Rossz helyre téve mit sem ér az ember
A napokban bejött a boltba régi kedves ügyfelünk, "N" úr.
- Kérem szépen, tegnap itt járt a feleségem és azt állította otthon, hogy fültanúja volt, amint a mester Shakespeare verset idézett fejből egy ügyfélnek...! Ez igaz?!
- Hát kedves "N" úr! Így születnek a rémhírek!
Először is nem ügyfél volt, hanem egy fontos kereskedelmi partnerünk üzletkötője, akinek a cégénél mutatkozó jelentős tehetetlenséget és nagymértékű személyi alkalmatlanságot próbáltam (már végül, és kínomban) a verssel nyomatékosítani.
A költemény pedig nem Shakespeare, hanem az a másik "s" betűs volt, a svájci Karl Spitteler, akinek Csak király című verse különös megvilágításba helyezi az alkalmatlanság kérdését. Mások számára is érdekes lehet, nem is túl ismert, ezért itt most közre adom (Szerb Antal fordításában).
CSAK KIRÁLY
Cornelius Clemens konzul szólt:
"Kívánom,
hogy minden rabszolgám csak azt a munkát
kapja, amelyhez kedve, vágya vonja.
Csak mit szívesen, azt végezzük jól el.
Rossz helyre téve mit sem ér az ember,
jó fazekas is kontár kerti munkán."
De egyszer szemlét tartott birtokán
s látott egy szolgát, akin gúnyolódtak
a többiek, mert az sután s ügyetlen
munkált az úton, tétován, ütése
saját ujját sebezte kalapáccsal.
Kedvetlenül fordul tiszttartójához
a konzul és szemével kérdi, mint van.
"Bocsáss meg", szól az, "mindent megpróbáltam
a kallótól a takács műhelyéig,
de ez bizony nem értett semmihez sem."
Cornelius Clemens most türelme - vesztve
ily szóval fordult az ügyefogyotthoz:
"Mi volt hát otthon, mondd, a mesterséged?"
A rabszolga bánatfelhőzte arcát
sötét gőggel emelte: "Csak király."
A konzul hallgatott, részvéte felkelt
s az ember sorsán hosszan eltűnődött.
S mert kegyes úr volt, így szólt: "Öljétek meg."
hogy minden rabszolgám csak azt a munkát
kapja, amelyhez kedve, vágya vonja.
Csak mit szívesen, azt végezzük jól el.
Rossz helyre téve mit sem ér az ember,
jó fazekas is kontár kerti munkán."
De egyszer szemlét tartott birtokán
s látott egy szolgát, akin gúnyolódtak
a többiek, mert az sután s ügyetlen
munkált az úton, tétován, ütése
saját ujját sebezte kalapáccsal.
Kedvetlenül fordul tiszttartójához
a konzul és szemével kérdi, mint van.
"Bocsáss meg", szól az, "mindent megpróbáltam
a kallótól a takács műhelyéig,
de ez bizony nem értett semmihez sem."
Cornelius Clemens most türelme - vesztve
ily szóval fordult az ügyefogyotthoz:
"Mi volt hát otthon, mondd, a mesterséged?"
A rabszolga bánatfelhőzte arcát
sötét gőggel emelte: "Csak király."
A konzul hallgatott, részvéte felkelt
s az ember sorsán hosszan eltűnődött.
S mert kegyes úr volt, így szólt: "Öljétek meg."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése