Helyesírás

A mai napon két pedagógust mutatok be röviden. Ők a magyar nyelv tanításában számomra meghatározók voltak. A hölgy engem, az úr gyermekeimet okította.

Judit néni

Egyenes tartású, kemény hölgy. Az a típus, akinél folyosó ügyeletben a háta mögött is rend van.
Az egyetlen általam ismert pedagógus volt, aki pont olyan órát tartott szakfelügyelői és igazgatói látogatáskor, mint egyébként.
Óra elején (felsőben!) névsort olvasott. Nyolcadikban is!
Aztán feleltetett. Majd tovább mentünk a tananyagban.
Óra vége előtt öt perccel már mindennel végzett. Ekkor megkérdezte, mi van velünk, amúgy. (Osztályfőnökünk is volt.)
Amikor ennek is vége volt, akkor harsant fel a csengő.
Soha nem láttam kapkodni, idegeskedni. A magyart szépen, nyugodtan, de alaposan "belénk verte".
Sokat gyalázta azokat a lányokat, akik mondat végén felvitték a hangsúlyt. Ma is ő jut eszembe, amikor a rádióban hölgyek nyilatkoznak...

Laci bácsi

Idős, kedves magyartanár volt. A tanáriban földrajz-biológia szakos fia ült mellette.
Egy ízben a fiú kijavított egy földrajz dolgozatot. A papa átnyúlt a kötegért: - Melyik osztály is ez? Ahá! Az ötödik! Azzal fogta és kijavította ő is a dolgozatokat és leosztályozta helyesírásból.
Iszonyú felháborodás volt az ötödikben: - Ez nem igazság! Ez földrajz dolgozat volt, nem nyelvtan!
Laci bácsi már sok éve halott, de ma is az ő hangján hallom:
- Kisfiam! Nem csak magyar órán kell helyesen írni!