"Ami itt következik, azzal nem értek egyet. Az önbíráskodás helytelen. Hja, hogy célravezető? Azt - jelen esetben - el kell ismerni!"

Nem akarom, hogy a bolt előtt haljon meg

Ma egy tolvajról lesz szó, aki felhagyott a szakmával.

A pontos megfogalmazás valami ilyesmi volt: "a Jocó bringalopásból élt évekig, de aztán találkozott egy ingerült kerékpár tulajdonossal. Felépülése után jó útra tért."

Másik szereplőnk Zolika, aki százhúsz kiló izom. Ráadásul azt hiszi, a világ pár pofonnal jobbá tehető. Eddig bevált...

Az eset egy vendéglő kerthelyiségében történt. Zoli országúti bicajjal érkezett, Look stoplis cipőben. Letámasztotta a gépet a háta mögé és élénk társalgásba fogott a barátaival.

Kicsit később a vele szemben ülő - idegen - asztaltársaságból valaki vidáman rászólt:

- Hé öreg! Nem a te bringádat viszik?!

Zolika megperdült, és még látta a kerthelyiség bejáratánál a szakadt fószert a bicajával.

Szemtanúk szerint stoplijából méteres szikrákat csiholva száguldott a tolvaj után. Szétválasztotta az embert a géptől. Egyiket ledobta a másikat megdorgálta. Nagyon.

A nevelés olyan jól sikerült, hogy fél óra múlva a pincér kisietett az üzlet elé, felnyalábolta a - még mindig eszméletlen - pasast és átvitte a főút túloldalára. A vendégek érdeklődtek:

- Mi van Feri? Mi ez a nagy gondoskodás?

- Áh, csak nem akarom, hogy a bolt előtt haljon meg...!