2012. június 30., szombat

Cöveket

Akik nem emlékeznek rá: a nyolcvanas években volt egy teljesítménytúra sorozat, Olimpiai Ötpróba néven. Öt sportágban (kerékpározás, futás, úszás, evezés, téli csúcstúra) kellet egy bizonyos szintidőn belül teljesíteni a távot. Akik sikeresek voltak, egy-egy rész próba után törülközőt, pólót,sapkát kaptak. Ha pedig mind az ötöt "hozták", egyedi melegítőt kaptak, és közülük sorsoltak ki többeket, akik elutazhattak az olimpiára, nézőként.

A távok teljesítése függött az illető képességeitől és az időjárástól.
Például a téli gyaloglásnál egyáltalán nem mindegy, hogy fagyott és hómentes az ösvény, vagy húsz centi latyakban csúszkálsz.
E sorok írója a kerékpáros távot mindig, mosolyogva, "csuklóból" lenyomta, de a futásba csaknem belehalt... Illetve egyszer a kerékpár is érdekesen alakult.
Azt kell tudni, hogy száz kilométerre adtak öt órát. Országúti géppel két és fél-három óra körül "szoktam" legurulni. Ekkor azonban olyan viharos ellenszél volt, hogy a szintidő felénél még féltáv közelében sem voltam! (Lejtőkön lefelé hegyi áttételben kellett nyomni...)
Aztán a fordító után szerencsére a szélirány maradt, és nagytányér-kónuszban suhanhattam az emelkedőkön fölfele. Így a végén mégiscsak meglett a próba.

Mai történetünk mintegy huszonöt évvel ezelőtt játszódik, - stílszerűen - szintén szombat volt.
A helyszín Balatonboglár, Balaton-átúszás.
Egy strandon volt a  gyülekező, onnan motoros hajókkal vittek volna bennünket az Északi-partra, Révfülöpre. Onnan úszhattunk volna.
Volna.
Mert a rendezők a szél miatt halogatták a rajtot.
Addig tolták odébb az indulást, amíg túl késő nem lett. Ekkor lefújták és másnapra halasztották a programot.
A csalódott résztvevők egy része megállapodott a strand működtetőjével, hogy az egyik füves részen sátrazhatunk egy éjszakát. Az úr nyitva hagyta a vizesblokkot és hazament.
Olyan ötven-száz fiatal maradt.
Szépen felvertük a sátrakat, berendezkedtünk és vacsorázni kezdtünk.
Csak hogy a Nyájas Olvasó képben legyen: csupa barnára sült sportember, fiúk-lányok vegyesen. Sehol egy üveg pia, még sör sem. Literes tejek és óriás sóskiflik hevertek mindenhol, békésen, csendben készülődtünk.
Ekkor jelent meg a "szerv".
Két Kádár-huszár. A szolgálatos rendőrjárőr.
A vezető idősebb, erősen pocakos főtörzs és egy szikár fiatal őrmester.
- Jaó estét kívánok! Itten nem lehet sátorozni, tessenek azonnal eemenni!
- Jó estét, Biztos úr! Tetszik tudni, a Balaton-átúszás...
- Engem nem érdekel, hogy hova úszkának, itten ez tilos, azonnal mennyenek e!
- De kedves Főtörzs úr, tetszik tudni mi a strand üzemeltetőjével...
- Asse érdekel! Szedelőzködjenek, mert különben...!
Ekkor a rendőr hibázott.
Lehajolt, hogy egy sátorcöveket kihúzva, nyomatékosítsa az intézkedést.
Azt kell tudni, hogy ekkor nyolc-tíz tárgyaló ember vette körül a két rendőrt, a többi ötven-száz kicsit távolabb, - de hallótávon belül - tett-vett, de közben figyelt.
A másik rendőr jól láthatóan nem azonosult a főtörzs buzgalmával, oda sem nézett, unottan bámulta a lenyugvó napot.
Szóval, amikor a pocakos lehajolt, abban a pillanatban körben csörömpölés hallatszott, ötven-száz ember egyszerre dobta le, ami éppen a kezében volt és hirtelen több lépést tett a rendőrök felé.
A főtörzs - még mindig előrehajolva, keze a cövek fölött  tíz centire - körül sandított.
Felmérte a már kissé ingerültnek tűnő sportembereket, felmérte a "kérem én itt sem vagyok" járőrtársat.
Okos ember lehetett, mert több hibát már nem követett el.
Felegyenesedett, majd egy rövid, erőtlen fenyegetést (maj' ennek még lesz folytatása!) követően távoztak.
Tényleg lett folytatása, mert másnap átúsztuk a Balatont!

2012. június 28., csütörtök

Lehajította

Mai történetünk hőse, Bottyán János, Rákóczi fejedelem ősz hajú, félszemű, tehetséges tábornoka nem volt mindig kuruc katona. Sok évvel a szabadságharc előtt - a török időkben - végvári vitézként szolgált. Mai szóval "motiváltságáról" egy kis történet, hogyan is képzelte ő a megszállók elleni harcot, szinte "nulla állami támogatással".

Összeszedett tucatnyi lovas katonát és óvatosan megközelítették Érsekújvárt. Társait a környező erdőkben hagyta, elrejtőzve, ő maga pedig parasztnak öltözve - ám övébe két pisztolyt tűzve - besétált a törökök megszállta városba. Átvágott a főtéri minaret alatt éppen alkonyati imájukat hajlongó igazhitűek között. Fellopózott a torony erkélyére, derékon kapta a hangosan kántáló muzulmán papot és egyszerűen lehajította a lenti tömegre.
Óriási ribillió tört ki.
Jánosunk a kavarodásban megpróbált észrevétlenül eltűnni, ám egy janicsár útját állta. Ezt nyomban lelőtte. Felkapott egy gazdátlan lóra és vágtatva a kapu felé vette az irányt.
A megzavarodott őrségre még rásütötte a másik pisztolyát és nyargalt az erdő felé.
A nyomába eredt nyolc-tíz lovas janicsárt a sűrűben rejtőző katonái egy szálig levágták.

Az érsekújvári török vezetés utólag bizonyára kivizsgálta az esetet, gondolom törhették a fejüket, hogy ez most mi volt...?

2012. június 27., szerda

Pofára

Ma egy kis vidámság.
(Egy bécsi sportember, bizonyos Hans Schwanda szerint a hegymászóknak derűs szívre és nem az északi falakhoz hasonló sötét pofára van szüksége. No, hát nem csak a hegymászóknak...!)

Most pár kerékpáros szlogen a közel (és távolabbi) múltból.
(Ha netán pontatlan lennék:
- fiataloknak: séróból nyomom
- idősebbeknek: talán néha cserbenhagy az emlékezetem.)

1., Kerékpárod egy életre szól. Add el! (Berguson)
(Egy azóta erősen átalakult kerékpár bizományi jelmondata volt.)

2., Rossz kereket, gyereket Poroltó bácsi megszerel.
(Sok idő eltelt azóta. Gábor, merre jársz mostanában?)

3., Váz és egyéb festést vállalok airbrush technikával. Sisakra, tankra, kőre, nőre meg mindenre!
(Tudtok manapság egy jó vázfestőt? Aki ad színmintát, rövid a határidő, jó a minőség...)

4., Végül a jelenből: Bringáztál ma már? Brizsó kolléga jelmondata kissé idegesítheti azokat akiknek nincs idejük, módjuk a napi edzéshez, de a kérdés alapvetően jó helyen "üt". Mióta viszont a feneküknél összenőtt hármasikrek egyik tagja lett a "Csontrázó", mintha ritkábban találkoznék a szlogennel. Meg Brizsóval...
(Na, ezt a végén úgyis csak a bennfentesek értették... ;-D

2012. június 25., hétfő

Ígéretes

Ma ismét egy nagykereskedés.
A cím azért ígéretes, mert itt már mindent megígértek. Hogy így jó lesz, meg úgy jó lesz.
Valakinek talán jó lett, nekünk még nem.
A szélsőségek és végletek boltja.
Itt megesik, hogy sérült gépet viszek haza és csak munkaidő után tudom megreklamálni. Ennek ellenére másnap nyitásra itt a teherautó és hozza szó nélkül a cseredarabot, viszi a selejtet.
Tehát gépkocsi és sofőr az van.
Rá egy hétre rendelek árut bőven, de hiába várom az autót. Nem jön. Nem is telefonálnak.
Tehát gépkocsi vagy sofőr az nem volt. (Meg telefon sem...)
A dolgozók egy része a lelkét is kiteszi, már-már zavarba ejtően figyelmes. Másik része alszik egy sarokban.
Egyikük "káoszmenedzserként" aposztrofálja magát, de azt szerényen elhallgatja, hogy a munkájához szükséges káoszt maga állítja elő.
A kereskedők véleménye is erősen megoszlik.
Van, aki a lábát nem teszi be hozzájuk.
"- Oda?! Sorba állni, órákig? Amúgy sincs parkolási lehetőség, nem megyek!"
Mások szinte mindent innen visznek.
" - Jók a termékek, jók az árak. Neten rendelek, időre és darabra pontosan össze van készítve. Mindig a bejáratnál parkolok."
A válság dacára jól megy nekik, valószínűleg ezért engedik meg maguknak, hogy a további forgalom növekedéshez szükséges kisebb-nagyobb  lépéseket elmulasszák.
Ezeket most itt nem fogom kifejteni. (Hogyisne! Ingyen nem!)

2012. június 22., péntek

Reosztát

A vízszintes felületek létrehozásáról már volt szó itt korábban. (2012 05.10.)
Ma egy másik elméletet ismertetek, mely persze kapcsolódik a témához. Kapcsolódik, mégpedig úgy, hogy ez segít majd telepakolni a szóban forgó vízszintes (és nem vízszintes) felületeket...
Ez pedig a "hazahordási elmélet".
Hazahordunk mindent. Ha kell, ha nem.
Itt most nem az élelmiszer-tisztítószer-szükséges dolgok körre gondolok. Nem. Azokra a tárgyakra, melyekre nincs szükségünk, de majd még jó lesz valamire.
Félig eltaposott Mont Blanc töltőtoll, mert ritka és értékes. Eltaposva nem, de csak nem hagy ilyesmit ott az ember?!
Kis tekercs drót. Úgyis ki van bomolva a kerítés egy-két helyen. Majd milyen jól jön! Igaz, ennél sokkal fontosabb dolgok elvégzetlenek, de majd! Egyszer!
A gyerek iskolájában selejtezés volt a szertárakban. A nyomásmérőt csak nem hagyom ott, úgyis csak kidobnák a kukába. A reosztát meg régi vágyam volt gimis koromban, milyen jól jött volna barkácsoláshoz! Ma már nem bütykölök, de hát csak hazaviszem, hiszen szinte új!
És visszük a sok cuccot...
És azt hisszük, hogy majd egyszer jól fog jönni.
Állítólag van egy bölcs mondás, mely szerint: ha valamit két évig nem használtál, szabadulj meg tőle!
Persze, van egy gyanúm, hogy ezt a logikus gondolatot Világ boldogabbik felében fogalmazták meg.
Nálunk a török (labanc, német, orosz) megszállás miatt más reflexek uralkodnak. Mindent begyűjtünk, mert jó lesz az még valamire!
Ha valakinek reosztát kell (toló ellenállás), jelezze. Odaadom. De csak kölcsön!!

2012. június 20., szerda

Nem oroszhoz

Ma csak egy rövid szösszenet, mert néha kicsit dolgozni is kell...

Nem tudom, más kerékpár boltos (főleg szervizes) hogy van vele, de engem ki lehet üldözni a világból a küllőkön fityegő, csúszkáló színes gömböcskékkel.
Aki nem tudná: küllőre pattintható bigyó. Csúszkál, sikálja a felületet, kopog-zörög.
Ennek az ellenérzésnek két oka is van.
 - Az egyik az pusztán technikai: hibát keresve megpörgetsz egy kereket, de nem az esetleges káros zajt hallod, hanem ezeknek az izéknek a hangját. Ha forgatni szeretnél egy küllőanyán, útban van.
 - A másik ok politikai gazdaságtani: a hetvenes-nyolcvanas években nem lehetett sem kerékpárhoz, sem alkatrészhez hozzájutni. Legalábbis sportbicajhoz. Főleg az nem volt, ami kopik vagy szakad. Na, küllőtisztító az volt rogyásig.
Ki emlékszik a József körút 41. alatti Csepel márkaboltra? Belépve jobbra voltak a kiállított kerékpárok (kontrásak). Szemben egy pult, mögötte raktár. Balra volt az önkiszolgáló alkatrész "áruház". A földön gumihenger "28-as, nem oroszhoz!!" felirattal. Középen egy gondola (tele küllőtisztítóval), a túloldalon küllők, aránylag sokféle.
Bowden, fékbetét? Racsni?? Váltó??? Első átdobó???? Na ezek soha! Ezekért szépen át lehetett fáradni Schwartz-Szigeti úr műintézményébe. Érdekes, ott mindig volt!
Sokan visszasírják a Kádár-rendszert. Szerintük akkor minden biztosabb, kiszámíthatóbb volt.
Kérem ezen személyeket, vizsgálják felül véleményüket és most már vegyék figyelembe a küllőtisztító gyöngyöt is!

2012. június 18., hétfő

Gátlástalanul

Ma egy érdekes személyiség változásról írok.
A főszereplő természetesen kitalált alak, így bármilyen egyezés esetleges valós személlyel, vagy megtörtént eseményekkel csupán a véletlen műve.
Valahogyan csak kell szólítani, hát legyen Gabica.
Gabica kedves, aranyos kisfiú volt, később a középiskolában pedig tehetséges szervező lett.
A rendszerváltozás előtt, amikor már voltak politikai mozgolódások, Gabica elvállalta, hogy segít egy ellenzéki tüntetést összehozni. Bement a KISZ bizottságra és bejelentette az igényét lécekre, vászonra és festékre. Na, meg egy teherautóra, hogy legyen mivel a kellékeket a helyszínre szállítani.
Amikor megkérdezték:
- Mihez kell ennyi minden?
- Demonstrációhoz kell!
Erre megnyugodtak és kiadták, amit kért.
A tüntetés jól sikerült.

Annyira tehetséges volt, hogy amikor a "Lánchídi Csata" volt, egyedül az ő személyi igazolványát nem vették el.
(Aki nem tudja, ez az ütközet a Kádár-huszárok által a Lánchídra összeszorított tüntető fiatalok megrendszabályozását célozta, de mivel a rendőrök nem tudták valamennyiüket begyűjteni, elvették hát egyenként a személyiket és útjára engedték a delikvenseket. Később az illetők különféle mértékű kellemetlenségek kíséretében kapták vissza az igazolványaikat.)
Amikor Gabicát elkapta a rendőr, ő is megragadta az egyenruhás zubbonyát és a képébe üvöltötte:
- Hol kapom vissza a személyimet? Mikor kapom vissza?
Erre persze a közeg a saját háta mögé penderítette, hogy azonnal takarodjon haza.

Ezek csak aranyos diákcsínyek voltak, ám később ezzel a kedves fiatalemberrel történt valami, pénzt kezdett gyűjteni.
Nem érméket, hanem nagy címletű papír pénzeket. A gyűjtésnek nem a munka/takarékoskodás összeállítást választotta. Okos volt, tudta, hogy ez a módszer lassú lenne, ezért a gyűjtésbe "bevonta" a legjobb barátait és a családját is. Ez hazai pálya volt, tudta mit hol keressen. Táskákban, lakásokban.
Kegyetlenül, gátlástalanul lopott. Sokat. Mindent.
Bizonyíték soha nem volt. Csak a gyanú.
Betörnek a szülei lakásába? Semmit nem forgatnak fel, csak a dugi pénz tűnik el? Ez még nem bizonyíték!
Lehet, hogy valakinek ez azért mégis több volt gyanúnál, mert (úgy hírlett) az egyik szülője - az eset kapcsán -  infarktust kapott.

Innentől már halványodnak a dolgok, mert ekkor már több barátja nem akart hallani róla. Ő még ugyan párszor próbálkozott, de aztán valószínűleg rájött, hogy rájöttek.
E miatt a további tettei már csak szóbeszéd szinten terjednek. (Csalás, okirat hamisítás, stb.)
A tanulság? Hát az nincs. Hogyan lesz egy tehetséges fiatalból kedves csibész, majd nehéz vagány és a végén súlyos bűnöző? Ki tudja?
Minden esetre legyetek óvatosak!

2012. június 16., szombat

Special Triplex

Triplex váltó
Származás: Szigeti kerékpárbolt

Ennek az alkatrésznek a forgalmazója a Német utca (akkor Bacsó Béla) és József utca sarkán található kerékpárboltos volt. Hogy eredetileg honnan szerezte, az rejtély... Egyesek szerint spanyol eredetű és kamionosok hozták. Mások szerint ő gyártatta valahol vidéken.
Mai szemmel borzasztóan primitív szerkezet, harmatgyenge ponthegesztéssel, mégis akkoriban (1970-es évek) nagyon menő volt. Dr.Nagy Sándor a Bicajos könyvében megírta, hogy a bringások kutyamódra ismerkednek, egymás "hátuljánál" tájékozódnak. "-Triplex váltó? Jó géped van!"

2012. június 15., péntek

Ilinger

Esetleg Illinger.
Persze, így sem tudja senki mit jelent.
Kanyarodjunk vissza a daliás nyolcvanas évek közepéig. A bringás társadalom már ébredezett, terjedt a kétkerekű népszerűsége, de kerékpár az nem nagyon volt. Még a katasztrófálisan silány HVZ (XB3, Harkovszkij Velocipedszkij Zavod) megszerzése is nehézségekbe ütközött.
Favorit az nagyon ritka holló volt.
Csepel Sas, meg Maraton néha-néha. (Azt tudja vajon a kedves olvasó, hogy hazánkban a varrógép és a kerékpár gyártása össze volt kötve? A varrógép nyereséges volt, a bicaj veszteséges. E miatt, ha nem volt varrógép megrendelés, nem lehetett kerékpárt kapni. Főleg a váltósat, mert annak a gyártásához "konvertibilis", azaz nyugati alkatrészek kellettek.)
Ha fentiekből hozzá is jutottunk valamihez, az még mindig elég szerény volt egy komoly országútizáshoz. A szárnyas anya már menő volt, a gyorszáras használt Campa agy pedig már csúcs.
Ekkor jelent meg Illinger József úr.
Ő egy jól felszerelt gépműhely tulajdonosa volt és fantáziát látott a kerékpár alkatrészek gyártásában.
Elsőként ipari csapágyas, menetes, patentzáras agyakat készített. Talán tíz párat. Ezeket az általa ismert kerékpárboltosok önköltségi áron megvehették, reklámozás céljából. Én is ezek közé tartoztam.
Mi ajánlgattuk az ügyfeleknek, a mester kereste a sorozat gyártás gazdaságosabb megoldásait (pl. présgép, hogy ne kelljen sokat forgácsolni), de - sajnos - nem lett semmi a dologból.
Az én gépemben azóta is jól elvan...
(Nem akarok dicsekedni, de teljesítménytúrákon, olimpiai ötpróbákon, Balaton 200-akon olyan, de olyan gépek mellett gurultam el...;-)
Az elsőagy. A húzózár oxidáció elleni védelme nem állta ki az idő próbáját, így azt egy régi Campagnolo-val pótoltam.

A hátsóagy. Húzózár szintén Campa. Az eredeti egy szépen ívelt, kifejezetten elegáns darab volt, sajnos nem találom.

Alvit

A Huret francia cég Alvit váltója a Csepel SR26" kerékpárjain volt fellelhető. Még mai szemmel nézve is egy megbízható konstrukció volt. Nem működött könnyen, de masszív volt, tette a dolgát.
Mellette egy - nem Huret, de autentikus - Favorit előd Union váltókar.


2012. június 13., szerda

Gyufa próba

Ma már kevesen tudják, hogy a kerék csapágy tökéletes állapotának bizonyítására egyetlen gyufaszálra van szükség. (Ezt országútis koromban tanultam, a mai MTB-k halálra tömített, porvédőzött agyaiknál talán már el sem lehet végezni).
Azért ide írom.
1., A felfüggesztett kerékpár kerekét hagyni kell egyensúlyba kerülni. A legnehezebb pontja lesz legközelebb a földhöz.
2., Ezt a legnehezebb részt a felső holtpontra forgatjuk és ott megállítjuk, mozdulatlanra. (Ha igazán jó a kerék, már ez sem megy egyszerűen!)
3., Kettétörünk egy szál gyufát, ám a darabokat nem választjuk szét, "A" betű alakban hagyjuk.
4., Kiválasztunk a keréken egy vízszintes küllőt, és a felénél ráültetjük a gyufaszálat.
5., Ha tényleg jó a csapágy, ennek a plusz súlynak ki kell billentenie a kereket egyensúlyi helyzetéből.
6., A gyufa lehullik, mi pedig büszkén kihúzzuk magunkat...

Saller

Ezúttal nem pofon, hanem az öngyújtós kivitelű meleg vulkanizáló tömlőjavító készlet.


  
A kupak maga volt a dörzsölő, érdesítő eszköz a sorjás lyukasztásaival. Papírfedél alatt a dörzsgyújtók (1db üzemi, egy darab tartalék...;-) Az ovális hengerben 10 db vaslemez edényke az éghető anyaggal és gyújtófejjel. A fenekén fóliával borítva egy nyersgumi folt. A képen nem látható,de tartozék volt egy acél prés szerkezet is, ami összefogta a tömlőt a foltozóval. (Az enyémet sajnos kölcsönkérték, azóta is hozzák vissza...)



Származási hely: talán a József körút 41., hatvanas évek vége.
A fotón látható készlet darabjai ma már bizonyára nem működnének, mert - a doboz büszke feliratával ellentétben - annak idején is érzékeny volt a nedvességre, a szavatossági időre, az elegendő oxigénre, a párhuzamos szorításra, a megfelelő szorító erőre, és még kedvező esetben is sokszor "duplázni" kellett.
















2012. június 12., kedd

Helicomatic

A kerékpározás hőskorában egy racsni (szabadonfutó kilincsműves menetes csoportkerék) letekerése az agyról célszerszámot, nagysatut, szakértelmet és jó adag szerencsét igényelt. Az agy a sok hegymenet, az eltelt idő és a felszereléskor elmulasztott zsírozás következtében igen erősen össze tudott gyógyulni a racsnival.
Erre találták ki a franciák a különlegesen nagy menetemelkedésű kapcsolatot, ez volt a Helicomatic rendszer.

A felső képen a félig letekert racsni és az agy. Alatta egy másik racsni és a rögzítő gyűrű. Jobbra lent a "racsnileszedő-küllűhúzó-sörnyitó" kombinált szerszám. Ebből világosan látszik, mire lehetett szüksége a múlt korok bringásainak: küllőpótlás és sör!
Ezen a kis képen pedig a racsni látható lezárt állapotban.

Itt pedig a különleges szerszám munkában.


A kétség kívűl sok problémát megoldó rendszer nem tudott elterjedni, mert szinte egy időben jelent meg a Shimano kazettás rendszere. A japánok (oroszok?) találmánya pedig annyiban fejlettebb volt, hogy a szabadonfutó mechanikát nem kellett eldobni a fogaskoszorúk elkopásakor, így a jobb rendszer lemosta a Helicomaticot.

2012. június 11., hétfő

Campagnolo


Campagnolo villasaru, első villához.
Származási hely: Karaki bácsi műhelye.

(Ha megnézzük a szögeket, igencsak hajlított első villához való tárgy...60-70-es évek.)

Campagnolo Nuovo Valentino váltó szet.
Származás: ajándékba kaptam
















2012. június 10., vasárnap

Célorientált

A szervizre beadott gépek tulajdonosai gyakran szeretnék már előre tudni, mennyi lesz majd a fizetendő.

Nekik üzenem:

A várható költségeket minimális varianciájú torzítatlan lineáris becslőfüggvény segítségével számítjuk ki, optimalizálva a hibatagok négyzetösszegét.
Indokolt esetben fixen tárolt utasításkészlettel rendelkező, célorientált mikroprocesszorral vezérelt kvázielektronikus eszközt is igénybe veszünk.

Remélem ez világos volt.

Kérdés van?

2012. június 8., péntek

Karaki

Emléket nem állíthatok neki, személyesen nem is találkoztunk.
Pár sort mégis szentelek Karaki Zoltán egykor híres versenyző, később kerékpár műszerésznek.

Már nem élt az öreg, amikor én még nagyon kezdő boltos voltam.
Egyszer bejött egy egyenes tartású, idős hölgy. Megállt az udvaron, kicsit oldalt. Kérdeztük, miben segíthetünk?
- Áh, köszönöm, csak körülnézek.
Ott állt vagy húsz percig, közben egy egész csomó más ügyfelet kiszolgáltunk. Amikor kiürült a tér, odajött hozzám.
- Figyelem magát egy ideje. Rendes embernek látszik. Én Karaki Zoltánné vagyok. Megengedem, hogy elhunyt férjem üzletébe eljöjjön és vigyen amit csak akar. Az árban majd megegyezünk.
A megbeszélt időben találkoztunk a Dózsa György úton és átnézhettem a boltot, ami inkább műhely volt. Vázépítéshez cső készletek, spéci öreg szerszámok, egy hatalmas küllő tároló rekeszes állvány, és sok alkatrész.
Papucsegyengető. (Villasaru jusztírozó...)

 Amikor kupacban volt minden, amit kiválasztottam, tényleg meg tudtunk állapodni az árban. A néni nem kért sokat. Sőt! Elárulta, hogy a lakásukban is van még ez-az, menjek ha gondolom...
Szegényeket az ötvenes években sokat zaklathatták, és ez a félelem még tovább élhetett, mert a Favorit és egyéb kurrens alkatrészek a szekrényekben, a törülközők között voltak "félretéve". A kazánházban országúti vázak, barna krepp-papírba tekerve...

Nézzetek meg két korabeli filmhíradó részletet Vele:

Háztömb körüli verseny 1943 augusztus:   http://filmhiradok.nava.hu/watch.php?id=5132
Motorvezetéses verseny a Millenárison 1944 július:    http://filmhiradok.nava.hu/watch.php?id=5781

2012. június 7., csütörtök

Kiskapu III.

Új tárgyalás, ezúttal a Felperes tanúkat is kért meghallgatni. Bár ne tette volna!
Enyhe kabaré lett a folytatás.
Voltak már bíróságon?
Egy pulpituson ül a bíró, felőle nézve jobbra a felperes, balra az alperes. Az esetleges tanú középen, a felekkel és a bíróval mintegy négyszöget alkotva.
Általában.
Ha az egyik - fiatalasszony - tanú nem külföldi származású.
Neve, anyja neve, születési helye végtelenül sok mássalhangzót tartalmazott. A bírónak ezeket pontosan rögzíteni illik. Egy darabig küzdött, aztán magához intette az illetőt. A hölgy fesztelenül rákönyökölt a pulpitusra és figyelte, mit ír le a bíró. A feltett kérdésekre is már így válaszolt. Könyökölve, ujjait összekulcsolva a levegőbe nézve, néha elgondolkodva próbálta a megfelelő szavakat használni, hogy pontos válaszokat adjon.
A bíró látta, hogy küzd a szabatos magyar kifejezésekkel és tapintatosan nem zavarta meg, nem küldte a helyére.
A tanú szerint a gyerekek normálisak, egész nap iskolában vannak, délután különórákon és ha mégis együtt játszanak, órákig csendben elhomokoznak.
A másik tanú is egy fiatalasszony volt.
Feszesen megállt a kijelölt helyen, ellenőrizte, hogy centire pontosan a felek között középen helyezkedjen el. Kezek a nadrágvarráson.
- Ismeri ezeket a gyerekeket?
- Hát persze!
- Egész nap rohangálnak?
- Micsoda? Miért rohangálnának?! Dehogy! Szinte egész nap iskolában, stb.
A tanú megismételte az előzőeket. (A meghallgatás egyenként zajlik, nem tudnak egymás vallomásáról.)
A felperes jó nagy öngólt lőtt.
Az ítélet nem lehetett kétséges, panaszosunk bukta az ügyet.
Nekem, amikor beszámolt az ítéletről, megtudtam, hogy a bíró részrehajló volt, a tanúk hazudtak, a házban mindenki bolond, de legalábbis jellemtelen...
Természetesen fellebbezett.
Másodfokon - azt hittem elsüllyedek - három tapasztalt bíró vizsgálta az előző ítéletet. Ezt a nagyon piti ügyet jó hosszan, alaposan. Természetesen helybenhagyták.
Ha valaki ezek után azt gondolja, hogy felperesnek a bukott ügy pénzbe került, alaposan téved! Nyugdíjas, ezért az összes perköltséget az állam állta! Azaz mi! (És Önök, kedves blog olvasók!)
Kiskapu, II.rész.



Ekkor történt valami. Mi okból, nem fogjuk megtudni.
Az egyik lakó, akinek az egészsége kissé labilis volt, (aztaaa, de finoman tudok fogalmazni!) bár korábban egyik leglelkesebb használója volt az átjárónak, egyszer csak meggondolta magát.
Bírósági keresetet adott be a kapu megszüntetése érdekében. (E lakót innentől Felperesként fogom említeni.)
Akit beperelt, a telekhatáron álló épület üzemeltetője. És ha már lúd, legyen kövér: mivel a saját lakóközössége elsöprő többséggel jóváhagyta az átjárást, hát beperelte a közös képviselőt is. (Ők ketten lettek az Alperesek. Gyerekeik közben már iskolába jártak.)
Az ok a kiskapun át zajló forgalom tűrhetetlen mértékű zavaró hatása, mely már-már a Felperes lakhatását veszélyezteti...

Kitűzték a tárgyalás idejét.
Felperesünk ügyvéddel megtámogatva vonult fel.
Alperesek csak magukért, jogi támogatás nélkül.
A Felperest kérdezték először.
- Mi a panasza tulajdonképpen?
- Hát kérem, ezek a gyerekek reggeltől estig ordítozva rohangálnak keresztül a kapun!
- Érdekes! (Így a bíró.) - Nem is járnak iskolába?! Lássuk a helyszínt!
Azzal magához rendelte a feleket és egy térképszerű "légi felvételen" megtekintette a kaput és a Felperes lakását.
- Szóval itt lakik Ön? (Bökés a térképre.) - És itt, (térkép másik széle) a kiskapu?
- Igen, igen!
- És ez a távolság, ez zavarja Önt a lakhatásban?
(Utólag Felperes így mesélte nekem: rögtön láttam, hogy a bíró "nem vevő" az én problémámra...)
A Felperes látva a bíró hozzáállását, új fegyvert vetett be:
- Valahogy a valóságban másként néz ki!
A bíró felnézett:
- Ön szerint Alperesek manipulálták a fotót?!
Puff! Tárgyalás berekeszt,  elnapol.

2012. június 6., szerda

Kiskapu I.

A történet több részből áll.
Először is elmagyarázom, miféle kiskapuról van szó.
Ezen sorok írója - vízitúrázóként - sokszor sátorozott Győrben a Mosoni-Duna partján fekvő csónakházak füvén. A Rábáról vagy a Mosoniról érkezve az üzemeltetők mindig megengedték, hogy csekély térítésért vagy anélkül egy-két napot eltölthessünk a területükön.
A csónakházakhoz általában büfé is tartozott. Ha valamelyik alapvető élelmiszer kifogyott (sör), azt tanácsolták, hogy menjünk át a szomszéd hasonló intézménybe. Amikor az utca felé indultunk, utánunk szóltak, hogy felesleges kerülni, ott a kiskapu! És tényleg, a telkek között végig lehetett menni a folyó mentén a kis átjárókon. (Hogy az esetenkénti árvízi védekezés tette ezt szükségessé, vagy csak egyszerűen a praktikum és a jó szomszédság, nem tudni.) Mindenesetre barátságos és hasznos megoldás volt, nekem nagyon tetszett.

A második rész egy hasonló kiskapu története, de már nem Győr a helyszín. Pontosabban nem árulom el, a személyiségi jogok miatt...
Két szomszédos - több lakásos - társasház. Egyiken a melléképület szorosan a telekhatárra épült. Ennek karbantartására időről-időre át kellett menni a másik telekre. Az amúgy is ócska kerítést az üzemeltető egy helyen könnyen bonthatóvá tette.
Amikor mindkét házba óvodás korú gyermekek költöztek, örömmel játszottak együtt, hol az egyik, hol a másik szomszédban. A szülők nem szívesen engedték csemetéjüket az utcára, úgyhogy ilyenkor igénybe vették a "szerviz nyílást" a kerítésen. A két társasház lakói nem emeltek kifogást, hogy a körülményes bontogatás helyett egy kiskapu létesüljön.
Hamar kiderült, hogy nemcsak a két gyerek közlekedik át a telekhatáron.
Egyik házból egy fiatalasszony ezen járt át gondozni a másik épületben lakó idős hölgyet. Mások szerszámot, fűnyírót kértek kölcsön és vitték a kapun keresztül.
Senkit nem zavart, mindenkinek jól jött a lehetőség.
Itt véget is érhetne a történet, öröm és boldogság mindenütt.
De nem ér véget, sőt!
Holnap folytatom.

2012. június 4., hétfő

Pincekulcsot

Történetünk a régmúltba repít. Mármint, a hazai kerékpározás nyolcvanas évekbeli megújulásának idejébe.
Akkoriban még nagyon kevés boltot, szervizt lehetett találni. Nagykereskedések, importőrök még sehol. Aki tehette, külföldről hozatott ezt-azt.
Ennek a korszaknak érdekes, különleges figurája volt Józsi bácsi.
Bicikli alkatrészekkel kereskedett.
A lakásában.

Lakótelepen lakott. A kaputelefonban kellett bejelentkezni. Ha gyanús volt a látogató, nem engedte be. Kerékpáros rövidnadrág, kézben fogott országúti gép feltétlen előnyt jelentett.
A jó "kapunyitó" szöveg - például - így hangzott:
- Csókolom Józsi bá'! Lánc kellene!
- Gyere fiam! Bzzzzzz...
Spájz kinyit, lekvárok között Sedis versenylánc, dobon. Láncbontó elővesz, hossz kiszámít, stift kinyom, fizet, távozik.
Az öreget egy "derék" szomszéd feljelentette üzérkedésért. Hogy a pincerekeszében zsákokban áll a kerékpáros cipő, meg minden más. (Ami egyébként mélyen igaz volt!)
Hatóság kiszáll.
- Na öreg! Hozza csak a pincekulcsot, kicsit szétnézünk!
Lebattyognak, öreg nyitja a pincét. Teljesen üres. A csupasz falak között egy kis por, kupacba söpörve.
Hatóság szentségel, elnézést kér, távozik.
Józsi bácsinak  k é t  pincéje volt...

2012. június 3., vasárnap

Trianon

A békediktátum vezetői az aláírás időpontját június 4-én délelőtt 10 órára tűzték ki.

Az ország hangulata nyomasztó volt, a sajtó hangja levert, rezignált, drámai. E sorok írója soha nem fogja elfelejteni a mindenből viccet tevő, mindent kigúnyoló pesti humor jellemző gyártmányát, a Borsszem Jankó vicclapot, amelynek június 3-i száma az első oldalon egy egész oldalas rajzot hozott. A rajzon lehajtott emberfők ezreinek tömege, az előtérben egy asztal, rajta egy papírlap s azon egy tollat tartó kéz. A kép aláírása ez volt: "Aláírjuk-e?" Vicclap karton soha még patakzó könnyekben ilyen sikert nem aratott.

A kormány június 4-én katonai készültséget rendelt el az összes csapattesteknél, csendőrösszpontosítások történtek és a városokban a rendőr őrszemeket megkettőzték.

Rádió akkor még nem volt. Párizzsal állandó telefon-összeköttetésben állt Budapest. A nagy lapok kiadóhivatalai előtt tömegek lesték a kirakatban időnként megjelenő hírközleményeket. Az utcák reggel óta valami furcsa nyugtalansággal voltak tele. Minden arcon szorongás, a tekintetek fáradtak, üresek, mint a halottasházaknál virrasztás után. Még a szokott utcazaj is tompább volt, mint máskor.

Tíz óra után egy-két perccel jött a végzetes hír, és akkor megkondultak a harangok, előbb Pesten, majd ahogy villámgyorsan szétfutott a hír, egymásután mindenfelé az országban. A magyarok két óra hosszat tartó harangozással temették múltjukat és jövőjüket.

Budapest percek alatt feketébe öltözött. Perceken belül fekete gyászlobogók lengtek mindenütt, az ablakokban fekete drapériák. Az utcák fekete gyászruhákkal teltek meg. Emberek, asszonyok, férfiak, gyerekek mentek az utcán patakzó könnyekkel, nem egyszer hangosan zokogva. Emberek rázták az öklüket az ég felé, hangosan átkozódva. Az Oktogon sarkán egy rokkant katona letépte zubbonyát. Könyökben levágott csonka karját mutatva, őrjöngve kiabálta: "Hát ezért?"

Az utcákon ismeretlen, egymást soha nem látott emberek borultak egymás nyakába, a terek padjain zokogókat vettek körül vigasztaló emberek és az állandó és szakadatlan harangzúgásban rohant bele a gyászba és kétségbeesésbe ezer pesti rikkancs. (Rendkívüli kiadás.) A lapok gyászkeretben. Mindenki mohón olvasta, amit úgyis tudott, mindenkiben fellángolt a tehetetlen düh, csoportokban vezércikkeket olvastak fel hangosan... A Múzeum-téren elkezdték a Himnuszt énekelni... és a harangok kongtak, kongtak szakadatlanul, szinte elviselhetetlenül.

A templomok gyorsan megteltek síró emberekkel, hisz a kétségbeesés mélyén mindnyájan Istenbe próbáltunk kapaszkodni, papok mentek fel a szószékre megkísérelni a lehetetlent, vigasztalni ott, ahol nem volt vigasztalás.

A vidéken ugyanez volt a kép. Harangkongás, gyász és kétségesés mindenütt. Néhány ökölcsapáson, kisebb verekedésen kívül rendzavarások nem fordultak elő, hiszen az összes italmérések zárva voltak és minden közbiztonsági intézkedés megtörtént. Csak a harangok kongtak 10 órától kezdve mindenütt, minden városban és minden faluban két órán keresztül
_______________

"...14 éves fiú és negyedikes gimnazista voltam akkoriban. Tíz órakor növénytan óra kezdődött és Kovács Demjén tanár úr magas, szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindig. Felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést, mint szokta, hanem lehajtott fővel meredt maga elé egy hosszú percig... Ekkor megkondultak a harangok. Kovács Demjén tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek felső sarkában még ez a név állt: A Magyar Szent Korona Országainak Politikai Térképe, és felakasztotta a térképállványra s mindezt egyetlen szó nélkül. Aztán megállt előtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el előlünk, és nézte, olyan arccal, olyan leírhatatlan lágy kifejezéssel, amilyet mi még soha sem láttunk száraz és örökké szilárd arcán. Mi halálos csendben néztük a térképet és az előtte álló, szürkülő hajú cisztercita papot, amint feje egyre lejjebb esett a mellére és a kívülről behallatszó harangzúgás által még inkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott: Consummatum est. (Elvégeztetett)

Ötvennégyen voltunk, ötvennégy tizennégy éves magyar fiú. A golgota utolsó szavai után nem bírtuk tovább, leborultunk a padokra és elkezdtünk sírni. Odakint kongtak a harangok.

Nagy Magyarország keresztre feszítésének napja volt: 1920. június 4.  P é n t e k ..."

Forrás: Padányi Viktor: Egyetlen menekvés. 143. old.
Kapuzatba

1850-es évek vége felé járunk. Pest-Budán a Helytartótanácsot Prottmann főcenzor és báró Angusz elnök úr vezeti.
A Császár látogatását várják. A városvezetés borzasztóan töri a fejét, mivel rukkolhatnának ki, hogy az uralkodó tetszését elnyerjék.
Tanácstalanságukban báró Eötvös Józsefhez fordulnak, van-e valami ötlete.
- Mire gondoltak?
- Tudja báró úr, valamire, ami nem kerül sokba, a császárt meglepné és aminek a nép is örülne...
- Őfelsége át fog hajtatni a Lánchídon?
- Természetesen!
- Nagyszerű! Az egyik kapuzatba fel kell akasztani Anguszt, a másikba Prottmannt! Nem kerül valami sokba, Őfelsége meg lesz lepve és a nép is örülni fog!

2012. június 1., péntek

Generál

Azaz teljes. (Teljes generál?;-)
Kerékpáros zsargonban a teljes felújítás.
Finom jelek utalnak arra, hogy nem minden szervizben jelenti ugyanazt. Nálunk 26 éve a csapágyak felújításának, a meghajtás tisztításának, az összes bowden cseréjének, a kerekek centrírozásának munkadíja.
Volt ebből probléma, amikor egyik munkatársunk átszegődött egy másik szervizbe. Első megbízása: generál!
Fogta a láncbontót, levette a láncot, majd beáztatta petróleumba. (Ahogy nálunk tanulta. Amíg a többi dologgal foglalkozik, addig is ázzon.) A főnök a fejét fogta: - Mit csinálsz?! A láncmosás nincs benne a generálban!

Volt olyan ügyfelem, aki sokáig hűségesen jött szervizeltetni. Aztán elmaradt egy évre. Látom ám, hogy egyszer csak ismét előbukkant. Kérdem, hogy merre járt, leszokott tán a bicajozásról? Zavartan magyarázta, hogy egy kicsit sokallta a munkadíjainkat és átszokott a "K" bácsihoz, ő sokkal olcsóbb.
- Ezt értem, de hogy-hogy ismét itt üdvözölhetjük?
- Tudja mester, egyszer szemtanúja voltam egy "csapágygenerálnak".
- ??
- Hát, az úgy volt, hogy kicsit kilazította kónuszt és vajazó késsel gépzsírt kent a csapágyházba. Rá a koszra meg a csillogó fémhulladékra. Ekkor döntöttem úgy, hogy hiába a negyedannyi munkadíj, inkább magánál tisztességesen megcsináltatom. Láttam, hogy itt a szerelő gyanús esetben még a napra is kiviszi az agyat, hogy nincs-e hajszálrepedés a csapágy csészén.
Szimat

Mai szösszenetünk főszereplője igen lazán kötődik egy kerékpáros bloghoz. (Esetleg, hogy fiatalon versenyzett, de ötvenhatban átlőtték a bokáját, így abba kellett hagynia.)
Kossuth díjas egyetemi tanár, magas kort ért meg, sajnos már nincs közöttünk.
Családnevünk pontosan megegyezik. Ő szerinte az összes Cserny rokon.

Már nyugdíjasként családfa kutatásba kezdett és különféle zenei lexikonokban a komponista ősök után kutakodott. Egy nagyméretű könyvbe nem tudott belelapozni, mert az le volt fóliázva. Kapacitálta a kereskedőt, hogy vágja fel.
- Nem lehet, uram! Ez így originál!
- Csak belenézek és ha benne vannak a Csernyk, megveszem. Kerül amibe kerül...!
- Sajnos nem tehetem.
Ekkor Jóska kissé türelmetlen lett.
- Értse meg! Én bármilyen könyvet megveszek, ha a családomról vannak benne adatok.
Azzal keze végigsöpört az előtte álló polc könyveinek gerincén, és találomra kikapott egy nagy fekete albumot. Tenyerével rácsapott:
- Látja? Ha ebben például benne van a család, megveszem!
A könyv "A Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása" volt.
Felütötte.
- B....a meg! Benne van! Megveszem!

* * * * * *
 
Jóska fáradhatatlan szervező volt, a hazai szimpózium mozgalom létrehozója és életben tartója.
Egy ízben Olaszliszkára hívott össze egy több napos tudományos tanácskozást.
(Ez a település mostanában sajnos más okból szerzett kétes hírnevet. Ám a középkorban igen fontos hely volt. A királyi Magyarország, a török Hódoltság és Erdély hármas határán  helyezkedett el. Állandó hídja volt.)
A délelőtti ülés után szétnéztek a településen. Jóska kiszúrt egy kőhidat, mely erősen be volt nőve. Felkeltette az érdeklődését. Szerzett fűrészeket, ágvágót és közösen kiszabadították a növényzet fogságából. Szép, régi építmény volt.
- Gyerekek, ez a zárókő olyan furcsán van ide beillesztve. Adjatok csak egy kalapácsot!
Kifeszegette a követ, mögötte üreget talált.
Benne Olaszliszka város középkori, elrejtett irattárával.