2012. szeptember 5., szerda

"Ma a szemét média a saját maga által készített hulladékot állítja a nép és főleg a fiatalság elé, követendő példaként. Ezzel szerez magának nem kevés pénzt és közben folyamatosan butítja a népet.
Az idős, tapasztalt, a tudomány terén jeleskedett, vagy épp a hazájáért kiálló (majd ezért meghurcolt) embereket pedig megpróbálják kitörölni az emlékezetből.
"

Licenszem van

Nem nagyon lehetett olvasni róla, de a napokban, augusztus 26.-án ment el végleg Michna György, az utolsó Magyarországon élő Puma vadászpilóta.


Ennek apropóján egy kevéssé ismert történet a 2001-ben elhunyt Tobak Tiborról, akinek könyveiből ismerhettük meg a háború végén a sokszoros túlerő ellen bevetett pilóták, maroknyi, ám hősies csapatát. A 101. "Puma" vadászrepülő ezred három százada (sorrendben a "Zongora", a "Retek" és a "Drótkefe") Győrben gyártott Messerschmitt Bf 109-G ("Gusztáv") gépekkel küzdött.
Tobak Tibor már jócskán hetven év felett járt, amikor ellátogatott Angliába, ahol is elvitték egy repülő múzeumba. A hangárban állt egy ritkaságnak számító Bf 109-E repülőgép. (Az Angliai-csata idején hasra szállt egy mezőn, így teljes épségben maradt meg.)
A gépet akkoriban mérnökök tanulmányozták, majd a háború után - a teljesen üzemképes repülőt - múzeumban helyezték el.
Amikor Tobak "Cica" megpillantotta az "Emilt", hirtelen odasietett, fellépett a szárnyra, egy mozdulattal felnyitotta a kabin tetőt és beült a pilóta ülésbe. Az őrök futva közeledtek.
- Halló, Uram! Mit képzel? Ez szigorúan tilos! Azonnal tessék lejönni!
Tibi bácsi higgadtan nézett le rájuk:
- Elnézést uraim, de nekem licenszem van erre a géptípusra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése