2012. augusztus 31., péntek

"Hát ez tényleg állati!"

Szekrényt vonszoltak

Egy blog legyen aktuális, ne csak mindig a múlttal foglalkozzon, nem igaz?
Tehát egy friss esemény.
Boltunk és lakásunk Pasarét és Hűvösvölgy határán egy nagyméretű kerttel rendelkező házban van. Rengeteg itt a vadonélő állat. Sün, galambok, mókus, cinkék, rigók, mátyásmadár, szarka napi vendégek, de előfordul már itt sikló, bagoly, róka, sőt: láttam már törpesólymot is, méghozzá elég közelről.
De ami tegnap hajnali háromkor volt, olyan eddig még soha.
Egy tizenöt-húsz tagú vaddisznó konda kocogott végig a kihalt Zuhatag soron. Süldők, kocák, kanok vegyesen.
Az a szó, hogy kocogott, csak a haladási sebességüket jellemzi, nem a hangjukat, mert olyan zajjal vonultak, mintha egy háromajtós szekrényt vonszoltak volna sietve az aszfalton...

2012. augusztus 29., szerda

"Ma egy kis kerékpáros-nagykereskedős visszatekintés. Tényleg csak egy villanásnyi"

Az emeletre már nem

Voltam megint abban a nagykerben, ahova évente egyszer szoktam csak ellátogatni.
Törzs-olvasóim bizonyára emlékeznek a "K" betűs helyre, és a kiszolgáló fiatalemberre, aki csalódottan vette tudomásul, hogy fűzött kereket vennék... (Mert azok az emeleten vannak...;-)
Nos, változtattak. Az emeletre ugyanis már nem lehet felmenni.

A legtöbb nagykerben megy a rugdosódás, hogy nettó vagy bruttó árak legyenek feltüntetve a bemutatóteremben. A kereskedők egy része ezt szeretné, a többi amazt. (Van olyan hely is, ahol nem tréfálnak, még az ajánlott fogyasztói árak is ki vannak téve.)
Nos, a "K" betűs kereskedésben ilyen vita nincs. Ott ugyanis semmiféle árat nem tesznek a cikkek mellé. Se betűt, se számot...
Lehet kérdezősködni, mutogatni. Emberünk derekasan veri a klaviatúrát, lapozza a listákat és próbál válaszolni.
Két dolog kellett volna, egyikből nem volt raktáron, a másikból több is, csak az ára volt irreális.
De semmi baj, az az egy év pikk-pakk eltelik és én jövök, megint.

2012. augusztus 27., hétfő

"Ma egy kis cigányozás. Meg rasszizmus. Pár gondolat csak, aztán lehet megkövezni."

Besurrant

Először is: cigány szerintem az, aki bűnöző, élősködő stb. életmódot folytat. Zsigát, a kőműves mester nem is nevezném annak, annyira pejoratív lett mostanára a cigány szó.
Pedig Zsiga amúgy származását tekintve vastagon az. Viszont az ovális lépcsőházba úgy tervezi bele, úgy számítja ki (kockás papíron) a lépcsőket, a komplett lépcsőházat, hogy a burkoló munkája után milliméternyi szint eltérés sincs. Megbízható, korrekt, pontos. Ki merné lecigányozni?!
Sajnos, kicsit rasszista:
- Nekem cigány segédmunkást ide ne hozzatok, mert felmondok! Más nem is hiányzik, hogy vesződjek itt egy csibésszel! Nahát!
* * * * *

Tanár barátom lakótelepi lakása huszonnégy családos lépcsőházból nyílik. Amikor leesik a hó, rajta kívül csak egy nyugdíjas bácsi és egy igen barna bőrű ember megy lapátolni. Ez a barna bőrű ember, hát hogyan is fogalmazzak, szóval ő cigány. Persze, erősen sértő lenne így nevezni, hiszen folyamatosan dolgozik, tiszta, szorgalmas.
Sajnos ő is rasszista.
Amikor egy délelőtt munkába sietett, szembe találkozott egy terjedelmes cigány asszonnyal. A nő talán valaki mögött besurrant a zárt lépcsőházi kapun. Sötét bőrű lakónk úgy dobta ki a tarka szoknyás asszonyságot az utcára, hogy annak a lába sem érte a földet:
- Mit csavarogsz itt te bitang? Lopni jöttél? Takarodsz  innen azonnal?! Meg ne lássalak itt még egyszer! De a környéken se!
 * * * * *

Vasárnap hajnal, Római-part. Óvodás korú kisfiammal evezni megyünk. A Nánási úton gurulok a buszommal, mögöttem a gyerek a korai kelés miatt még erősen álmos, oldalra dől. (A medence öv miatt nincs gyerekülés, hát bekötve elfekszik, szundít egyet.)
Megállít a rendőr.
Sötét bőrű, az a "Negró világít a szájában" típus. Egyszóval cigány.
Kissé meg is lepődöm, hogy igazi-e... De távolabb ott parkol a járőr kocsi és mellette a társa is.
- Jó reggelt kívánok! Személyi igazolványt, forgalmit, jogosítványt kérem!
Éppen még csak nyúlnék a tárcám után, hátul a gyerek felül és dörgöli a szemét. Rendőr látja a mozgást, mögöttem bekukkant az ablakon.
- Na, ezt elb...tuk! Felébredt a gyerek! Tessék csak tovább haladni, jó utat kívánok!


2012. augusztus 17., péntek

Elöljáróban egy újítás. A fészbukon mindig beajánlom az új blogbejegyzést, ám ezek az egy-két mondatos beharangozók hamar elsüllyednek a hírfolyamban. Ezentúl a blogban megismétlem őket, mert valahogyan azért csak összetartoznak.
"Mondjuk más betűtípust és színt alkalmazok, meg idézőjelet..."

Most elmegyek evezni a hosszú hétvégére, de ha megjöttem: ismét követ hajítok a nyugvó víztükörbe. Egyelőre csak annyit, hogy cigányozni fogok...

2012. augusztus 15., szerda

"Ma kiderül, miért van átkozottul drága telós villa a gépemben..."

Frontálisan

Ma az előleg fontosságáról. De nem az előző századforduló híres publicistáinak ihletőjéről, hanem a kerékpárbolti megrendeléskor fizetendő összegről.


Sok éve, amikor még az alumínium MTB váz ritka volt, bejött egy testes úr. Gyermeke GT aluvázas gépébe meg szerette volna rendelni a lehető legdrágább teleszkópos első villát. Csalódottan vette tudomásul, hogy a titánnyakú változatot - horror ára miatt - az importőr be sem hozta az országba. Szegény, kénytelen volt beérni az alu nyakú modellel.
Szerencsére észnél voltunk és elkértük előlegbe csaknem az egész összeget.
A villa megjött, nyakát belekurtítottuk a jó alacsony vázas (tehát rövid homlokcsövű) bicajba.
Majd vártuk a megrendelőt, vigye az elkészült gépet. Nem jött.
Felhívtuk a telefonját, ahol is a titkárnője jelentkezett és beszámolt a következőkről:
- Az igazgató urat szörnyű baleset érte! Frontálisan ütközött az autójával, jelenleg is kórházban van. A gyermeke mellette ült, ő szegény megvakult,  a felesége idegösszeomlást kapott, borzasztó! Borzasztó! Amúgy miért is keresi?
- A gyerek elkészült kerékpárja miatt...
Ekkor a háttérből:
- Micike! Kérem a telefont!
És máris beszélhettem magával az igazgató úrral, aki a legkevésbé sem volt a kórházban, ellenben a titkárnője mellett hallgatta a beszélgetést. Megígérte, hogy jön a bicajért.
De többet nem találkoztunk.
Közös ismerőseink révén hamarosan megtudtam, hogy egy szó sem igaz a drámai történetből. A derék úr elkövetett valamit és sietve egy közel-keleti (nem arab) országba menekült, elkerülendő a kiadatást.
Írtam még egy-két felszólító faxot, majd egy ajánlott, tértivevényes dörgedelem után szétszedtük a kerékpárt és eladtuk.
Kivéve a villát. Az túl drága volt és túl rövid nyakú.
Végül a munkatársaim felfedezték, hogy az én bringámba pont beleillik. Bele is tették. Jó lett.
Mintegy két év (!) elteltével csöng a telefon, jelentkezik ám a feleség.
- Van minekünk ott egy kerékpárunk, igaz?
- Már nincs. Egy év után eladtuk.
- Semmi baj! Akkor valamikor beugrom a pénzért.
- Csak tessék.
- Mennyit is kapok?
- A bicajt eladtuk negyvenezerért, az éves tárolás volt ötvenezer, tessék hozni  tízezret és rendben vagyunk.
- Öööö... Lemondok a kerékpárról!

2012. augusztus 9., csütörtök

"A mai napon röviden: egy kis kerékpár, egy kis ügynök, egy vers. De Shakespeare-ről szó nincs! (Az csak rémhír...)"

Rossz helyre téve mit sem ér az ember

A napokban bejött a boltba régi kedves ügyfelünk, "N" úr.
- Kérem szépen, tegnap itt járt a feleségem és azt állította otthon, hogy fültanúja volt, amint a mester Shakespeare verset idézett fejből egy ügyfélnek...! Ez igaz?!
- Hát kedves "N" úr! Így születnek a rémhírek!
Először is nem ügyfél volt, hanem egy fontos kereskedelmi partnerünk üzletkötője, akinek a cégénél mutatkozó jelentős tehetetlenséget és nagymértékű személyi alkalmatlanságot próbáltam (már végül, és kínomban) a verssel nyomatékosítani.
A költemény pedig nem Shakespeare, hanem az a másik "s" betűs volt, a svájci Karl Spitteler, akinek Csak király című verse különös megvilágításba helyezi az alkalmatlanság kérdését. Mások számára is érdekes lehet, nem is túl ismert, ezért itt most közre adom (Szerb Antal fordításában).


CSAK KIRÁLY 

Cornelius Clemens konzul szólt: "Kívánom,
hogy minden rabszolgám csak azt a munkát
kapja, amelyhez kedve, vágya vonja.
Csak mit szívesen, azt végezzük jól el.
Rossz helyre téve mit sem ér az ember,
jó fazekas is kontár kerti munkán."

De egyszer szemlét tartott birtokán
s látott egy szolgát, akin gúnyolódtak
a többiek, mert az sután s ügyetlen
munkált az úton, tétován, ütése
saját ujját sebezte kalapáccsal.

Kedvetlenül fordul tiszttartójához
a konzul és szemével kérdi, mint van.
"Bocsáss meg", szól az, "mindent megpróbáltam
a kallótól a takács műhelyéig,
de ez bizony nem értett semmihez sem."

Cornelius Clemens most türelme - vesztve
ily szóval fordult az ügyefogyotthoz:
"Mi volt hát otthon, mondd, a mesterséged?"
A rabszolga bánatfelhőzte arcát
sötét gőggel emelte: "Csak király."

A konzul hallgatott, részvéte felkelt
s az ember sorsán hosszan eltűnődött.
S mert kegyes úr volt, így szólt: "Öljétek meg."


2012. augusztus 3., péntek

UFO

Azaz Azonosítatlan Repülő Tárgy. (Magyar megfelelője az Úgyszólván Felfoghatatlan Objektum...;-)
Van aki hisz bennük, van aki tagadja létüket.
Részemről - csak így, szerényen - láttam, megfigyelhettem egyet.
Nem is voltam egyedül, meg kitűnőek voltak a látási viszonyok, ráadásul hosszú percekig tartott az "észlelés".
A nyolcvanas évek végén történt, azokban a "kerékpár alkatrészekért Bécsbe rohangálós" időkben.
Egy kedves barátom új, sportosan erős motort szerzett autójába. Nagyon szerette volna jól kipróbálni, kicsit "meghajtani" valahol országúton. Kézenfekvő volt a megoldás: menjünk ki egy hétköznap délelőtt Ausztriába.
Sima utunk volt, a határt átlépve alig láttunk autót az utakon, jó tempóban haladtunk.
A gépkocsit erősen döntött, sportos szélvédővel szerelték, amely kicsit még a fejünk fölé látást is engedte.
Gyönyörűen sütött a nap, úgynevezett  "képeslapból volt az ég" időnk volt.
Utunk vége felé, amikor az egyenes 10-es úton, a távolban már sejteni lehetett Bécs elővárosát, Schwechatot, akkor láttuk meg a tárgyat.



Az országúttól kissé balra, talán két-háromszáz méter magasan lebegett, mozdulatlanul.
Egyszerre szúrtuk ki.
Összenéztünk: - Hát ez meg mi?
- Mi lenne? UFO.
- Aha. Tényleg.
Autóztunk.
Megint összenéztünk:
- Na várjunk csak egy kicsit! Mi mind a ketten felvilágosult, műszaki emberek vagyunk. Jól tudjuk, hogy UFO-k nem léteznek! Tehát ez nem az!
- Így van! UFO-k nincsenek. Akkor viszont mi ez?
- Hát, izé... délibáb! A schwechati sörgyár tartályainak tükröződése.
- Na, ez nem jó magyarázat, mert ez hol tartály és hol vannak a csövek, épületek, környezet? Tök másmilyen.
- Akkor... helikopter!
- De egy hülye vagy, hát hol hasonlít ez egy bármilyen ismert repülő masinára?
- Akkor valami gyerekjáték...?
- Persze! Ilyen magasan? És ekkora? Már mióta autózunk mellette?
Töprengtünk, nézegettük még egy darabig, aztán hirtelen eltűnt. Egyszer csak nem volt ott.
Csavargattuk a nyakunkat, hogy talán odébb ment valahova, de nem láttuk sehol.
Ekkor pillantottunk meg jobbról egy Schwechat-ról  felszálló utasszállító repülőt.
Úgy számoltuk, hogy az UFO korábban pont a gép emelkedő pályáján lebegett., de amikor a repülő közeledett, "köddé vált". A pilóta nyilván pont olyan jól látta az objektumot, mint mi, de az ő beszámolója - ha volt ilyen egyáltalán - nem ismert számunkra.
Összefoglalva: UFO-k nincsenek, mi is csak egyet láttunk még.

2012. augusztus 2., csütörtök

Ranking

Csúnya idegen szóval a látogatottság mérője.
Mint "blog tulajdonosnak" módom van nyomon kísérni írásaim népszerűségét, méghozzá pontos számok alapján.
Érdekes eredmények születtek...

Eső helyen állnak a nagykereskedéseket bemutató cikkek. Ezek látogatottsága felülmúlhatatlan, különösen, ha rosszat írok valamelyikükről. Az ügyvéddel, kártérítési perrel fenyegetősek jelentik a csúcsot!

Második helyet a fotók tartják, pedig ezekből kevés van. Biztonsági őrünk, Zsepi cica portréja osztatlan tetszésnek örvend. Talán több macskás kép kellene. Megoldható, mert a környéken napközben mindenki dolgozik, az unatkozó házi kedvencek előbb-utóbb a műhely környékére settenkednek - mintegy véletlenül - mert itt mindig történik valami... Majd fotózok.

Hiába írtam meg az élet értelmét, ez csak a harmadik helyre volt elegendő.
(Minden esetre örömmel tölt el, hogy olvasó közönségem élete rendezett, nem szorulnak rá "életvezetési" tanácsaimra...;-)

2012. augusztus 1., szerda

Mint egy puskalövés

Az erőszak csúnya dolog.
Másokat megütni durvaság, tehát helytelen.
Gyermekkoromban is kerültem a dulakodós-püfölős "játékokat".
Felnőttként is inkább a tárgyalás híve vagyok.
Gyereket pedig pláne nem szabad inzultálni, egyszer mégis megtettem. Méghozzá másét, erősen.

A Balatonon nyaraltunk. (Déli-part) A sekély vízben egy lakásnyi alapterületű, fél méter magas, lapos homoksziget szolgálta a gyerekek strandolását, vár építését. Egy csomó német turista nő is ott napozott a szélén.
Óvodás gyerekeim homokoztak. Szóltam nekik, hogy kicsit ne keressenek, mert bemegyek úszni. Két kis kölök meghallotta, hogy magyarul beszélek, odajöttek hozzám:
- Bácsi kérem! Német fiúk itt egy élő kígyóval játszanak, a homokban kínozzák!
Odamentem a homokvárhoz, ahol tizenéves fiúk buzgólkodtak. Tényleg, a "várárokban" egy hatalmas pikkelyes test látszott néha a zavaros lében.
Lehajoltam és óvatosan kiemeltem. Több, mint egy méteres vízisikló volt. Elindultam vele a szabad víz felé. Egy tizenöt éves forma német kölyök jött velem és fogta ő is az állatot,  próbálta megakadályozni, hogy elvigyem a játékát. Közben magyarázta, hogy ez az övé, ő találta!
Rászóltam az anyanyelvén, hogy azonnal engedje el, ez egy élő állat! Ő meg elkezdte húzni maga felé a szerencsétlent. Na ekkor engedtem el egyik kezemmel a siklót és azzal a lendülettel egy hatalmas pofont kevertem le a kölöknek.
A siklót rögtön elengedte, én meg a vízbe eresztettem az állatot és figyeltem amint jó egészségben elúszik a nádas felé.
Igen jól sikerült tasli volt, olyat szólt, mint egy puskalövés. A gyerek ugyanis nem számított rá, (Németországban nem szabad a gyereket megütni) én meg már picit ingerült voltam, hogy ez a krumplizabáló itt szánalom nélkül semmibe vesz, játéknak tekint egy védett állatot.
A pofontól hanyatt esett, utána még le is hajoltam hozzá és leüvöltöttem a haját, hogy mit képzel, ez egy szigorúan védett állat, stb. A kölyök mukkanni sem mert.
Amikor felegyenesedtem, egy hatalmas termetű német hölgy magasodott fölém.
(Na, mondom, előkerült az anyja? Most vele is balhé lesz?)
Ekkor megszólalt a nő: - Danke schön! (Köszönöm szépen!)