2012. április 24., kedd

Gumiszerelés

Mai kis mesénk a gumiszerelésről szól.
Miért is?
Mert az elmúlt húsz-harminc év alatt, mintha elfelejtettük volna. Olyan mértékben, hogy még a megjelenő szakkönyvek és szakcikkek fele is rosszul közli. Nem csoda, hiszen sokszor olyanok írják ezeket, akik nem tanulták a szakmát senkitől. (Csak úgy megvilágosodtak;-)
Első lecke a szótár.
Kerék: agyból, küllőkből és abroncsból áll.
Gumi: köpeny, külső (és ezek variációja). Semmiképpen nem abroncs, mert az egy fémkarika!
Tömlő: gumibelső. Ahol a szelepet "beleültették", az a része a szeleptő.
Első szabály:  a külső gumi drót vagy kevlár pereme szűkebb, mint az abroncs külső pereme. Ha nem így lenne, nem maradna meg a helyén.
Második szabály: a külső levételéhez egy helyen át kell emelni annak peremét az abroncs fölött.
Ez csak úgy lehetséges, ha az összes többi helyen a többi peremrészt az úgynevezett mélyágyba kényszerítjük.
Nyilvánvalóan, ahol a szeleptő van, ott ez nem lehetséges. Ebből következik a
harmadik szabály: a szelepnél kell elkezdeni a szerelést. (Nem egyenesen nekibökni a leszedőt a szelepszárnak, úgy négy-öt centire tőle.)
A szeleptől jobbra-balra haladva az egyik köpeny peremet teljesen leemeljük.
Valahol megcsípjük a tömlőt és a szelepig mindkét oldalról kihúzzuk.
A szelep fölött hátra nyomjuk a köpenyt és elegánsan kihúzzuk a szelepet.
Ez után a teljes külső könnyen leemelhető.
Negyedik szabály: visszafelé pont ugyanez a sorrend. (Ha van rá mód, síkporozzuk a tömlőt, hogy évek múlva is könnyen szerelhető legyen.)
Ötödik szabály: összeszerelésnél csak kézzel szabad dolgozni, mindenféle segédeszköz használata újabb tömlő megvásárlását vonja maga után!

3 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Nem zárkózom el egy videó készítésétől, de csak kicsit később fog rá sor kerülni...

      Törlés
  2. A mai nap a szakadó esőben, éppen a Parlamentet kerültem a Kossuth téren, mikoris azt vettem észre, hogy eltűnt a levegő az első gumimból. Már kezdtem is aggódni, hogy: "Te jó ég! Már a használt levegő is kell nekik?" így eme borús gondolatok közepette, tovább toltam a biciklit, és csak később, a munkahelyen, munkaidő után végeztem el a foltozást, szerelést. Kiderült, hogy mégsem ők voltak. Csak egy igazán remek üvegszilánk, aminek kikerülésére esélyem sem volt ebben a remek időben.

    VálaszTörlés