Diszkrét szobában

Máma csak két egyszerű, banki látogatás.
Egyik Budapesten, a másik Kuvaitban.

Először a hazai.
Tényleg, semmi különös. Van a fiókon belül két számlám. Egyiket megszüntetem, a rajta levő pénz nagy részét felveszem, a maradékot másik számlámra kérem. Bonyolult? Dehogy!
Elég volt hozzá egy óra...
Ügyintézőnél kell kezdeni. Ő szünteti meg a számlát. Megtörténik.
Átirányít a pénztárhoz. A kasszás szerint nem sikerült a megszüntetés. Kérdem: visszamenjek?
Nem válaszol, feláll, elmegy. Visszajön, veri a gépet. Vár. Feláll, elmegy.
Nem is mondom végig, több mint fél óra...
A végén sikerül, kivág az asztalra egy pénzköteget, megszámolja, majd miután az ügyfél térben már kb. mindenki látta a bankjegyhalom méretét:
- Itt veszi át, vagy a diszkrét szobában?

*****

A másik Kuvait fővárosában, Kuvaitban történt.
Át kellett utalnom ötszáz angol fontot egy dán cégnek.
Bementem egy bankba, kezemben a font bankjegyekkel és egy kockás papírral, rajta a számlaszám.
Elém siet egy burnuszos fiatalember: - Yes, Sir?
Lobogtatom a papírt, meg a pénzt. Átveszi.
- Tíz dinár lesz, Sir!
Pénztárca elő, tíz dinár kiguberál, fickó elköszön.
Visszamegyek a szállodába. Eltűnődöm. Ez gyors volt! Ezek az arabok aztán tudnak ügyintézni!
Később motoszkál bennem: mi van, ha az ember nem is volt a bank alkalmazottja, én meg átadtam egy rakat pénzt egy idegennek, elismervény nélkül...
A dán cég rendben megkapta az utalt összeget.