2012. május 18., péntek

Amit szeretünk, és amit nem

E sorok most nem egyetlen partnerről szólnak, hanem csak kiragadott történetek.

Elkötelezett, jól képzett, lelkes alkalmazottak, hozzáértő vezetés. Kitűnő, jól eladható termékek, jó árrés. Olyan mennyiségű árut hordtam el tőlük, hogy külön egy kézikocsit készíttettem erre a célra.
Aztán valami elromlott.
Bevásárló listáimon egyre kevesebb tételt tudtam kihúzni, egy szép napon a 18 soros megrendelőt a munkatársuk kissé zavartan adta vissza:
- Sajnos ezekből egyetlen cikk sincs jelenleg!
Üres kézzel távoztam.
A következő évben észrevettem, hogy az árréssel valami komoly baj van. Lecsökkent, vagy mi…
Kérdésemre a főnök: - Hát igen, a múlt évben nagyon keveset vásároltál nálunk, így kevesebb engedményt tudunk adni.
Erre picit begurultam, mert én – ugye – költöttem volna náluk, de hát nem rajtam múlt.
De nem ez tette be a kaput.
Amikor százezer forintos termékük egy rövid hónap után megadta magát, kissé bosszús lettem.
Nem a hiba miatt, ugyan! Ilyesmi megesik.
A kedves garanciakezelő „munkatárs”, olyan hangot és stílust engedett meg magának, amit megelégeltem. Muszáj nekem itt strapálnom magamat és bosszankodni? Dehogy muszáj! Úgy jártak, mint az oláhok. Faképnél történő hagyás következett.

Amúgy lehet, hogy már nem is helytálló a leírásom, mert azóta ők már teljesen átalakultak, és előnyükre sokat változtak.
De engem már nehéz lesz visszacsábítani.
(Esetleg megpróbálhatnak lekenyerezni valami közép kategóriás gépkocsival, karibi utazással, ilyesmivel..;-)

**********************

Nagy raktár, gumi, felni és kerék hegyek. Keresgélem a BMX részleget. Sehol. Szerencsére jön egy munkatárs. Köszönök, megkérdezem. Pár tétova lépést tesz velem a gyerek felnik irányába:
            - Úgy látom most nincs!
Kissé csalódottan megyek kifelé.
Hátulról megszólít egy másik kolléga:
- Bocsásson meg, de akaratlanul is meghallottam a kérdését. Megengedi, hogy segítsek?
- Persze! Köszönöm. (Alig várom! Ezért jöttem!)
Elvitt a terem ellenkező végébe és egy állványra mutatott. Tessék parancsolni! Egy-egy szinten azonos árkategória, alul az olcsóbbak, fent a minőségi. Ez dupla falú, amaz horganyzott, stb.

Igazgató úr! Ebből az emberből kellene még egyet alkalmazni! A másik meg szépen ellenne a piros lámpánál…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése