegösszeomlást kapott, borzasztó! Borzasztó! Amúgy miért is keresi?
- A gyerek elkészült kerékpárja miatt...
Ekkor a háttérből:
- Micike! Kérem a telefont!
És máris beszélhettem magával az igazgató úrral, aki a legkevésbé sem volt a kórházban, ellenben a titkárnője mellett hallgatta a beszélgetést. Megígérte, hogy jön a bicajért.
De többet nem találkoztunk.
Közös ismerőseink révén hamarosan megtudtam, hogy egy szó sem igaz a drámai történetből. A derék úr elkövetett valamit és sietve egy közel-keleti (nem arab) országba menekült, elkerülendő a kiadatást.
Írtam még egy-két felszólító faxot, majd egy ajánlott, tértivevényes dörgedelem után szétszedtük a kerékpárt és eladtuk.
Kivéve a villát. Az túl drága volt és túl rövid nyakú.
Végül a munkatársaim felfedezték, hogy az én bringámba pont beleillik. Bele is tették. Jó lett.
Mintegy két év (!) elteltével csöng a telefon, jelentkezik ám a feleség.
- Van minekünk ott egy kerékpárunk, igaz?
- Már nincs. Egy év után eladtuk.
- Semmi baj! Akkor valamikor beugrom a pénzért.
- Csak tessék.
- Mennyit is kapok?
- A bicajt eladtuk negyvenezerért, az éves tárolás volt ötvenezer, tessék hozni  tízezret és rendben vagyunk.
- Öööö... Lemondok a kerékpárról!

2012. augusztus 9., csütörtök

"A mai napon röviden: egy kis kerékpár, egy kis ügynök, egy vers. De Shakespeare-ről szó nincs! (Az csak rémhír...)"

Rossz helyre téve mit sem ér az ember

A napokban bejött a boltba régi kedves ügyfelünk, "N" úr.
- Kérem szépen, tegnap itt járt a feleségem és azt állította otthon, hogy fültanúja volt, amint a mester Shakespeare verset idézett fejből egy ügyfélnek...! Ez igaz?!
- Hát kedves "N" úr! Így születnek a rémhírek!
Először is nem ügyfél volt, hanem egy fontos kereskedelmi partnerünk üzletkötője, akinek a cégénél mutatkozó jelentős tehetetlenséget és nagymértékű személyi alkalmatlanságot próbáltam (már végül, és kínomban) a verssel nyomatékosítani.
A költemény pedig nem Shakespeare, hanem az a másik "s" betűs volt, a svájci Karl Spitteler, akinek Csak király című verse különös megvilágításba helyezi az alkalmatlanság kérdését. Mások számára is érdekes lehet, nem is túl ismert, ezért itt most közre adom (Szerb Antal fordításában).


CSAK KIRÁLY 

Cornelius Clemens konzul szólt: "Kívánom,
hogy minden rabszolgám csak azt a munkát
kapja, amelyhez kedve, vágya vonja.
Csak mit szívesen, azt végezzük jól el.
Rossz helyre téve mit sem ér az ember,
jó fazekas is kontár kerti munkán."

De egyszer szemlét tartott birtokán
s látott egy szolgát, akin gúnyolódtak
a többiek, mert az sután s ügyetlen
munkált az úton, tétován, ütése
saját ujját sebezte kalapáccsal.

Kedvetlenül fordul tiszttartójához
a konzul és szemével kérdi, mint van.
"Bocsáss meg", szól az, "mindent megpróbáltam
a kallótól a takács műhelyéig,
de ez bizony nem értett semmihez sem."

Cornelius Clemens most türelme - vesztve
ily szóval fordult az ügyefogyotthoz:
"Mi volt hát otthon, mondd, a mesterséged?"
A rabszolga bánatfelhőzte arcát
sötét gőggel emelte: "Csak király."

A konzul hallgatott, részvéte felkelt
s az ember sorsán hosszan eltűnődött.
S mert kegyes úr volt, így szólt: "Öljétek meg."


2012. augusztus 3., péntek

UFO

Azaz Azonosítatlan Repülő Tárgy. (Magyar megfelelője az Úgyszólván Felfoghatatlan Objektum...;-)
Van aki hisz bennük, van aki tagadja létüket.
Részemről - csak így, szerényen - láttam, megfigyelhettem egyet.
Nem is voltam egyedül, meg kitűnőek voltak a látási viszonyok, ráadásul hosszú percekig tartott az "észlelés".
A nyolcvanas évek végén történt, azokban a "kerékpár alkatrészekért Bécsbe rohangálós" időkben.
Egy kedves barátom új, sportosan erős motort szerzett autójába. Nagyon szerette volna jól kipróbálni, kicsit "meghajtani" valahol országúton. Kézenfekvő volt a megoldás: menjünk ki egy hétköznap délelőtt Ausztriába.
Sima utunk volt, a határt átlépve alig láttunk autót az utakon, jó tempóban haladtunk.
A gépkocsit erősen döntött, sportos szélvédővel szerelték, amely kicsit még a fejünk fölé látást is engedte.
Gyönyörűen sütött a nap, úgynevezett  "képeslapból volt az ég" időnk volt.
Utunk vége felé, amikor az egyenes 10-es úton, a távolban már sejteni lehetett Bécs elővárosát, Schwechatot, akkor láttuk meg a tárgyat.



Az országúttól kissé balra, talán két-háromszáz méter magasan lebegett, mozdulatlanul.
Egyszerre szúrtuk ki.
Összenéztünk: - Hát ez meg mi?
- Mi lenne? UFO.
- Aha. Tényleg.
Autóztunk.
Megint összenéztünk:
- Na várjunk csak egy kicsit! Mi mind a ketten felvilágosult, műszaki emberek vagyunk. Jól tudjuk, hogy UFO-k nem léteznek! Tehát ez nem az!
- Így van! UFO-k nincsenek. Akkor viszont mi ez?
- Hát, izé... délibáb! A schwechati sörgyár tartályainak tükröződése.
- Na, ez nem jó magyarázat, mert ez hol tartály és hol vannak a csövek, épületek, környezet? Tök másmilyen.
- Akkor... helikopter!
- De egy hülye vagy, hát hol hasonlít ez egy bármilyen ismert repülő masinára?
- Akkor valami gyerekjáték...?
- Persze! Ilyen magasan? És ekkora? Már mióta autózunk mellette?
Töprengtünk, nézegettük még egy darabig, aztán hirtelen eltűnt. Egyszer csak nem volt ott.
Csavargattuk a nyakunkat, hogy talán odébb ment valahova, de nem láttuk sehol.
Ekkor pillantottunk meg jobbról egy Schwechat-ról  felszálló utasszállító repülőt.
Úgy számoltuk, hogy az UFO korábban pont a gép emelkedő pályáján lebegett., de amikor a repülő közeledett, "köddé vált". A pilóta nyilván pont olyan jól látta az objektumot, mint mi, de az ő beszámolója - ha volt ilyen egyáltalán - nem ismert számunkra.
Összefoglalva: UFO-k nincsenek, mi is csak egyet láttunk még.

2012. augusztus 2., csütörtök

Ranking

Csúnya idegen szóval a látogatottság mérője.
Mint "blog tulajdonosnak" módom van nyomon kísérni írásaim népszerűségét, méghozzá pontos számok alapján.
Érdekes eredmények születtek...

Eső helyen állnak a nagykereskedéseket bemutató cikkek. Ezek látogatottsága felülmúlhatatlan, különösen, ha rosszat írok valamelyikükről. Az ügyvéddel, kártérítési perrel fenyegetősek jelentik a csúcsot!

Második helyet a fotók tartják, pedig ezekből kevés van. Biztonsági őrünk, Zsepi cica portréja osztatlan tetszésnek örvend. Talán több macskás kép kellene. Megoldható, mert a környéken napközben mindenki dolgozik, az unatkozó házi kedvencek előbb-utóbb a műhely környékére settenkednek - mintegy véletlenül - mert itt mindig történik valami... Majd fotózok.

Hiába írtam meg az élet értelmét, ez csak a harmadik helyre volt elegendő.
(Minden esetre örömmel tölt el, hogy olvasó közönségem élete rendezett, nem szorulnak rá "életvezetési" tanácsaimra...;-)

2012. augusztus 1., szerda

Mint egy puskalövés

Az erőszak csúnya dolog.
Másokat megütni durvaság, tehát helytelen.
Gyermekkoromban is kerültem a dulakodós-püfölős "játékokat".
Felnőttként is inkább a tárgyalás híve vagyok.
Gyereket pedig pláne nem szabad inzultálni, egyszer mégis megtettem. Méghozzá másét, erősen.

A Balatonon nyaraltunk. (Déli-part) A sekély vízben egy lakásnyi alapterületű, fél méter magas, lapos homoksziget szolgálta a gyerekek strandolását, vár építését. Egy csomó német turista nő is ott napozott a szélén.
Óvodás gyerekeim homokoztak. Szóltam nekik, hogy kicsit ne keressenek, mert bemegyek úszni. Két kis kölök meghallotta, hogy magyarul beszélek, odajöttek hozzám:
- Bácsi kérem! Német fiúk itt egy élő kígyóval játszanak, a homokban kínozzák!
Odamentem a homokvárhoz, ahol tizenéves fiúk buzgólkodtak. Tényleg, a "várárokban" egy hatalmas pikkelyes test látszott néha a zavaros lében.
Lehajoltam és óvatosan kiemeltem. Több, mint egy méteres vízisikló volt. Elindultam vele a szabad víz felé. Egy tizenöt éves forma német kölyök jött velem és fogta ő is az állatot,  próbálta megakadályozni, hogy elvigyem a játékát. Közben magyarázta, hogy ez az övé, ő találta!
Rászóltam az anyanyelvén, hogy azonnal engedje el, ez egy élő állat! Ő meg elkezdte húzni maga felé a szerencsétlent. Na ekkor engedtem el egyik kezemmel a siklót és azzal a lendülettel egy hatalmas pofont kevertem le a kölöknek.
A siklót rögtön elengedte, én meg a vízbe eresztettem az állatot és figyeltem amint jó egészségben elúszik a nádas felé.
Igen jól sikerült tasli volt, olyat szólt, mint egy puskalövés. A gyerek ugyanis nem számított rá, (Németországban nem szabad a gyereket megütni) én meg már picit ingerült voltam, hogy ez a krumplizabáló itt szánalom nélkül semmibe vesz, játéknak tekint egy védett állatot.
A pofontól hanyatt esett, utána még le is hajoltam hozzá és leüvöltöttem a haját, hogy mit képzel, ez egy szigorúan védett állat, stb. A kölyök mukkanni sem mert.
Amikor felegyenesedtem, egy hatalmas termetű német hölgy magasodott fölém.
(Na, mondom, előkerült az anyja? Most vele is balhé lesz?)
Ekkor megszólalt a nő: - Danke schön! (Köszönöm szépen!)

2012. július 31., kedd

Játék a pénzzel

Az alábbi két kis mondóka szoci idők egy-egy cseh és magyar bankjegyére illett.

Először a hazai, húsz forintos:

Szöveg mondás közben a kalapácsra, a gabonára, a férfi alakra, végül a lepelre kell mutatni, majd a másik oldalra fordítani a pénzt és a fejre bökni.

Hiába dolgozol, hiába aratsz, mégis ilyen meztelen maradsz!
Mire magadnak egy ilyen rongyot szerzel, (most fordítani)
ilyen öreg leszel.


* * * * * * * * * * *

Most pedig akkori északi szomszédunk ötven koronása:

Itt a mutogatás sorrendje a civil fegyveres, majd az egyenruhás, a napként felettük ragyogó cseh címer, majd fordítás után a rettenetes gyártelep bal alsó sarkában látható parányi alak. (A láthatóság miatt a legalsó képet jobban felnagyítottam és a munkást bekarikáztam.)

A cseh militarista és az orosz katona vígan élnek a napsütötte tájon és (fordítás) ez az ici-pici munkás dolgozik rájuk.

2012. július 30., hétfő

Távfelügyelet

Szereltessetek be riasztót a lakásotokba! (Boltotokba!) Nagyon hasznos...
Tegnap jó kis vihar volt, villámlott, mennydörgött. Este hét-nyolc körül jól bevágott a közelünkben is. Megszólalt egy közeli lakásriasztó. A tulaj nyár elejétől száz kilométerekre időzik a hétvégi házában.
Ha betörés történik, nem is kell hazajönnie, mert  a riasztó távfelügyeletre van kötve.
Most is pikk-pakk kijött a biztonsági szolgálat.
Éjfélkor. (Akkor már jó négy órája üvöltött a ketyere.)
Nyomták a lakás kapucsengőjét. (A lakás - mint említettem - nyáron üres.)
Feszegették a kertkaput (?!).
Egy negyed órát tanácstalankodtak, elemlámpáztak, aztán  elkotródtak.
Számoljunk!
Ha tényleg betörtek volna nyolckor, a behatolók kilencig kényelmesen összepakolhattak volna.
Tízre hazaérnek, még ha messzire is kell autózni.
Tizenegyre a vacsora, zuhanyzás is megvan.
Megnézik az olimpiai összefoglalót (a zsákmányolt tévén) és éjfélre egészséges álomba merülnek.
Na, ekkor ér ki a helyszínre a biztonsági szolgálat...

2012. július 25., szerda

Cári ukáz

I.(Nagy) Péter cár korából:

Megparancsolom, hogy Kornil Beloglasow-ot, a Tulai Fegyvergyár
tulajdonosát korbácsolják meg és kolostorba küldjék dolgozni, mivel Ő, a
gazember megengedte magának, hogy az Uralkodó csapatainak
használhatatlan puskákat és fegyvereket adjon el.

Frol Fuks főellenőrt szintén meg kell korbácsolni és elődje után
száműzni, mivel Ő az alkalmatlan fegyvereket vizsgálati jellel
látta el.

A Fegyverhivatalnak megparancsolom, hogy Pétervárról Tulába költözzön
át és éjjel-nappal felügyelje a fegyvergyártást.

A fegyvermester és segédei figyeljenek oda, amikor az ellenőrök a
vizsgálati jeleket bepecsételik.

Ha kétség merülne fel, a fegyvert át kell nézni és lövések által
vizsgálni kell.

Minden hónapban legalább két fegyverrel addig kell lőni, míg azok
használhatatlanná nem válnak.

Ha a csapatoknál az ütközetek során a fegyvermester és segédeinek
figyelmetlensége miatt meghibásodás következne be, akkor őket kímélet
nélkül, meztelen hátsóval kell megkorbácsolni.

A tulajdonos minden alkalmatlan fegyver után 25 korbácsütést kap és
pénzbüntetést fizet. A főellenőrt az eszméletlenségig kell verni. A fő
fegyvermestert altisztté kell lefokozni.

A fegyvermestert írnokként kell alkalmazni. A segédektől a vasárnapi
vodka adagot egy évre meg kell vonni.

A Fegyvergyár új tulajdonosának, Demidownak megparancsolom, építtessen
a fegyvermestereknek és segédeiknek házakat, nem rosszabbat mint a
tulajdonosé.

Ha a házak ennél rosszabbak lennének - Demidow ne legyen megsértődve -
megparancsolom, hogy Őt kivégezzék.

1723.január 11.-én

Péter
minden oroszok cárja

2012. július 23., hétfő

Durván a padló felé

Sok éve apró műtétre feküdtem be egy kórház fül-orr-gége osztályára.
A menet a következő: hétfőn reggel jelentkezik az ember, pizsamára vetkőzik, kap egy ágyat. Elkezdik vizsgálgatni, fogja-e bírni a másnapi operációt. Kedden műtét, szerda-csütörtök-péntek lábadozás, a hét végén hazaküldenek.
Az ágy végében bádogtábla, rajta a lázlap. Ezen a szokásos adatok: név, betegség, pulzus, vérnyomás, stb.
Minden nap más ápoló személyzet volt.
Csütörtökön reggel hétkor az ágyam szélére ült egy idősebb ápoló néni, rám mosolygott és puhán megfogta a csuklómat. Kissé rémülten néztem rá, hogy mit akarhat... Valami rossz hír...? A műtét mégsem...?
- Ne ijedezzen, fiatalember! Csak megmérem a pulzusát!
És tényleg megmérte, precízen.
- Magának mindig ilyen alacsony ? Sportol?
- Sokat kerékpározom.
- Aha, akkor azért csak 60.
Na, most a lázlapon hétfőtől szerdáig 74-76 körüli értéket jelöltek, mérés nélkül.
A néni vállat vont és piros tollával durván a padló felé húzott egy egyenest, pont a hatvanas számra, majd távozott.
Igen ám, de kilenckor jött a nagyvizit.
A prof rögtön kiszúrta a meredek piros vonalat:
- Atyavilág! Mi történt a maga pulzusával?
- Semmi, Tanár úr! Ma mérték meg először!

2012. július 19., csütörtök

A jövő heti lottó számok

Ma kivételesen magamról írok pár sort. Szívesebben ejtenék szót a kerékpárosok világáról..., de tudjátok mit? Beleszövöm!

Látom a jövőt! Csak így egyszerűen, szerényen.
Pici árnyoldal, hogy ez nem tudatos. Meg nem is bármikor. Meg nem is a fontosakat. Meg nem is hiszik el.
Általában ezek a "jóslatok" csak úgy kibuknak belőlem. Mivel nem szoktam szólni róluk, még a családom számára is rejtett ez a dolog. Amikor a feleségemnek néha megemlítettem, hogy ezt meg azt tudtam előre, akkor gúnyosan jegyezte meg mindig: - Persze, láttad előre! Kár, hogy akkor rögtön nem mondtad!

Na, egyszer megfogadtam. Szóltam. Előre.

A gyerekek iskolája minden tanév végén egy hetes-tíz napos kerékpártúrát szervez az ország valamelyik távoli szegletébe.
Történetünk főszereplői mindketten Ágnesek. Az én lányom akkoriban felső tagozatos volt, talán hatodikos.(Ma egy amerikai befektetési banknál közgazdász.) H. Ági nyolcadikos vagy elsős gimis lehetett. (A napokban lesz az esküvője...)
Én ezekre a túrákra soha nem tudok elmenni, mert a mindig kerékpáros szezon legforgalmasabb időszakára esnek. Kikísértem hát a lányomat a pályaudvarra, integettem, hazamentem.
Este mondom a feleségemnek: - Jó kis túra lesz! Kár hogy a lányunk száguldozni fog és neki fog ütközni a H. Áginak.
- Megbolondultál?  H o g y  lehet ilyeneket mondani?! És különben sem lesz semmi baj, meglátod! Nahát!
Másnap délután öt körül cseng a telefon. Egy kísérő felnőtt jelentkezik a túráról:
- Itt ülünk egy termál medencében, minden remek! Adok valakit, aki beszélne veled!
- Szia Apa! Fantasztikus a túra, nagyon jól érezzük magunkat! Most éppen strandolunk.
- Minden rendben, kislányom?
- Persze! Csak képzeld, estem egy borzasztó nagyot.
- Hogy történt?
- Hát, volt egy jó meredek út, kicsit neki engedtem a gépet. A végén meg nem tudtam megállni és az ott várakozó gyerekek közé csapódtam. De senkinek nem lett baja!
- Na és kinek mentél neki?
- Szegény H. Ágit pont telibe trafáltam. Kiütöttem alóla a kerékpárját és együtt fetrengtünk a porban...

A feleségem azóta nem kommentálja a jóslataimat.

Tisztelettel kérem a Kedves Olvasókat, hogy a jövő heti lottó számok iránti kérdéseiket mellőzni szíveskedjenek...

2012. július 12., csütörtök

Halálos biztonsággal

Sok évvel ezelőtt egy halk szavú, udvarias, készséges úriember képviselte az egyik sisak márkát. Cs úr házhoz jött, korrekt volt, jó árakat adott.
A terjeszkedés és a fejlődés megállíthatatlan. Cs úr MTB kerékpárokat is elkezdett forgalmazni.
A gép jellegzetes matt homok vagy matt zöld színű, kékre eloxált alu kiegészítőkkel szerelt "belépő modell" volt.
Alkatrészekből, itthon rakták össze őket.
Árához képest még egészen jól el is működgetett.
Kivéve a középső csapágyat.
Amikor ugyanis lejárt a termék garanciája, a hajtóműcsapágy az órájára nézett: - Hoppá! Elmúltunk egy évesek?
Azzal úgy megállt, hogy no!
A tulajdonosok a beszorult főtengellyel sírva tolták vissza az erdőből a járgányt, mert meg sem lehetett mozdítani a hajtóművét.
A műtőben szétszedtük. Kenőanyagnak halvány nyomát sem találtuk. Csak fémpor...
Amikor már a sokadikat szervizeltük azonos tünetekkel, a forgalmazóhoz fordultam. Ő széttárta a kezét:
- Nem értem! Egy hordó zsírt adtam a fiúknak és mind elfogyott! Alaposan megnézték?
Megnyugtattam az urat, hogy jól képzett munkatársaink halálos biztonsággal képesek megkülönböztetni a csapágyzsírt a fémportól és a rozsdától.
Nem hittünk egymásnak, elváltunk.
A gyártás kifutott, kiszállították az utolsó gépet is, a szerelő üzemet ki kellett üríteni. A szerszámokon kívül rengeteg karton lap maradt, melyeket a késztermékek közé tettek, ne karcolják meg egymást.
Ekkor Cs úr felkeresett bennünket és igen sűrűn elnézést kért.
Az üzemcsarnokban a rendrakás során, a karton papírok mögött elrejtve - bent egészen a falnál - egy hordó bontatlan zsírt talált.


Diszkrét szobában

Máma csak két egyszerű, banki látogatás.
Egyik Budapesten, a másik Kuvaitban.

Először a hazai.
Tényleg, semmi különös. Van a fiókon belül két számlám. Egyiket megszüntetem, a rajta levő pénz nagy részét felveszem, a maradékot másik számlámra kérem. Bonyolult? Dehogy!
Elég volt hozzá egy óra...
Ügyintézőnél kell kezdeni. Ő szünteti meg a számlát. Megtörténik.
Átirányít a pénztárhoz. A kasszás szerint nem sikerült a megszüntetés. Kérdem: visszamenjek?
Nem válaszol, feláll, elmegy. Visszajön, veri a gépet. Vár. Feláll, elmegy.
Nem is mondom végig, több mint fél óra...
A végén sikerül, kivág az asztalra egy pénzköteget, megszámolja, majd miután az ügyfél térben már kb. mindenki látta a bankjegyhalom méretét:
- Itt veszi át, vagy a diszkrét szobában?

*****

A másik Kuvait fővárosában, Kuvaitban történt.
Át kellett utalnom ötszáz angol fontot egy dán cégnek.
Bementem egy bankba, kezemben a font bankjegyekkel és egy kockás papírral, rajta a számlaszám.
Elém siet egy burnuszos fiatalember: - Yes, Sir?
Lobogtatom a papírt, meg a pénzt. Átveszi.
- Tíz dinár lesz, Sir!
Pénztárca elő, tíz dinár kiguberál, fickó elköszön.
Visszamegyek a szállodába. Eltűnődöm. Ez gyors volt! Ezek az arabok aztán tudnak ügyintézni!
Később motoszkál bennem: mi van, ha az ember nem is volt a bank alkalmazottja, én meg átadtam egy rakat pénzt egy idegennek, elismervény nélkül...
A dán cég rendben megkapta az utalt összeget.

2012. július 7., szombat

A macis szalvéta szerepe a modern társadalomban

A vizsgálódás tárgyát képező szalvéta 33 x 33 cm-es, négyrét hajtott, szélén krepp mintás, színes mackós motívummal díszített, ünnepi alkalomra készült asztali papír törlő.

A két kedves bocsot ábrázoló nyomat a kötelezően megszokott minimális szegélyt is nélkülözve a teljes felületet kihasználja. A készítők nem alkalmaztak  túl sok színt: a barnán kívül csak a kék több árnyalata, kevés piros és még kevesebb sárga szerepel. Ezzel az olcsó, harsány, vásári megjelenés veszélyét ügyesen elkerülték, a termék elegánsnak mondható.

A vizsgálat lényegét a két ábrázolt alak alkotja.
Minden kétséget kizáróan az Ursus Domesticus Panofix (Házi Plüssmaci) két egyedét látjuk. Természetesen a hagyományos társadalmi felfogás szerint megjelenítve. A hím példány - bojtos, ellenzős sapiban, ingben, nadrágban - barátságosan, de komolyan tekint előre. Testtartása egyenes. A nőstény - fodros, pettyes szoknya, maslis fejfedő - viszont jól láthatóan párja felé hajlik, mintegy hozzásimul. Az arckifejezése is követi amazét, kissé visszafogott.
A fiú látszólag nem reagál erre az érzelem nyilvánításra, melyet a lány odaadó fej és testmozdulata közvetít.
Az alkotók mégis ügyeltek arra, hogy e gesztus ne maradjon viszonzatlan, mert az feszültséget kelthetne. Ezért, bár a fiú szemeinek tengelye vízszintes maradt, a fülei alját összekötő - képzeletbeli - vonal éppen a kellő mértékben a lány felé leejt.

Összefoglalva:
Teljesen modern alkotással állunk szemben. A felületet agresszíven kitöltő nagyméretű színes figurák tökéletesen alkalmasak a gyermekek figyelmét - arra a pillanatra, amíg a szalvétát felkapják és összegyűrik - lekötni.
A fent leírt üzenet - a nemek társadalmi viszonyáról - sem kevesebb, sem több, mint amennyit ez idő alatt csemetéink befogadni képesek.

2012. július 6., péntek

Lendülettel jól fejbe

Ma az újságírói hitelességről ejtünk pár szót. Természetesen azért kicsit a kerékpárhoz is kötjük a témát, hiszen az esemény - melyről az ominózus történet szólt - színhelye egy kerékpár bolt és szerviz.

Egyik nap jött a híradás (H.Press): egy X utcai kerékpárboltban rabló vitte el a napi bevételt, az eladót pedig fejbe vágta egy teleszkópos villával.
Tudni kell, hogy az X utcában csak egy kerékpár bolt van, eléggé lehetett tudni, kiről van szó.
Egy óra múlva emil jött az egyik nagyker tájékozott munkatársától: - Beszéltünk Gyurival, jól van.
Ezzel vége is lehetne a történetnek és az újságírói hitelesség is rendben lehetne.
Ám!
Másnap áruért mentem és az egyik nagykerben látom Gyurit.
Megyek oda: - Szia! Jól vagy?
- Jól! Miért?
- Olvastam a hírt, hogy kiraboltak és fejbe vágtak.
- Ezt írták?
- Ezt.
- De hát pont fordítva történt! Én ütöttem le a rablót!
Úgy történt, hogy az egy személyes boltba dél körül belépett két férfi. Egyikük a bejáratnál figyelt, a másik pisztolyt szegezett az eladónak és a bevételt követelte. Gyuri mondta, hogy még csak most nyitott, még nem jött senki, nincs pénz. A pasas ekkor felszólította, hogy feküdjön a földre a pult mögött. Emberünk látszólag engedelmeskedett,  kezdett lehajolni, de közben észrevette, hogy a rabló figyelme (keze, pisztolya) másfelé fordul. Felkapta az éppen ott lévő telós villát és azzal a lendülettel jól fejbe vágta vele a támadót. Az megszédült és társával együtt futva elmenekült.
A történet többi része már nem ismert, hogy elkapták-e az elkövetőket, elvittek-e egyáltalán valamit. Nem is fontos. Csak az számít, hogyan lett a fenti történetből a sajtóban pont az ellenkezője.
Ennyire figyelmetlen volt az újságíró? Félrevezető a rendőrség?
Esetleg szándékosan ferdítették el a történteket?

* * * * * * * *

Van egy másik eset is, ez frissebb. Tavaly nyári.
A mostanihoz hasonló hőség idején családommal Tahi fölött a Duna-parton hűsöltünk. Kivételesen alacsony volt a vízállás. Rengeteg újgazdag motorcsónakos felakadt a zátonyokon.
Sőt, még egy kisebb kirándulóhajó is rendesen megfeneklett.
Még vidámkodtunk is, hogy ahelyett, hogy mindenki leszállt volna a fedélzetről, csak bámészkodtak, nézték ahogy két szerencsétlen matróz megpróbálja lerángatni a hajótestet az akadályról.
Ha az utasok kiléptek volna a negyven centis vízbe, a megkönnyebbedett hajótest rögtön leúszott volna a zátonyról. Egy jó órát bénáztak, de a végén elszabadult a járgány és folytatta útját.
Még vagy két órát voltunk a parton az eset után, aztán haza autóztunk. Az út kb. még egy óra volt.
Otthon már vacsoráztunk, amikor mondják ám a hírekben: "Tahi fölött zátonyra futott egy utasszállító hajó. Személyi sérülés nem történt.(!) A szentendrei tűzoltók kivonultak az eset helyszínére.(!!) A mentés jelenleg is tart.(!!!)"
Na, talán egy másik hajó is megfeneklett és arról szólt  a tudósítás.
Mert amit mi láttunk, ott biztosan nem volt tűzoltó. A "mentés" pedig jó három órája véget ért.
De személyi sérülés tényleg nem volt...

2012. július 4., szerda

Meleg

Ezen sorok írója fél évet töltött a kalifák városában, Bagdadban.
Na, ott tényleg meleg van.
A házunk nagy alapterületű, földszintes épület volt, jókora kerttel, melyben datolya, narancs és füge termett. Naponta kétszer jött egy öreg arab és elárasztotta Tigris vízzel a kertet. Az úgy történhet, hogy Bagdadnak két párhuzamos vízhálózata van.
Az egyik ujjnyi vastag. Ez a nálunk is létező fürdő, mosogató és ivóvíz.
A másik három ujjnyi és csak a kertbe van bekötve, direkt a folyóból hozza a szűretlen öntözővizet.
A ház bejárata egy örökké árnyékban levő terasz mélyén nyílt. Itt lógott a hőmérő.
Nyár elejétől a végéig nap közben mindig 52 fokot mutatott.
Szerencsére éjszakánként visszazuhant a hőmérséklet 36 fokra...

2012. július 3., kedd

Kiszakad

A munkafelvétel csapdáiról ejtünk ma szót.
Megtörtént eset, kis szépséghiba (és szerencse), hogy mással, nem velem.

Kissrác bejön: - Csókolom be kéne állítani a hátsó fékemet!
Boltos (éppen elfoglalt): - Jól van, öcsi! Támaszd oda oldalra, majd megcsinálom.
Kölyök: - Mikor lesz meg? Ja, és mennyit hozzak?
Boltos: - Gyere vissza egy óra múlva és hozzál kétszáz forintot. (Egy perc alatt meglesz, bőven jól járok.)
Gyerek el, emberünk meg kezelésbe veszi a vasat.
Rögtön látja, a féknek kutya baja, ám a hátsó kerékben rettenetes nyolcas van. (De egy hülye vagyok, hogy nem néztem meg...) Mindegy, nekiáll kicentrírozni. Szépen halad, ám ekkor kiszakad egy küllő.
Sóhaj. Mindegy, elvállaltam, kipótolom.
Ja, sajnos pont racsni oldalról hullott ki a nyomorult!
Megint sóhaj. Leveszem a racsnit.
Veszed ám! Tudod mikor? Sérült a leszedő felülete.
Semmi baj, szét kell szedni a racsnit, a tönköt satuval megfogni, letekerni és kész.
Sajnos a racsni bontásakor a benne lévő hatvannégy kis csapágy golyó harminckét irányba szétgurul. Ki kell a helyüket takarítani, bezsírozni és egyenként csipesszel visszarakosgatni a golyókat. Hatvannégyet. Aztán összeszerelni a kilincsmű lefogásával, úgy hogy egy darab kis golyó se csússzon rossz helyre, mert akkor... (...és megint elölről. Babits)
Amúgy hamar megvan, negyedóra, húsz perc az egész...?
Letelik az egy óra, kölök jön vissza, de emberünk tébolyult tekintettel még szerel, csak szerel...
Kétszáz forintért.

2012. június 30., szombat

Cöveket

Akik nem emlékeznek rá: a nyolcvanas években volt egy teljesítménytúra sorozat, Olimpiai Ötpróba néven. Öt sportágban (kerékpározás, futás, úszás, evezés, téli csúcstúra) kellet egy bizonyos szintidőn belül teljesíteni a távot. Akik sikeresek voltak, egy-egy rész próba után törülközőt, pólót,sapkát kaptak. Ha pedig mind az ötöt "hozták", egyedi melegítőt kaptak, és közülük sorsoltak ki többeket, akik elutazhattak az olimpiára, nézőként.

A távok teljesítése függött az illető képességeitől és az időjárástól.
Például a téli gyaloglásnál egyáltalán nem mindegy, hogy fagyott és hómentes az ösvény, vagy húsz centi latyakban csúszkálsz.
E sorok írója a kerékpáros távot mindig, mosolyogva, "csuklóból" lenyomta, de a futásba csaknem belehalt... Illetve egyszer a kerékpár is érdekesen alakult.
Azt kell tudni, hogy száz kilométerre adtak öt órát. Országúti géppel két és fél-három óra körül "szoktam" legurulni. Ekkor azonban olyan viharos ellenszél volt, hogy a szintidő felénél még féltáv közelében sem voltam! (Lejtőkön lefelé hegyi áttételben kellett nyomni...)
Aztán a fordító után szerencsére a szélirány maradt, és nagytányér-kónuszban suhanhattam az emelkedőkön fölfele. Így a végén mégiscsak meglett a próba.

Mai történetünk mintegy huszonöt évvel ezelőtt játszódik, - stílszerűen - szintén szombat volt.
A helyszín Balatonboglár, Balaton-átúszás.
Egy strandon volt a  gyülekező, onnan motoros hajókkal vittek volna bennünket az Északi-partra, Révfülöpre. Onnan úszhattunk volna.
Volna.
Mert a rendezők a szél miatt halogatták a rajtot.
Addig tolták odébb az indulást, amíg túl késő nem lett. Ekkor lefújták és másnapra halasztották a programot.
A csalódott résztvevők egy része megállapodott a strand működtetőjével, hogy az egyik füves részen sátrazhatunk egy éjszakát. Az úr nyitva hagyta a vizesblokkot és hazament.
Olyan ötven-száz fiatal maradt.
Szépen felvertük a sátrakat, berendezkedtünk és vacsorázni kezdtünk.
Csak hogy a Nyájas Olvasó képben legyen: csupa barnára sült sportember, fiúk-lányok vegyesen. Sehol egy üveg pia, még sör sem. Literes tejek és óriás sóskiflik hevertek mindenhol, békésen, csendben készülődtünk.
Ekkor jelent meg a "szerv".
Két Kádár-huszár. A szolgálatos rendőrjárőr.
A vezető idősebb, erősen pocakos főtörzs és egy szikár fiatal őrmester.
- Jaó estét kívánok! Itten nem lehet sátorozni, tessenek azonnal eemenni!
- Jó estét, Biztos úr! Tetszik tudni, a Balaton-átúszás...
- Engem nem érdekel, hogy hova úszkának, itten ez tilos, azonnal mennyenek e!
- De kedves Főtörzs úr, tetszik tudni mi a strand üzemeltetőjével...
- Asse érdekel! Szedelőzködjenek, mert különben...!
Ekkor a rendőr hibázott.
Lehajolt, hogy egy sátorcöveket kihúzva, nyomatékosítsa az intézkedést.
Azt kell tudni, hogy ekkor nyolc-tíz tárgyaló ember vette körül a két rendőrt, a többi ötven-száz kicsit távolabb, - de hallótávon belül - tett-vett, de közben figyelt.
A másik rendőr jól láthatóan nem azonosult a főtörzs buzgalmával, oda sem nézett, unottan bámulta a lenyugvó napot.
Szóval, amikor a pocakos lehajolt, abban a pillanatban körben csörömpölés hallatszott, ötven-száz ember egyszerre dobta le, ami éppen a kezében volt és hirtelen több lépést tett a rendőrök felé.
A főtörzs - még mindig előrehajolva, keze a cövek fölött  tíz centire - körül sandított.
Felmérte a már kissé ingerültnek tűnő sportembereket, felmérte a "kérem én itt sem vagyok" járőrtársat.
Okos ember lehetett, mert több hibát már nem követett el.
Felegyenesedett, majd egy rövid, erőtlen fenyegetést (maj' ennek még lesz folytatása!) követően távoztak.
Tényleg lett folytatása, mert másnap átúsztuk a Balatont!

2012. június 28., csütörtök

Lehajította

Mai történetünk hőse, Bottyán János, Rákóczi fejedelem ősz hajú, félszemű, tehetséges tábornoka nem volt mindig kuruc katona. Sok évvel a szabadságharc előtt - a török időkben - végvári vitézként szolgált. Mai szóval "motiváltságáról" egy kis történet, hogyan is képzelte ő a megszállók elleni harcot, szinte "nulla állami támogatással".

Összeszedett tucatnyi lovas katonát és óvatosan megközelítették Érsekújvárt. Társait a környező erdőkben hagyta, elrejtőzve, ő maga pedig parasztnak öltözve - ám övébe két pisztolyt tűzve - besétált a törökök megszállta városba. Átvágott a főtéri minaret alatt éppen alkonyati imájukat hajlongó igazhitűek között. Fellopózott a torony erkélyére, derékon kapta a hangosan kántáló muzulmán papot és egyszerűen lehajította a lenti tömegre.
Óriási ribillió tört ki.
Jánosunk a kavarodásban megpróbált észrevétlenül eltűnni, ám egy janicsár útját állta. Ezt nyomban lelőtte. Felkapott egy gazdátlan lóra és vágtatva a kapu felé vette az irányt.
A megzavarodott őrségre még rásütötte a másik pisztolyát és nyargalt az erdő felé.
A nyomába eredt nyolc-tíz lovas janicsárt a sűrűben rejtőző katonái egy szálig levágták.

Az érsekújvári török vezetés utólag bizonyára kivizsgálta az esetet, gondolom törhették a fejüket, hogy ez most mi volt...?

2012. június 27., szerda

Pofára

Ma egy kis vidámság.
(Egy bécsi sportember, bizonyos Hans Schwanda szerint a hegymászóknak derűs szívre és nem az északi falakhoz hasonló sötét pofára van szüksége. No, hát nem csak a hegymászóknak...!)

Most pár kerékpáros szlogen a közel (és távolabbi) múltból.
(Ha netán pontatlan lennék:
- fiataloknak: séróból nyomom
- idősebbeknek: talán néha cserbenhagy az emlékezetem.)

1., Kerékpárod egy életre szól. Add el! (Berguson)
(Egy azóta erősen átalakult kerékpár bizományi jelmondata volt.)

2., Rossz kereket, gyereket Poroltó bácsi megszerel.
(Sok idő eltelt azóta. Gábor, merre jársz mostanában?)

3., Váz és egyéb festést vállalok airbrush technikával. Sisakra, tankra, kőre, nőre meg mindenre!
(Tudtok manapság egy jó vázfestőt? Aki ad színmintát, rövid a határidő, jó a minőség...)

4., Végül a jelenből: Bringáztál ma már? Brizsó kolléga jelmondata kissé idegesítheti azokat akiknek nincs idejük, módjuk a napi edzéshez, de a kérdés alapvetően jó helyen "üt". Mióta viszont a feneküknél összenőtt hármasikrek egyik tagja lett a "Csontrázó", mintha ritkábban találkoznék a szlogennel. Meg Brizsóval...
(Na, ezt a végén úgyis csak a bennfentesek értették... ;-D

2012. június 25., hétfő

Ígéretes

Ma ismét egy nagykereskedés.
A cím azért ígéretes, mert itt már mindent megígértek. Hogy így jó lesz, meg úgy jó lesz.
Valakinek talán jó lett, nekünk még nem.
A szélsőségek és végletek boltja.
Itt megesik, hogy sérült gépet viszek haza és csak munkaidő után tudom megreklamálni. Ennek ellenére másnap nyitásra itt a teherautó és hozza szó nélkül a cseredarabot, viszi a selejtet.
Tehát gépkocsi és sofőr az van.
Rá egy hétre rendelek árut bőven, de hiába várom az autót. Nem jön. Nem is telefonálnak.
Tehát gépkocsi vagy sofőr az nem volt. (Meg telefon sem...)
A dolgozók egy része a lelkét is kiteszi, már-már zavarba ejtően figyelmes. Másik része alszik egy sarokban.
Egyikük "káoszmenedzserként" aposztrofálja magát, de azt szerényen elhallgatja, hogy a munkájához szükséges káoszt maga állítja elő.
A kereskedők véleménye is erősen megoszlik.
Van, aki a lábát nem teszi be hozzájuk.
"- Oda?! Sorba állni, órákig? Amúgy sincs parkolási lehetőség, nem megyek!"
Mások szinte mindent innen visznek.
" - Jók a termékek, jók az árak. Neten rendelek, időre és darabra pontosan össze van készítve. Mindig a bejáratnál parkolok."
A válság dacára jól megy nekik, valószínűleg ezért engedik meg maguknak, hogy a további forgalom növekedéshez szükséges kisebb-nagyobb  lépéseket elmulasszák.
Ezeket most itt nem fogom kifejteni. (Hogyisne! Ingyen nem!)

2012. június 22., péntek

Reosztát

A vízszintes felületek létrehozásáról már volt szó itt korábban. (2012 05.10.)
Ma egy másik elméletet ismertetek, mely persze kapcsolódik a témához. Kapcsolódik, mégpedig úgy, hogy ez segít majd telepakolni a szóban forgó vízszintes (és nem vízszintes) felületeket...
Ez pedig a "hazahordási elmélet".
Hazahordunk mindent. Ha kell, ha nem.
Itt most nem az élelmiszer-tisztítószer-szükséges dolgok körre gondolok. Nem. Azokra a tárgyakra, melyekre nincs szükségünk, de majd még jó lesz valamire.
Félig eltaposott Mont Blanc töltőtoll, mert ritka és értékes. Eltaposva nem, de csak nem hagy ilyesmit ott az ember?!
Kis tekercs drót. Úgyis ki van bomolva a kerítés egy-két helyen. Majd milyen jól jön! Igaz, ennél sokkal fontosabb dolgok elvégzetlenek, de majd! Egyszer!
A gyerek iskolájában selejtezés volt a szertárakban. A nyomásmérőt csak nem hagyom ott, úgyis csak kidobnák a kukába. A reosztát meg régi vágyam volt gimis koromban, milyen jól jött volna barkácsoláshoz! Ma már nem bütykölök, de hát csak hazaviszem, hiszen szinte új!
És visszük a sok cuccot...
És azt hisszük, hogy majd egyszer jól fog jönni.
Állítólag van egy bölcs mondás, mely szerint: ha valamit két évig nem használtál, szabadulj meg tőle!
Persze, van egy gyanúm, hogy ezt a logikus gondolatot Világ boldogabbik felében fogalmazták meg.
Nálunk a török (labanc, német, orosz) megszállás miatt más reflexek uralkodnak. Mindent begyűjtünk, mert jó lesz az még valamire!
Ha valakinek reosztát kell (toló ellenállás), jelezze. Odaadom. De csak kölcsön!!

2012. június 20., szerda

Nem oroszhoz

Ma csak egy rövid szösszenet, mert néha kicsit dolgozni is kell...

Nem tudom, más kerékpár boltos (főleg szervizes) hogy van vele, de engem ki lehet üldözni a világból a küllőkön fityegő, csúszkáló színes gömböcskékkel.
Aki nem tudná: küllőre pattintható bigyó. Csúszkál, sikálja a felületet, kopog-zörög.
Ennek az ellenérzésnek két oka is van.
 - Az egyik az pusztán technikai: hibát keresve megpörgetsz egy kereket, de nem az esetleges káros zajt hallod, hanem ezeknek az izéknek a hangját. Ha forgatni szeretnél egy küllőanyán, útban van.
 - A másik ok politikai gazdaságtani: a hetvenes-nyolcvanas években nem lehetett sem kerékpárhoz, sem alkatrészhez hozzájutni. Legalábbis sportbicajhoz. Főleg az nem volt, ami kopik vagy szakad. Na, küllőtisztító az volt rogyásig.
Ki emlékszik a József körút 41. alatti Csepel márkaboltra? Belépve jobbra voltak a kiállított kerékpárok (kontrásak). Szemben egy pult, mögötte raktár. Balra volt az önkiszolgáló alkatrész "áruház". A földön gumihenger "28-as, nem oroszhoz!!" felirattal. Középen egy gondola (tele küllőtisztítóval), a túloldalon küllők, aránylag sokféle.
Bowden, fékbetét? Racsni?? Váltó??? Első átdobó???? Na ezek soha! Ezekért szépen át lehetett fáradni Schwartz-Szigeti úr műintézményébe. Érdekes, ott mindig volt!
Sokan visszasírják a Kádár-rendszert. Szerintük akkor minden biztosabb, kiszámíthatóbb volt.
Kérem ezen személyeket, vizsgálják felül véleményüket és most már vegyék figyelembe a küllőtisztító gyöngyöt is!

2012. június 18., hétfő

Gátlástalanul

Ma egy érdekes személyiség változásról írok.
A főszereplő természetesen kitalált alak, így bármilyen egyezés esetleges valós személlyel, vagy megtörtént eseményekkel csupán a véletlen műve.
Valahogyan csak kell szólítani, hát legyen Gabica.
Gabica kedves, aranyos kisfiú volt, később a középiskolában pedig tehetséges szervező lett.
A rendszerváltozás előtt, amikor már voltak politikai mozgolódások, Gabica elvállalta, hogy segít egy ellenzéki tüntetést összehozni. Bement a KISZ bizottságra és bejelentette az igényét lécekre, vászonra és festékre. Na, meg egy teherautóra, hogy legyen mivel a kellékeket a helyszínre szállítani.
Amikor megkérdezték:
- Mihez kell ennyi minden?
- Demonstrációhoz kell!
Erre megnyugodtak és kiadták, amit kért.
A tüntetés jól sikerült.

Annyira tehetséges volt, hogy amikor a "Lánchídi Csata" volt, egyedül az ő személyi igazolványát nem vették el.
(Aki nem tudja, ez az ütközet a Kádár-huszárok által a Lánchídra összeszorított tüntető fiatalok megrendszabályozását célozta, de mivel a rendőrök nem tudták valamennyiüket begyűjteni, elvették hát egyenként a személyiket és útjára engedték a delikvenseket. Később az illetők különféle mértékű kellemetlenségek kíséretében kapták vissza az igazolványaikat.)
Amikor Gabicát elkapta a rendőr, ő is megragadta az egyenruhás zubbonyát és a képébe üvöltötte:
- Hol kapom vissza a személyimet? Mikor kapom vissza?
Erre persze a közeg a saját háta mögé penderítette, hogy azonnal takarodjon haza.

Ezek csak aranyos diákcsínyek voltak, ám később ezzel a kedves fiatalemberrel történt valami, pénzt kezdett gyűjteni.
Nem érméket, hanem nagy címletű papír pénzeket. A gyűjtésnek nem a munka/takarékoskodás összeállítást választotta. Okos volt, tudta, hogy ez a módszer lassú lenne, ezért a gyűjtésbe "bevonta" a legjobb barátait és a családját is. Ez hazai pálya volt, tudta mit hol keressen. Táskákban, lakásokban.
Kegyetlenül, gátlástalanul lopott. Sokat. Mindent.
Bizonyíték soha nem volt. Csak a gyanú.
Betörnek a szülei lakásába? Semmit nem forgatnak fel, csak a dugi pénz tűnik el? Ez még nem bizonyíték!
Lehet, hogy valakinek ez azért mégis több volt gyanúnál, mert (úgy hírlett) az egyik szülője - az eset kapcsán -  infarktust kapott.

Innentől már halványodnak a dolgok, mert ekkor már több barátja nem akart hallani róla. Ő még ugyan párszor próbálkozott, de aztán valószínűleg rájött, hogy rájöttek.
E miatt a további tettei már csak szóbeszéd szinten terjednek. (Csalás, okirat hamisítás, stb.)
A tanulság? Hát az nincs. Hogyan lesz egy tehetséges fiatalból kedves csibész, majd nehéz vagány és a végén súlyos bűnöző? Ki tudja?
Minden esetre legyetek óvatosak!