2012. szeptember 28., péntek

"A halfogáshoz való viszonyom: nem szeretnék olyan éhes lenni, hogy horgásznom kelljen. Az itt következő történetben nincs is ilyesmiről szó."

Beszakadt

Sok éve népes csapattal Rajkától Budapestig eveztünk. A kis történet a Mosoni-Dunán történt.
A társaság vagy húsz túra kenuból, egy tíz személyes párevezős őrsi csónakból és egy jól megtermett motorosból állt.
A kenukban ketten-hárman ültek, némi csomaggal. A nagy hordókba csomagolt éjszakai felszerelést a motoros vitte. A kisebb vagy kevésbé rutinos résztvevők a gályában ültek.
A motoros zajos, büdös, ezért minden nap más felnőtt vitte. Ezen a napon én.
Napközben szendvicseken éltünk, este főztünk meleget.

Délidő tájt kikötöttünk egy part menti büfé-kocsma-kávézó műintézménynél.
A parton két legény és egy lány horgászott.
Amikor a partot értünk, a lány odajött és valami olyasmit adott elő, hogy a kikötéskor a csónakok elsodorták a horgász cucc egy részét és azok sajnos elvesztek. A kárt ki kellene fizetni...
A csapat nem állt vele szóba, mindenki ment üdítőzni, kávézni.
Bernát barátunk megszánta a lányt és végighallgatta.
Ketten álltak egymással szemben, a csaj élénken gesztikulálva érvelt, Bernát lehajtott fejjel hallgatta, közben lábujjával a homokba rajzolgatott.
Amikor a leányzó befejezte, kínos csönd támadt. Berni felnézett:
- Beszakadt?
A lány lelkesen:
- Igen-igen! Beszakadt, elveszett!
Bernát hallgatott, bólogatott, majd megszólalt: 
- Szar ügy... 
Azzal ment ő is kólázni.

A fiúk nem hagyták annyiba. Amikor a fűre telepedtünk ebédelni, odajöttek és ismét próbálkoztak.
Vagy tizenöten rágtuk a szendvicsünket, hallgattuk őket, de senki nem reagált.
Aztán valaki mégis:
- Van horgász engedélyetek?
- Hát persze!
- Nekem is. Ha jól emlékszem, úgy kezdődik, hogy "kikötők területén tilos a horgászat". Ez itt egy kikötő. Ha láttátok, hogy jön egy nagy csapat evezős, miért nem vettétek ki a zsinórt? Hogy külön bevételre tegyetek szert? Na, szevasztok!
Fiúk balra el.

Most jött a slusszpoén.
Induláskor előbb a kenuk váltak el a parttól, majd a nagy hajók. A motoros előírásszerűen előbb sodrással szemben kifordult, majd lefelé kanyarodott.
Sajnos e kanyar közben a csiga mindkét horgász zsinegét elkapta és feltekerte. Jó gyorsan. A még part mellett veszteglő gálya legénysége majd megszakadt a röhögéstől, amint a két lúzer a parton futva, üvöltve próbálta menteni a szerkót a füstölve lepörgő orsóval.
Nekem közben előre kellett figyelnem, hogy a hordók takarásában nehogy nekimenjek valamelyik kenunak. Az átkozott motor meg olyan hangos volt, hogy nem hallottam a kiabálást.
(Van rengeteg fölösleges használt damilom. Érdekel valakit?)


2012. szeptember 26., szerda

"Ami itt következik, azzal nem értek egyet. Az önbíráskodás helytelen. Hja, hogy célravezető? Azt - jelen esetben - el kell ismerni!"

Nem akarom, hogy a bolt előtt haljon meg

Ma egy tolvajról lesz szó, aki felhagyott a szakmával.
A pontos megfogalmazás valami ilyesmi volt: "a Jocó bringalopásból élt évekig, de aztán találkozott egy ingerült kerékpár tulajdonossal. Felépülése után jó útra tért."

Másik szereplőnk Zolika, aki százhúsz kiló izom. Ráadásul azt hiszi, a világ pár pofonnal jobbá tehető. Eddig bevált...

Az eset egy vendéglő kerthelyiségében történt. Zoli országúti bicajjal érkezett, Look stoplis cipőben. Letámasztotta a gépet a háta mögé és élénk társalgásba fogott a barátaival.
Kicsit később a vele szemben ülő - idegen - asztaltársaságból valaki vidáman rászólt:
- Hé öreg! Nem a te bringádat viszik?!
Zolika megperdült, és még látta a kerthelyiség bejáratánál a szakadt fószert a bicajával.
Szemtanúk szerint stoplijából méteres szikrákat csiholva száguldott a tolvaj után. Szétválasztotta az embert a géptől. Egyiket ledobta a másikat megdorgálta. Nagyon.
A nevelés olyan jól sikerült, hogy fél óra múlva a pincér kisietett az üzlet elé, felnyalábolta a - még mindig eszméletlen - pasast és átvitte a főút túloldalára. A vendégek érdeklődtek:
- Mi van Feri? Mi ez a nagy gondoskodás?
- Áh, csak nem akarom, hogy a bolt előtt haljon meg...!

2012. szeptember 20., csütörtök

"Ma egy kis rendőrség, meg ilyesmi... Nem vidám, de - talán - tanulságos."

Kapát állítok a hátadba

Régi történet. Apropója, hogy megint volt hasonló.
Nem vagyok jogász, nem tudom, hogy bűncselekmény vagy szabálysértés. Esetleg vétség.
Mai - igaz - mesénk a veszélyes fenyegetésről szól.
Sok éve az alagsorban egy magányos pasas lakott. Nem volt egészen százas szegény, állítólag olyan dolgokba is keveredett, melyek következményét magányban kellett viselnie.
Ez az ember megharagudott rám. (Mint később számára is kiderült: alaptalanul.)
Ha megjöttem az autómmal, azt lezárva az udvaron, emberünk lakás ajtaja előtt kellett elmennem, hogy haza  jussak. Ha nem volt senki az udvaron, az ablakban, megfenyegetett.
Nem volt túl szellemes, egysíkúan fogalmazott: egyszer úgyis elkaplak, kinyírlak, kapát állítok a hátadba, stb.
Ha volt valaki hallótávon belül, meg sem mukkant. Én soha nem reagáltam ezekre, a pasast egyszerűen levegőnek néztem.
Egy darabig tűrtem az esti műsort, aztán egy jogban járatos valaki tanácsot adott:
- Figyelj, menj be a kerületi kapitányságra. Keresd meg az ügyeletes tisztet és tegyél feljelentést! Ez komoly dolog!
Megfogadtam. Bementem, megtettem.
Két hét múlva idézést kaptam.
A rendőrség folyosóján már ott ült a derék alagsori szomszéd, mogorván.
Először engem hívtak be.
A középkorú nyomozó megkérdezte:
- Volt-e tanú?
- Soha! Erre mindig ügyelt a derék ember, hogy ne legyen.
- Jobb lenne, ha lett volna, de így se rossz. Tessék kint várni!
Kimentem, behívták a pasast.
Bent volt jó fél órát. Majd kijött és elviharzott.
Megint beszólított a nyomozó és a következőket mondta:
- Nézze Uram! Szerintem nem fog többet ilyesmi előfordulni. Ha mégis, azonnal jelezze!
Nem tudom, miről beszélgettek bent fél órát, mit mondott a rendőr a szomszédnak, de soha többet nem ismétlődött meg a dolog.

2012. szeptember 19., szerda

"Visszajelzés. Néha ez is kell."

Az tényleg úgy volt?

A napokban bejött egy fiatalember és megemlítette, hogy szokta olvasgatni a blogot. Majd megkérdezte:
- Mester! Az a drága teleszkópos történet, az tényleg úgy volt?
Kissé meglepődtem, mert már a blog kezdetekor leszögeztem, hogy a tiszta igazat írom. Véleményem szerint a sztorik éppen elég érdekesek úgy, ahogyan megestek. A színezés csak rontana rajtuk...

Ezt a derék érdeklődőt is elvezettem a kerékpáromhoz és megmutattam a mai napig benne lévő ominózus telót. Elmeséltem, hogy a gazdag ember fiának GT Arrowhead alu vázas bicaja volt, stb. A fiatalember meghallgatta a történetet most élőszóban is, megnézte a villát alul-felül és megnyugodva távozott.

Van még valakinek kérdése?!..................;-)


2012. szeptember 12., szerda

"Mai történetünk Lacáról szól. Nagy bringás és evezős. De nem csak ezért szeretjük, ugyanis kitűnő gyógymasszőr és csontkovács."

Hangos roppanással

Gyakran megesett, hogy amíg a kerékpárjából kihúztuk a nyolcast, ő helyretolt egy csigolyát.
Például megérkezik dél körül.
- Gyerekek! Még felugranék délután a Kékesre, csak itten szarakodik ez az izé! Megnéznétek?
- Persze, hozd csak be! (Így Balázs, a szerelő.)
- Te Balázs! Miért tartod olyan ferdén a nyakadat?
- Ne is kérdezd! Pokolian fáj. Elaludtam, vagy mi...
- Na, ezt nem hagyjuk, de a műtéthez lépcső kell. Gyere ki a műhely elé.
- Áh nem érdekes. Nem fáj annyira.
- Szó sem lehet róla! Nem maradhat így, csak rosszabb lesz!
Balázst kiviszi a bolt elé, lenyomja a beton lépcsőre, fél lábával átlép fölötte:
- Lazíts el magad! Teljesen!!
Azzal az álla alatt megemeli és egy rántással fordít egyet műszerészünk fején. Közben jól hallható roppanás.
Balázs föláll.
- Tényleg sokkal jobb lett! Köszönöm.
Azzal megy vissza a satuhoz.
Na, most képzeljük el ugyanezt a jelenetet két várakozó német turista hölgy szemével, utólag otthon elmesélve:
- Képzeld el drágám, várunk a szervizre. Megérkezik egy bicajos, némi szóváltás után kivonszolja a szerelőt a műhely elé. Lenyomja a betonra és hangos roppanással kitekeri a nyakát! Szörnyű! Vajon mit vétett szegény fiú...?

2012. szeptember 5., szerda

"Ma a szemét média a saját maga által készített hulladékot állítja a nép és főleg a fiatalság elé, követendő példaként. Ezzel szerez magának nem kevés pénzt és közben folyamatosan butítja a népet.
Az idős, tapasztalt, a tudomány terén jeleskedett, vagy épp a hazájáért kiálló (majd ezért meghurcolt) embereket pedig megpróbálják kitörölni az emlékezetből.
"

Licenszem van

Nem nagyon lehetett olvasni róla, de a napokban, augusztus 26.-án ment el végleg Michna György, az utolsó Magyarországon élő Puma vadászpilóta.


Ennek apropóján egy kevéssé ismert történet a 2001-ben elhunyt Tobak Tiborról, akinek könyveiből ismerhettük meg a háború végén a sokszoros túlerő ellen bevetett pilóták, maroknyi, ám hősies csapatát. A 101. "Puma" vadászrepülő ezred három százada (sorrendben a "Zongora", a "Retek" és a "Drótkefe") Győrben gyártott Messerschmitt Bf 109-G ("Gusztáv") gépekkel küzdött.
Tobak Tibor már jócskán hetven év felett járt, amikor ellátogatott Angliába, ahol is elvitték egy repülő múzeumba. A hangárban állt egy ritkaságnak számító Bf 109-E repülőgép. (Az Angliai-csata idején hasra szállt egy mezőn, így teljes épségben maradt meg.)
A gépet akkoriban mérnökök tanulmányozták, majd a háború után - a teljesen üzemképes repülőt - múzeumban helyezték el.
Amikor Tobak "Cica" megpillantotta az "Emilt", hirtelen odasietett, fellépett a szárnyra, egy mozdulattal felnyitotta a kabin tetőt és beült a pilóta ülésbe. Az őrök futva közeledtek.
- Halló, Uram! Mit képzel? Ez szigorúan tilos! Azonnal tessék lejönni!
Tibi bácsi higgadtan nézett le rájuk:
- Elnézést uraim, de nekem licenszem van erre a géptípusra!

2012. szeptember 3., hétfő

"Ma egy kis árnyékos oldal"


Milyen tüskét?

Néha szomorú kellemetlenség is éri a kerékpár boltost.
Most nem arra gondolok, amikor visszahozzák a frissen vásárolt tömlőt.
Lecsapja a pultra:
- Most vettem!
- Igen. És?
- Lyukas!!
- Gondolja, hogy lyukasan adtuk el?
- Biztosan, mert hazavittem, beszereltem és azonnal leengedett!
- Értem. Tüskét, szilánkot, drótot kihúzta?
- Milyen tüskét?! Micsodákat?
- Na, kanyarodjunk a kezdetekhez: miért kellett az új belső?
- Hát mert a régi kilyukadt!
- Na, és mitől lukadhatott ki? Talán egy tüskétől, egy üveg darabtól? És ha az még benne van a külsőben?
- Hűha! Bizony nem néztem meg...
Szóval nem az ilyen esetekről van szó. Ezek inkább mulatságosak.
(Szoktam emlegetni, miénk a legjobb szakma: az ügyfelek nemcsak fizetnek, de szórakoztatnak is bennünket...;-)
Most arról beszélek, amikor a húsz éve rendszeresen visszajáró barátságos öregúr hozza a pöpec bringáját szervizre.
- Kedves mester, valami szorul! Nehéz hajtani.
Megnézem a jól karbantartott járgányt. Minden csapágya kifogástalanul fut, nincs nyolcas, a fékek és váltók pontosak, a lánc szépen ápolt.
Na, most hogyan mondjam meg finoman, hogy a kerékpár hibátlan, csak a tulajdonos felett elszállt az idő?
Nézni az arcát, amikor tudatosul benne, hogy nem a gépben van a hiba...
Ez bizony kimondott árnyoldala a munkánknak, még ha - szerencsére - ritkán is szembesülünk vele.