Régi vám

Két rövid, vaku villanásnyi kerékpáros történet.
A helyszín ugyanaz. A Szentendrei úton, ahol véget ér a kerékpárút, régen rendőr posztolt. (Csak emlékeztetőül: a fővárosba bevezető utakon, ahol az elérte a település határt, a háború előtt vám sorompó volt. A szoci időkben ezekre a pontokra rendőrt állítottak.)
Az időpont nincs meg, de azért sejthető. M á r  volt kerékpár út, m é g  volt rendőr.

Kerékpáros túrázó barátaimmal jöttünk a Duna-kanyarból. Valamiért lemaradtam, a fiúk megvártak a régi vámnál. Amikor észrevettem őket, a rendőr körül álltak, de nagyon szorosan.
Tűnődtem. Megállította őket, igazoltatni? Valami balhé keletkezett és most meglincselik a derék posztot? Amikor látták, hogy közeledem, otthagyták a kék ruhást és nyeregbe pattantak. Később tudtam rákérdezni:
 - Mi volt ez?
 - Áh, semmi! Beszélgettünk. A rendőr is bringázik, gyári Champion-ja van!

* * *

Kerékpáros találkozó volt Kisorosziban. Hazafelé kicsit előre szaladtam, de a régi vámnál félreálltam. A rendőr mellett valami buszmegállónyi aszfaltcsík volt a járdán, ott vártam. Szentendre felől feltűnt egy bringás csapat. Koma Laci, Smaza Peti, Cserjés Tibi és egy egész csomó sportos nyargonc. Fegyelmezetten, kettős sorban suhantak nagytányér-kónuszban. És teljesen szabálytalanul.
A rendőr nem hitt a szemének! Nem a kerékpár úton?! Egymás mellett??!
Megrángatta a zubbonyát, megemelte a nadrágszíjat, ellenőrizte a tányérsapkát.
Keményen lelépett az úttestre, a sáv közepén szembe fordult a kerékpárosokkal és feszesen felemelte a jobb karját.
A bringások, ahogy jöttek, negyvennel elsuhantak mellette. Az egyik sor jobbról, a másik balról. Fékezés nélkül, elegánsan.
Az úttest kiürült, csak a rendőr állt ott felemelt kézzel...

Becsületből

Emlékezzünk egy pillanatra a patinás, régi kerékpárszervizre és utolsó működtetőjére.
Velvárt Nándor, a híres és eredményes magyar kerékpárversenyző sport pályafutását befejezve kerékpárgyárat és kereskedést nyitott. Ebből a háború utáni időkre csak az Almássy tér sarkán álló kis szerviz maradt.
Kamasz koromban felkerestem párszor, de a tulaj nem nagyon támogatta az alkatrész eladást.
- Ha elromlott, hozza be! Majd megjavítom!
Mivel inkább magam bütyköltem, hamar leszoktam róla és inkább a Szigeti féle kereskedést látogattam.
(Ott enyhén szólva nem voltak ilyen fenntartások.)
Történt egyszer, hogy bringás társam és barátom a kerékpárját szerette volna rendbe hozatni. Ez egy 1948-as gyártású Velvárt gép volt. (Az édesapja vásárolta, a számla mai napig a család birtokában van!)
A gépnek hiányzott a homlok jelvénye. Ez egy - jellegzetes három ponton felszegecselt - krómozott, szárnyas kerék volt.
Elbattyogtam a Wesselényi utcába. Velvárt Nándor akkor már nem élt, sógora vitte a boltot, becsületből, hogy ne kelljen a nagy múltú céget bezárni.
Szalay Anti bácsi egy rettenetesen telepakolt műhelyasztal mellett ült és egy gyerekbicaj kereket küllőzött. Előadtam a kívánságomat: - Homlok jelvényt vennék!
Nevetett. - Nincsenek már ilyesmik.Vége annak a világnak...
Kicsit elbeszélgettünk, aztán elköszöntem.
Távozáskor megbámultam a kirakatot, mely tele volt elsárgult győzelmi tablókkal és poros serlegekkel. (Amennyire emlékszem, a hatvanas években pont ilyen elhanyagolt volt minden az üveg mögött.)
Ám az egyik kupa nem volt üres, az általam keresett jelvény sík változatából volt benne egy jó maréknyi.

 Már mentem is vissza az öreghez. - Abból a kirakati jelvényből vennék egyet!

- De hát az másféle! Válaszolta. - Az első sárvédő tetejére szereltük, csak több baleset volt, amikor ez szétvágta a gyalogos ülepét. Így aztán egy idő után nem szegecseltük fel.

Azért felkelt, kinyitotta kirakatot és átadott egy jelvényt.

- Mit csinál majd vele?

- Levágom a hullámos toldatot, henger formára hajlítom, ráfúrom a jellegzetes lyukakat és megy a krómozóba. Mennyibe kerül?

Anti bá' eltűnődött. - Adjon érte, amennyit gondol.

- Háromszáz forint?

Rám nézett.

- Elég lesz egy százas is!

A kép valahol Székelyföldön készült a nyolcvanas évek elején. (Nem éppen népi építészeti a háttér, de ez a szálloda tudott befogadni valamennyiünket.)
Népes bringa csapattal bejártuk a vidéket Brassótól Segesvárig. A fotón a reggeli indulás előtti készülődés. Akik a bicajukra hajolnak, túratársak. Akik bennünket bámulnak, helyiek. A gépkocsi az Ezerötös, mely itt a Sárga utóda volt. (Ezt úgyis csak régi zugligetiek értik.) A Diamant bicaj mögött pedig a sokak által irigyelt utánfutó, név szerint a Nagy Ufo. Kerékpárok és kenuk tömeges szállítására építettük, elsőként az országban. Azóta rengetegen lefotózták és lemérték, több - jól felismerhető - "klónja" fut az utakon.

A túrára egy olyan időszakban került sor, amikor éppen jegyzékváltás volt a románokkal. Mindenki szörnyülködött:
- Pont most mentek?!  Le fognak ütni benneteket baltával!
- Mit csináljunk? Most van tavaszi szünet!
Úgyhogy feltankoltunk Amo szappannal és nekivágtunk.
Az elővigyázat indokolt volt (nem a balta, a szappan!) mert első szállásunkról (Borszékről) indulva utánfutóstól, kísérőautóstól végighajtottunk egy egyirányú utcán, (szembe a menetiránnyal) ki a főútra, pont bele a rendőrbe.
A közeg erősen felháborodott a tábla semmibe vétele miatt, és 600 lejre próbált büntetni bennünket. A kísérő autót egy csendes kis anyuka vezette, aki ez alkalommal azonban szokatlan határozottságot tanúsított:
 - Micsoda? 600 lej?!  Elég lesz magának két Amo szappan is!
És tényleg elég volt!
A rendőr mosolygott, meghajolt, tisztelgett, majd a főút forgalmát leállítva segítette a kikanyarodásunkat. Mikor hátranéztünk, még mindig mosolygott és integetett...

Amúgy a borzasztó szegénység ellenére nem nélkülöztünk. Az első vendéglőbe beülve a pincértől étlapot kértünk. Udvariasan közölte: - Étlap nincs, de elmondom, mit tudok hozni. Csorbaleves, növendék szelet (borjúsült!), világos sör. Nagyjából minden nap ez volt a menü, de élveztük. Mondjuk vittünk is hazait rendesen, de a kenyeret jegyre adták. Az útlevélhez is járt jegy, de az autós kísérőnek a boltok hátsó ajtaján át adták ki a porciót, mert elöl a sorban állóknál lincshangulat volt...


A Tordai-hasadék bejáratánál a turistaszálláson a szappan megint csodát tett. Jól lehűlt a levegő, de voltak cserépkályhák. Mondtuk, begyújtanánk! A gondnok átnyújtott 3db (három darab) hasábfát: - Tessék, itt a tüzelő!
Erre mi: - Igen? Akkor ez meg itt egy Amo szappan!
Erre ő: - Igen? Akkor ez meg itt a fáskamra kulcsa!

Fürdőkádban

Na, aki az alant leírt kereskedést felismeri, az már nagyon vén róka a szakmában!

Az egyik tulajdonos garázsában kezdtek. A héten csak egyszer-kétszer nyitottak ki egy-egy órára.
Később átköltöztek egy másik tulaj emeleti lakásába. Egyik szobában iroda, két íróasztallal, kézzel írott (még áfátlan) számlákkal.
A lakás többi részében kupacokban állt a kerékpár alkatrész, dobozokban, zacskókban.
(Ez az az időszak volt, amikor már megjelentek a hegyi bringák. A forgalmazókat nyaggattam gumi külsők miatt. Csodálkozva kérdezték: - Minek az neked? Minden bicajon van gumi..! Az, hogy elkophatnak, fel nem merült!)
Egyszer a következő "beérkezési információt" kaptuk: jöttek MTB köpenyek és jó kis nyergek. A nyergekről sajnos nem tudunk számlát adni...
- Hol az új árú?
- A fürdőkádban!
Az összekötött köpenyek hengerének közepét papírszalma, a papírszalmát pedig nyergek töltötték ki...

 Végleltár

Egy eredeti Wrabel féle alkatrész tároló doboz, melyből 4-5 darabot kaptam - jelképes összeg ellenében - a nagykereskedés felszámolásakor. Tele voltak vadonatúj cuccokkal. Nagyrészt fél pár valamik, ömlesztve, de rengeteg!

25 év elteltével már csak mutatóba van pár ősi dolog:

 

A doboz feliratából az öregúr kézírásával még tisztán leolvasható az egykori tartalom: Regina (természetesen menetes) racsnihoz B3 lánckerekek, 20-as fogszámból 30db, 19-esből 50db, 18-asból 20 db. (Valószínűleg a nyugdíjazásakori végleltár adatai. A maradék cuccot ugyanis visszavették tőle a gyártók, így nem kellett leárazva megszabadulnia a készlettől.)

Trafi 903-as

Úgy huszonöt évvel ezelőtt még csak pár biciklibolt és szerviz volt Budapesten.
Tudomásom szerint a régiek: Karaki, Liszkai, Velvárt, Szigeti, Plaszkó. (Biztosan volt még, én ezeket ismertem.)
Azután jöttek a fiatalok: Fülöp Jóska, László Tamás, jómagam, Vicsek János, Podhorszky Tibi.
Nagykereskedések, na azok még nem voltak.
Volt rendszerváltozás, volt határ liberalizáció. Lehetett menni Nyugatra. Én akkoriban egy Trabant kombival "szállítottam" a kispesti Kossuth térről (Favorit, HVZ, Sztart Sossze) és a József körút 41.-ből (Csepel mintabolt).
Ebbe a járgányba egy Fiat motort építettek, 150Km/órával lehetett utazni vele. Ez volt a Trabant-Fiat hibrid, a Trafi 903-as. Ezzel mentem - szezonban hetente - Bécsbe. Hátra behajtogatva egy agyváltós kemping bicaj. (Kezeket a magasba: ki ismeri? Sachs Duomatic kezelőszerv nélküli 2s kontrafékes agyváltó?)
Kelés három órakor,  parkolás reggel nyolckor Bécs külvárosában Anton Wrabel nagykereskedése előtt. Amit lehetett, tőle vettünk. ITM kormány, Weinmann cuccok, Regina racsni, versenypumpa, króm klipsz, stb. Ami nem volt neki, azt kerékpárral a belvárosból próbáltam begyűjteni. Fasan Gasse Intersport, "Kosty" Kosteleczky, Duna-sziget Sporthaus RIH, stb. (Bal hajtókar, Campa csónakpedálhoz menetes porkupak...)
Egyszer László Tomi megkérte az öreg Wrabelt, hogy kicsit több aero Weinmann fékkart szerezzen be, mert nálunk otthon ez nagyon megy.
- Mennyit?
- Kétszáz párat! Vágta rá Tamás.
Hetek múlva kiderült, hogy picit elhamarkodott kívánság volt. Annyira azért mégsem vitték a karokat. Alkalmanként 3-5 párat vettünk.
Az öreg rosszul beszélt angolul, Tamás nem tudott németül. Általában én tolmácsoltam.
Egyszer karon fog a bácsi és odavisz egy kétajtós szekrényhez. Kinyitja. (Mai napig hallom a hangját.)
- Bitte, B i t t e  Herr Cserny!
A szekrény  t e l e  volt aero fékkarokkal...
Tamás igen röstellte a dolgot, akkor megvett vagy ötven párat. Szerintem még ma is van neki...

Mázsa..? Nem! Tonna!

A Zugligeti általános Iskolában sok év óta jelentős mennyiségű papírt adnak le a diákok és szüleik. Az összegyűlt anyagot egy papírgyár újra hasznosításra elviszi. A befolyt összegek az első félévben az iskolát, a másodikban az osztályokat illetik. Az iskola ebből a bevételből már több fénymásolót, tűzhelyet, hűtőszekrényt és játszótéri berendezéseket vásárolt. Az osztályok külföldi - magyarlakta - területekre kirándulnak a „papírpénzből”.

Egyszer telefonáltak az Önkormányzattól a titkárságra:

-         A maguk iskolájában gyűjtik a papírt?

-         Természetesen.

-         Mennyi jön össze egy évben?

-         Olyan hetven-nyolcvan tonna.

-         Izé… Hetven-nyolcvan mázsa??

-         Nem. Tonna.

-         ……….

Minden hónap első hétfő-kedd-szerda reggelén hét órától nyolcig lehet leadni a kötegeket az iskola felső sport udvarán. Ez egy aszfaltozott pálya, ahová ilyenkor autóval be lehet hajtani a felállított mérlegig. Egy felnőtt felírja, amit a nyolcadikos négy fiú kiemel a kocsikból, lemér, majd a papírgyár teherautójára felpakol.

Minden tanulónak és osztálynak külön vezetik a teljesítményét, mert versenyben állnak egymással. A nyári szünet végén a legeredményesebb gyerekek jutalomtáborozáson vesznek részt. A papírgyár pénzen kívül természetben is juttat a sulinak: spirálfüzetek, írólapok stb. formájában.

Mint szülő, évekig segítettem a reggeli átvételt. Az ez idő alatt a szülőkről kialakított – kissé sarkított – véleményemet egy kis dolgozatban foglaltam össze:

PAPÍRGYŰJTŐ TÍPUSOK

A LELKES

Este, hazafelé a munkából a szomszéd házak kapualjából is hazaviszi a reklámújságokat. Válogatja, kötegeli. A suliban járva mindig kérdezi: - Mikor lesz már a következő átvétel?

AZ ELFOGLALT

- Jaj, elnézést kérek, de most pont nem volt időm összekötni! Csak úgy beszórtam a csomagtartóba, ugye nem baj?

(Még életében nem kötött össze újságot, de ha több ideje van, szakadós reklámszatyorba is szokott rámolni.)

A PRECÍZ

Türelmesen várja, hogy sorra kerüljön a mérlegnél. Minden papírkötege egyforma magas, az átkötő spárga masnira kötve.

- Otthon már lemértük, nyolcvanegy kiló. Tényleg annyi? Akkor negyven és fél mindkét gyermekemnek, viszlát!

A REZZENETLEN

Soha nem mosolyog, röviden köszön. Elegáns ruhája miatt sajnos nem nyúlhat a papírhoz, de megmutatja, honnan kell kivenni.

A TÁJÉKOZATLAN

- Sajnos, nem tudtam erről a lehetőségről! (Be volt írva az üzenőbe, ki van plakátolva, évek óta ugyanolyan menetrend szerint adható le a papír.)

- És tényleg a színeset is átveszik? Naaahát…

A LAZA

A mérlegtől harminc méterre parkol le. Külön kérésre közelebb jön. Húsz méternél megáll (szemben), majd kinyitja a csomagtartót (hátul).

- Gyerekek nincs most olyan sok. Százötven-kétszáz kiló az egész, hamar odahordjátok!

A NÉMA

Nem köszön. Esetleg kinyitja a csomagtartót, de semmiképpen nem pakol. Gyermeke a hátsó ülésen ül, de nem segít. (Ő sem köszön.)

A JÓPOFA

- Szervusztok aranyoskáim! Délután jövök erre pár mázsa papírral, lesz aki átveszi? Nem baj, majd bedobom a kerítésen!

Kasírozás

Folyamatos nyaggatásra megint egy nagyker.

Nem akartam ugyanis írni róluk, mert eddig csupa jó tapasztalatom volt ott, és az annyira olyan izé…

(Még azt fogják állítani a kívülállók, hogy fizettek a jó véleményért.) Mindenesetre érdeklődtem a kollégáknál, keressenek valami negatívumot. Még nem jeleztek vissza.

Minden alkalmazott megismer, köszön. Mindig égnek a fények, és tisztaság van. Ha nyitás előtt érkezem, beengednek és kiszolgálnak. („- Úgyis itt vagyunk!”) Ha feleségem zárás után megy áruért vagy fizetni (a közelben dolgozik), beengedik. Ha műszaki kérdésem van, felkészülten válaszolnak. Ha kívánságom van, mérlegelik és volt már, hogy teljesítették. (HP tömlővédő.)

Számláik világosak, web boltjuk remek. Utóbbinál a várható beérkezések is látszanak. (Halálom, amikor nincs valami és nem is tudják, mikor lesz. Na, ez itt nem fordul elő.)

A raktáros észrevétlenül tölti fel a polcokat. Egyszer valamiből nem volt kint elég, és egy kartonnal vettem volna. Szólt, hogy menjek csak tovább vásárolni, majd odaviszi a kasszához.

Nagyjából erről van szó! Ilyen egyszerű lelkek vagyunk mi, kereskedők…

Megjegyzendő még, hogy minden szépen be van csomagolva. Ez az egyetlen hátrányuk is, mert a „körítést” is keményen fizetjük, és én még otthon sokszor el is dobom. Mit tegyek? Kevés a helyem, egy markolat gumi párt nem tudok 13x22x5 cm-es kasírozással együtt tárolni.

Ezért, (és másért) a következő írásom a hulladékkezelés papírgyűjtős részéről fog szólni.

Felszínre

Ez a nagykereskedős sorozat felszínre lökött pár problémát. (Talán a cégeknél is, de most nem erről van szó...)
A visszajelzéseket figyelembe véve pár dolgot meg kell állapítani.

1., Felmerült, hogy én esetleg kikerekítem a történeteket. Nos, az események maguktól is elég érdekesnek bizonyultak, semmi szükség azokat színesíteni. (Egy műszerész meg legyen precíz, nem igaz?)
Úgy hogy, tessék tudomásul venni, minden úgy történt, ahogyan megírtam.

2., Felmerült továbbá, hogy kifejezetten a botrány okozás, a fikázás lenne a célja az egész írás sorozatnak. Az első ilyen témájú írás (kicsikarni) mintegy véletlenül íródott, egy bolti látogató kérdései nyomán. (Ezt Ti bizonyára jól ismeritek: "- miért nincs ez, vagy az a cikk?")
Ennek nyomán az egyik nagykerben beszélgetve kiderült, hogy sok évvel ezelőtt - felkérésre - már írtam az akkori kerékpáros cégekről egy-másfél oldalt. Ez a kis szösszenet (internet még nem volt!) mintegy szamizdatként keringett, név nélkül. (Szerényen azért megemlítem, hogy sikeres volt a dolgozat...)
Megbeszéltük, hogy megint írok egy aktuális, szubjektív sorozatot.

3., És ez a következő probléma: szubjektív. Hiába jegyeztem le az elején, hogy szigorúan saját szemszögből fogok mindent felmérni. Az objektivitást kezdték hiányolni. ("Vannak nálunk jól működő dolgok is...")
Ezt  elismerem. Ám nem egy szakszerű és teljes átvilágítás nyomán keletkezett hivatalos szakvéleményről volt szó! Nem is beszélve a terjedelemről. Egy blog bejegyzés és egy szakdolgozat mérete és emészthetősége között árnyalatnyi eltérés mutatkozik. (Akárcsak a honorárium mértékénél...)

4., Az egyik cégnél nagyon beletrafáltam valamibe. Véletlen volt, de talán megfigyelésen alapult mégis.
Ennek a sorozatnak elsősorban a jobbítás lett volna a célja. Ehhez viszont partnerek kellenének. Ez most nem látszik.
Másodsorban a szórakoztatás. Élvezetes stílusban megírni a tényeket, amiket úgyis mindenki ismer.
Kinyírni viszont senkit nem akarok, végül is partnerek vagyunk.
Egyelőre majd másról fogok írni.

Levegő

Ma történetünknek semmi köze a kerékpárokhoz, de mivel bármit össze tudok kötni: ajánlom soraimat a legvidámabb csepeli kereskedés sokgyerekes vezetőjének.

Kedves barátomnak, mondjuk nevezzük Zolinak (így senki nem ismeri fel...), és stramm feleségének májusban  gyermeke született. Három nap után hazavitték a kórházból. Másnap délben megérkezett a védőnő, hogy megfelelő tanácsokkal lássa el a tapasztalatlan - első gyermekes - szülőket.
Csöngetett a kertkapunál, Zoli bekísérte a családi házba. Közben rámutatott egy ablakra: - Ez itt a gyerekszoba!
Védőnéni megtorpant:
 - Hát ilyenkor már egy órácskára esetleg ki lehetne nyitni az ablakot!
 - Az ablakot? Minek?
 - Hát, hogy a gyerek egy kis friss levegőt kapjon...
 - A gyerek? Reggel nyolc óta az almafa alatt van, Mózes-kosárban!
 - Jézusmária! Egyedül?
 - Dehogy! A macska vigyáz rá!

************

A másik történet (késő) ősszel, éjszaka játszódik.
A kölök erősen sírt, mamája mélyen aludt. Zoli felkelt, átment a gyerekszobába, etetett, itatott, pelenkát cserélt, de a gyerek csak ordított.
Zoli rászólt: - Ettél, ittál, büfiztél, pelus száraz, tessék aludni!
Gyerek csak ordít.
Zoli megfenyegette: - Ha nem vagy hajlandó aludni, rád nyitom az ablakot!
Gyerek tovább ordít.
Zoli ablakot nyit, lefekszik.
Felesége reggel éjsötét arccal áll az ágya előtt:
 - A gyerekszobában tíz fok van!
 - Aludt a gyerek?
 - Mint a tej. De a gyerekszobában csak tíz fok van...!!

A kölök most három éves. Ha valaki ezek után arra gondol, hogy szerencsétlen gyerek ilyen bánásmód mellett tiszta "zizi" lehet, alaposan téved. Kevés ennyire kiegyensúlyozott, nyugodt és derűs kisfiúval találkozni mai, kifordult világunkban.

Helyesírás

A mai napon két pedagógust mutatok be röviden. Ők a magyar nyelv tanításában számomra meghatározók voltak. A hölgy engem, az úr gyermekeimet okította.

Judit néni

Egyenes tartású, kemény hölgy. Az a típus, akinél folyosó ügyeletben a háta mögött is rend van.
Az egyetlen általam ismert pedagógus volt, aki pont olyan órát tartott szakfelügyelői és igazgatói látogatáskor, mint egyébként.
Óra elején (felsőben!) névsort olvasott. Nyolcadikban is!
Aztán feleltetett. Majd tovább mentünk a tananyagban.
Óra vége előtt öt perccel már mindennel végzett. Ekkor megkérdezte, mi van velünk, amúgy. (Osztályfőnökünk is volt.)
Amikor ennek is vége volt, akkor harsant fel a csengő.
Soha nem láttam kapkodni, idegeskedni. A magyart szépen, nyugodtan, de alaposan "belénk verte".
Sokat gyalázta azokat a lányokat, akik mondat végén felvitték a hangsúlyt. Ma is ő jut eszembe, amikor a rádióban hölgyek nyilatkoznak...

Laci bácsi

Idős, kedves magyartanár volt. A tanáriban földrajz-biológia szakos fia ült mellette.
Egy ízben a fiú kijavított egy földrajz dolgozatot. A papa átnyúlt a kötegért: - Melyik osztály is ez? Ahá! Az ötödik! Azzal fogta és kijavította ő is a dolgozatokat és leosztályozta helyesírásból.
Iszonyú felháborodás volt az ötödikben: - Ez nem igazság! Ez földrajz dolgozat volt, nem nyelvtan!
Laci bácsi már sok éve halott, de ma is az ő hangján hallom:
- Kisfiam! Nem csak magyar órán kell helyesen írni!

Amit szeretünk, és amit nem

E sorok most nem egyetlen partnerről szólnak, hanem csak kiragadott történetek.

Elkötelezett, jól képzett, lelkes alkalmazottak, hozzáértő vezetés. Kitűnő, jól eladható termékek, jó árrés. Olyan mennyiségű árut hordtam el tőlük, hogy külön egy kézikocsit készíttettem erre a célra.

Aztán valami elromlott.

Bevásárló listáimon egyre kevesebb tételt tudtam kihúzni, egy szép napon a 18 soros megrendelőt a munkatársuk kissé zavartan adta vissza:

- Sajnos ezekből egyetlen cikk sincs jelenleg!

Üres kézzel távoztam.

A következő évben észrevettem, hogy az árréssel valami komoly baj van. Lecsökkent, vagy mi…

Kérdésemre a főnök: - Hát igen, a múlt évben nagyon keveset vásároltál nálunk, így kevesebb engedményt tudunk adni.

Erre picit begurultam, mert én – ugye – költöttem volna náluk, de hát nem rajtam múlt.

De nem ez tette be a kaput.

Amikor százezer forintos termékük egy rövid hónap után megadta magát, kissé bosszús lettem.

Nem a hiba miatt, ugyan! Ilyesmi megesik.

A kedves garanciakezelő „munkatárs”, olyan hangot és stílust engedett meg magának, amit megelégeltem. Muszáj nekem itt strapálnom magamat és bosszankodni? Dehogy muszáj! Úgy jártak, mint az oláhok. Faképnél történő hagyás következett.

Amúgy lehet, hogy már nem is helytálló a leírásom, mert azóta ők már teljesen átalakultak, és előnyükre sokat változtak.

De engem már nehéz lesz visszacsábítani.

(Esetleg megpróbálhatnak lekenyerezni valami közép kategóriás gépkocsival, karibi utazással, ilyesmivel..;-)

**********************

Nagy raktár, gumi, felni és kerék hegyek. Keresgélem a BMX részleget. Sehol. Szerencsére jön egy munkatárs. Köszönök, megkérdezem. Pár tétova lépést tesz velem a gyerek felnik irányába:

            - Úgy látom most nincs!

Kissé csalódottan megyek kifelé.

Hátulról megszólít egy másik kolléga:

- Bocsásson meg, de akaratlanul is meghallottam a kérdését. Megengedi, hogy segítsek?

- Persze! Köszönöm. (Alig várom! Ezért jöttem!)

Elvitt a terem ellenkező végébe és egy állványra mutatott. Tessék parancsolni! Egy-egy szinten azonos árkategória, alul az olcsóbbak, fent a minőségi. Ez dupla falú, amaz horganyzott, stb.

Igazgató úr! Ebből az emberből kellene még egyet alkalmazni! A másik meg szépen ellenne a piros lámpánál…

Tanár Úr

Mai kis történetünk a távoli múltba repít el bennünket.
Ez a kereskedés ugyanis - jogutód nélkül - már régen megszűnt. Kellemes hely volt, legalább e sorokkal állítsunk most emléket számára.

Egy kedves fiatal tanár alapította.
Akkor kezdődött minden, amikor még két kéz ujjain számba vehetőek voltak a budapesti bringaüzletek/szervizek. Bejött hozzám egy fiatalember és felajánlotta, hogy Csehszlovákiából szívesen hozna ezt-azt. Később összebarátkoztunk, és kiderült, hogy tanít. Gyakran kirándul a gyerekekkel a Felvidékre. Ilyenkor minden nebuló zsebét teletömte fékbetéttel, bowdennel, ezzel-azzal "ami beléjük fért". A határ után aztán visszagyűjtötte... (Egy gyereket már csak nem fognak megmotozni..?!)
Hátrány volt, hogy ami nehéz vagy terjedelmes volt, nem tudta vállalni.
Aztán egyszer csak bejelentette, hogy akár fűzött kereket, gumiköpenyt kötegelve, amit csak szeretnék!

Na, most kapaszkodj meg nyájas olvasó!
 A kisvállalkozások rugalmasságának, alkalmazkodóképességének olyan példája következik, de olyan...

(Ha most bárki arra gondolt, hogy barátunk kereskedést alapított és külker jogot szerzett, az alaposan téved.)
Az tűnt fel. hogy a gumikötegek nagyon porosak voltak.
Faggatásra kiderült, hogy a vasúttársaság jóvoltából kerültek az országba. Mégpedig a mozdonyon utazva.
A megfelelő helyen a vonatvezető egyszerűen kihajította a töltésoldalba az "árút". Volt személyzet, mely felszedte és gondoskodott a célba juttatásról.
Ekkor már a tanár úr házának alagsora komplett áruházként működött.
A fejlődés megállíthatatlan.
Megjelentek a csepeli nagykerek, lépni kellett.
Megalapította cégét, (Csepelen) de hamarosan átadta a tulajdonjogot egy vállalkozónak és visszament tanítani. Ezzel egy korszak lezárult, de az új vezető sem volt piskóta. Olyan számítógépes rendszert készíttetett, hogy hét nyelven fütyült! A kompjúteres szaki (aki egy csinos hölgy volt) az eladótérben ült és várt. Ha menet közben hiányosság volt, csak hátraszóltak: - Te Cicuska! Jó lenne, ha a program tudná, hogy... És Cica ott és azonnal megcsinálta.
A rendszer naplózott.
Ez azért volt jó, mert később egy ügyes alkalmazottra bízták a boltot.
Ez a munkatárs annyira ügyes volt, hogy reggel a legolcsóbb küllő megnevezését átírta kerékpárra. A bicajt eladta, majd este a cikket visszajavította küllőre. Végül is a darabszám stimmelt. Igaz volt egy bicikli hiány, de küllőből eggyel több volt!
A naplót persze a tulajok elolvasták, és az alkalmazottnak ettől kezdve máshol kellett bizonyítania...

Innen már semmi érdekes. Egy időre beállt ugyan mögéjük egy menő cég, de amikor azok kiszálltak, nem volt értelme a nagyok mellett próbálkozni és végleg felhagytak a bicajos kereskedéssel.

Csobbant

Kereskedőtársaim és a szakma más bennfentesei jól fogadták eddig megjelent gondolataimat, de úgy tűnik többek számára kellemetlen olvasgatni írásaimat. (Most nagyon tapintatos voltam...)
Mintha követ dobtam volna némely állóvizekbe.
A legszebb, hogy ma olyan valakinek a tiltakozása/fenyegetése ért el hozzám, akinek az intézményéről még nem is írtam.
Azért ez már sikertörténet, nem?
Sok igazi újságíró csak álmodozik ilyen hatásról!
Felmerül a kérdés, hogy akik találva érezték magukat, miért nem a rendszer hibáinak kiküszöbölésére fordítják energiáikat, miért engem akarnak elhallgattatni?
Amúgy pedig, tessék a helyreigazítás:

Kedves Blog Olvasók!
Sajnálattal kell megállapítanom, hogy csúnyán visszaéltem a bizalmatokkal és rendesen megvezettelek Benneteket.
Természetesen egy szó sem igaz abból, amit korábban leírtam a nagykereskedésekkel kapcsolatban.
Megint csak sajnálom. Tényleg.
A fiatalember megismert, köszönt, mosolygott és felfutott velem az emeletre!
A teremben minden lámpa égett, az alkalmazottak végig kísértek a polcok között és felhívták figyelmemet az újdonságokra.
A pénztárnál soha nincs várakozás.
És harmadszor is, kérlek, bocsássatok meg!

Látom a fiúk már felsorakoztak, puskák rendben.
Indulhatunk, Atyám!

Látok

Kissé megtöröm a nagykereskedős sorozatot, de csak részben.

Az első bejegyzéseket kereskedőtársaim jól fogadták. Ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy a nagyker cégek vezetői, tulajdonosai is annyira fognak ünnepelni.

Talán azt mondják: vak ez a fickó? Nem látja a fejlődést?

Kérem, nekem papírom van róla, hogy látok!

Sok évvel ezelőtt volt egy kis félórás látászavarom. A család nyomására másnap szemészetre mentem. Persze akkor már tökéletesen láttam, így a vizsgálat „eredménytelen” lett.

A lelkiismeretes dokinéni adott egy beutalót a Lipótmezőre. (Akkor még javában működött az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, népszerű nevén a „Bolondokháza”.)

Telefonon kértem időpontot.

-         Holnap tíz óra harmincöt perc megfelel? Kérdezte K doktornő.

-         Természetesen! (Tízpercnyire lakom, majd felsétálok.)

Kissé furcsa volt ez a precíz időpont, de azért mentem.

Pár perccel fél előtt leültem az impozáns folyosón, szemben a szemészet ajtajával.

Hajszál pontosan fél után öt perccel (!) kivágódott az ajtó, a küszöbön megjelent egy majd’ két méteres, délceg doktornő.

-         Ön Cserny László?

Felugrottam, önkéntelenül vigyázzba vágtam magamat:

-         Igenis, én!

-         Tessék befáradni!

A vizsgálat nem volt érdekes, de utána!

Le kellett ülnöm és várnom, hogy az eredmény megszülessen.

Közben betoltak kerekesszékben egy enyhén lekötözött nénit. A száz kilós férfiápoló panaszkodott:

-         Nem hagyja a beteg, hogy becsöppentsek a szemébe!

-         Olyan nincs! Na, fogja csak a fejét, majd én! Így a doktornő.

A fickó fogta az ápolt fejét két kézzel, a szemésznő rátérdelt a karfára (és a néni karjára) majd próbált csöppenteni.

Na, ekkor csörrent meg mellettem a szemészet telefonja.

Ültem mellette, elvégre én csak egy beteg vagyok.

A doktornő kinézett rám oldalra:

- Megtenné, hogy felveszi?

Beleszóltam: tessék szemészet!

-         A K doktornőt keresem!

-         Nem tudom most adni, térdel egy betegen.

-         Akkor kérdezze meg már tőle, hogy… stb.

Szépen közvetítettem a hívó és a még mindig küzdő dokinéni között.

A megnyugtatóan lezárult beszélgetés végén valami szöget ütött a telefonáló fejébe:

            - Elnézést, megkérdezhetem, hogy Ön kicsoda?

            - Persze! Én egy beteg vagyok…!

Hazai

Nagyon pici kereskedés. Gyakran zárva van, mert egyszemélyes.

Csak iszonyatosan elavult termékeket forgalmaznak, melyeket vidéken gyártatnak.

Élő példái a rugalmatlan üzleti modellnek. Évekig bőgtem, hogy három darab vasat ne szegecseljenek össze véres verítékkel, mert úgyis ki kell fúrnom a stiftet (hasonlóan véres verítékkel…). Ki kell fúrnom, mert eredeti állapotában a ma gyártott kerékpárokhoz nem használható. Gyanakodva néztek: a többi kereskedő nem szólt! Ja, biztosan csak én találkozom olyan nagyon-nagyon különleges gépekkel…

Ma kaptam végre náluk 28”-as csomagtartót, melyből pontosan hat hete fogytak ki.

Ennyi időbe telt, amíg reagáltak egy igényre.

A világ már régen máshol jár, de ők ezt nem veszik észre.

Termékeiken egy réteg festék van, de gyakran vakrozsdára fújva. A választható színek megegyeznek Henry Ford híres „T” modelljének színskálájával. (Ipar történetben járatlanoknak: az Autókirály kijelentette, hogy járgányát a vevők bármely színben kérhetik, ha az fekete…)

A Sátán Hajléka

Megjelenésében kifogástalan, elegáns hely. Felkészült alkalmazottak, nem törik össze ugyan magukat, de korrekt tempóban szolgálnak ki.

Ez nem vonatkozik a pénztárra, ahol bármi fontosabb, mint a vásárló. Ott áll már öt perce a hülye kereskedő egy köteg pénzzel? Hát aztán! Várjon csak, neki most dolga van! Papírokat kell lapozgatni és tologatni, az csak nem várhat?!

Van valami vezető is, de ő nem nagyon látszik, csak az intézkedései. Ezek szépen, szisztematikusan kényelmetlenné teszik a vásárlók dolgát. Az e miatt bekövetkező forgalom csökkenés nem nagyon zavarja. (Biztosan ismeri a híres, régi kereskedői mondást: „Rosszul megy a bolt? Rúgj ki pár vevőt!”

Amúgy volt időszak, amikor rendkívül gyakran változott az irányító(k) személye. Ebből az időből származik a kiszólás: „ az e heti igazgató szerint…”

Szerencsére ül ott egy ember, aki mindent elintéz. Ezt pontosan úgy értem, hogy mindent! Egyszer valahol a cégen kívül futottunk össze, kérdésemre, hogy mit keres munkaidőben az utcán: „már a budipapírt is velem szereztetik be..!”

A garancia kezelés korrekt, a kiszállítás gördülékeny és kiszámítható.

Az általuk forgalmazott termékek most már máshol is beszerezhetők, sokszor (sokkal) jobb áron. E tény azonban – érdekes módon – inkább nyomasztja az alkalmazottakat, mint a cégvezetést.

Vevőiket három csoportba sorolom.

1., Egy kis szatyornyit vásárol, nem is minden héten jön. Készpénzre vásárolhat.

2., Két nagy szatyorral gyűjt, haladékos számlát kap, szezonban hetente számíthatunk rá.

3., Be sem jön. Neten rendel baromi mennyiséget, kiszállíttatja. Egy részük annyira nagymenő, hogy csak ügyvédi felszólításra fizet. Vagy nem.

A - fenti nagyker cégről alkotott - véleményem mérlegelésekor figyelembe kell venni, hogy az általuk forgalmazott megdöbbentően széles választékból csak egy keskeny szegmenst „fogyasztok”.

Ahogy az egyik itteni termékmenedzser fogalmazott, amikor valamiben kikértem a véleményét: előrántva egy tollat és egy papírt, picit egymáshoz érintette azokat „- na ilyen kis pont vagyok én itt!”

Beharangozó

Engedve a nagyközönség nyomásának egy kis kerékpáros (kerékpár kereskedős) sorozat jön.

Avagy hogyan látjuk mi (mármint, ez esetben én) a bringás nagykereket.

Nevet nem írok. Aki ismeri ezeket, úgyis beazonosítja majd, mindet. (Aki meg nem, annak jobb is...;-)

Előre bocsátom, hogy a nézőpont szigorúan szubjektív. Ahogyan én látom. (Lehet, hogy a vizsgált objektum valójában egészen más…)

Először egy kis áttekintés.

Illat

A nagykereket már első pillanatban – belépéskor – meghatározza a szag. Minél olcsóbb termékeket forgalmaznak, annál szúrósabb a szag. A műanyagok és – főleg – a gumiáru illatozik. A tőlük vásárolt kínai köpenyeket a bolt mögött szellőztetjük, mert még a raktárba sem engedjük őket egyből. Szabályosan csípi a szemet.

Fény

Haj, de sokat elárul! Sötét van? Takarékoskodnak? Akkor sem kapcsolják fel, ha vevő jön? Csak kérésre? Vagy fényárban úszik minden?

Tisztaság

Van, ahol bármilyen áru megfogható, mert tiszta. Máshol meg vastag dzsuva lep mindent.

Ez vonatkozik a padlóra is. (Felmosták-e valaha? Ez itt a kérdés…)

Alkalmazottak

Jókedvűek? Rosszkedvűek? Köszönnek? Felismernek? Le tudják írni a nevedet helyesen?

Egyenruhában (pólóban) vannak? Lassúak mint a tetű, vagy szélsebesen és precízen szolgálnak ki?

Vezető

Arctalan, nem látható alak, vagy odajön és érdeklődik? Ha valami nyomorod van, meghallgat? Tesz valamit utána?

A termék

Csomagolt, elegáns, drága? Vagy erősen OEM, szakadt nejlon zacsiban, válogatni kell? Kicsit rozsdás?

Árrés

Bűvös szó. Mi, kereskedők mind kurvák vagyunk. Pénzért bármit! Aki jobb árrést kínál (és még jól el is eladható a termék), azt szeretjük. „Oda fekszünk.”

Garancia

Elnézést kérnek, szó nélkül cserélik. Már ahol. Mert másutt előbb hosszú jegyzéket töltetnek ki. Megbüntetnek (engem), mert szart adtak, (ők)…

Kiszállítás

Van ahol automatikusan intézik, korrekt áron. Máshol nincs az az isten, hogy kipostáznák.

Hát, egyelőre ennyi.

A sorozat első része a Sátán Hajléka lesz.

Felület

Ma kiderül, miért is vagyunk e Földön!

(Ezúton esedezem hívő olvasóim bocsánatáért ;-)

Létünk célja a vízszintes felületek létrehozása. Valamint – természetesen - ezen felületek telepakolása.

Aki ezen most mosolyog, kérem, most nézzen szét maga körül. Figyelmesen. Na? Ugye!

Sok éve ezt előadtam a kerékpárboltban a munkatársaimnak. Csendben végighallgatták, majd ment mindenki a dolgára.

Pár nappal később Á kollégám megkérdezte:

-         Laci bácsi, emlékszik még miről mesélt pár napja?

-         Persze! Miért?

-         Aznap hazamentem és az előszobánkba egy kb. egy négyzetméteres polcot készítettem.

-         Ez érdekes! És?

-         Hát, hogy én mit kaptam a családomtól..! Hogy mekkora egy barom vagyok, és azonnal tüntessem el azt a polcot.

-         Erre Te?

-         Ott hagytam! És másnap estére a család azt a polcot teljesen telepakolta…

Vér

(Robert Fulghum nyomán, egy bicajos bukás történetének margójára. Elhangzott 2009.05.05. este Fertőújlakon.)

Amit a vérről el kell mondanom, az a francia kenyérrel kezdődik. A bagett nem fér be az elektromos kenyérpirítóba. Vagy ha mégis belemegy, nem lehet kivenni – hacsak nem használ az ember csavarhúzót. Először is félbe kell vágni a kenyeret vízszintesen – úgy nehezebb. Már ez sem megy valami elegánsan. Egy borotvaéles böllérkés és egy harapófogó segíthet. Ideális felállás, ha az ujjadból akarsz levágni egy darabot.

Amikor az ember megvágja az ujját, az első reakciója általában az, hogy hívja a 104-et. Vér egyenlő mentők. De ha sikerül leküzdeni a pánikot, ha megőrzi nyugalmát, és azt a kis vért a mosogatóba csöpögteti, bekövetkezhet egy egzisztencialista pillanat. Nem fogsz belehalni ebbe a vágásba – máskor is megvágtad már az ujjadat. (És különben sincs sebtapasz itthon, a gyerekek mindet elhasználták ajándék csomagolásra, amikor elfogyott a cellux.) Nyugi. Gyerünk, vegyél egy mély levegőt. És hadd csöpögjön a véred.

Meglátod, nem fog sokáig vérezni. A saját belső 104-ed csodálatos módon oldja meg a problémát. Közben a mosogatót a leggyönyörűbb szín festi meg. Olyan skarlátvörös, amilyet nem kapsz tubusban a művészellátóban. Ráadásul ez házilag készült. A testeden kívüli világban leginkább a tengervíz hasonlít rá. Amikor kimásztunk a tengerből, a részünkké vált. Nagyjából öt liter van bennünk ebből az anyagból, és ha az ember fél litert elcsöpögtet belőle, semmi perc alatt másik fél liter pótolja  még csak gondolnod sem kell rá. Egyszerűen párolsz még egy kis vért.

55 százaléka folyadék, 45 százaléka pedig szilárd anyag – vörösvérsejtek, fehérvérsejtek és vérlemezkék. Pusztán vörösvérsejtből huszonöt billió van benne; ha egymás mellé tennénk őket, olyan hosszú láncot alkotnának, amely háromszor körbeérné a Földet. Ez a vér hatvanezer mérföldnyi érhálózaton áramlik keresztül az ember testében, szabályozza a hőmérsékletet, energiát, ásványi anyagokat, hormonokat és vegyi anyagokat szállít a megfelelő helyekre olyan hatékonysággal, amelyet bármely kommunális létesítmény megirigyelhetne, beleértve a köztisztasági vállalatot is.

Ekkorra már el is állt a vérzésed. Egy tizenhat faktorból álló vérfehérjesor dugót alkotott és elzárta az áramlás útját. A sérült helyen fehérvérsejtek gyűltek össze, hogy legyőzzék a fertőzést, más véralkotó elemek pedig máris a helyszínre szállították a javítóanyagokat, és megkezdődött hegedés. Az endorfin hatására enyhült a fájdalom – nem is fáj igazán.

Ha öt percig türelmesen állsz, mindezek a dolgok megtörténnek. Minden gondolkodás, tervezés, szervezés vagy erőlködés nélkül.

Gyönyörű dolog ez a mi vérünk.

Nagyon erős és hatékony.

Tiszteletet érdemel.

Maga az élet.

(Ha mindezen reveláció közepette a családod valamelyik tagja belépne, és meglátná a véres kenyeret meg a kést,  az általános felfordulást és a mészárszékké alakult konyhát, a füstölgő kenyérpirítót végül pedig téged, amint üveges szemekkel meredsz a mosogatóba, lehet, hogy magyarázkodnod kell majd…)

Kicsikarni

Egy kicsit megint szakmai bejegyzés. A kerékpár bolt nagykereskedésből történő feltöltése.
Kicsiny üzlet, de tartunk vagy kétezer féle cikket. A kedves vásárlók bizonyára nem gondolják, hogy ezek tényleg legyenek is a polcokon, sokszor keservesen nehéz az alkatrészeket, kerékpárokat kicsikarni a forgalmazótól.
Egyik kedvenc esetem az általam ritkán látogatott nagykereskedésben. (Mindjárt kiderül, miért is nem járok oda sűrűbben...)
Az egyik szezonban hiánycikké vált a fűzött kerék. Egy kereskedő társam javasolta, menjek a K üzletbe, ott van bőven!
Megyek, köszönök. Elővánszorog egy fiatalember. Első szava:  kereskedő?? Szerényen közlöm, igen már huszonöt éve.
- Aha. Mi tetszik?
- Hallottam ezekről a pompás fűzött kerekekről.
- De hát azok fent vannak az emeleten...!
A fickó nem viccnek szánta. Tényleg, mintha kést döftek volna a lapockái közé, jött.
Vánszorogva.
Az emeletre.

Másik kedvencem a nagy méretű  gyártó áruháza.
Nyitás után negyed órával még egyetlen eladó, pénztáros, biztonsági őr nem volt látható.
A lámpák még nem voltak felkapcsolva. A sötét polcok között három kereskedő társam bóklászott.
A hangár méretű raktár túlsó végén egy kivilágított helységben az összes alkalmazott vidáman kávézott.
Kitolhattuk volna a megrakott bevásárlókocsikat az autóinkhoz, senkinek nem tűnt volna fel.

Valahogy minden széthullik. Nem csak gazdasági értelemben, erkölcsileg is. Az adott szó, a kötelesség már semmit nem jelent. Pontosabban: érzékelhető, ahogy ezek egyre kevesebbet érnek.
Kár.

Tévhit

Mai kis - enyhén szakmai - szösszenetünk a hazánkban forgalmazott kerékpárokról szól.
Nagyon sok vásárló jön, hogy ő magyar kerékpárt akarna venni. Erősen csodálkoznak, amikor kiderül, hogy nem csak a (Schwinn) Csepel magyar.
Első tévhit: a Schwinn nem német.
Második tévhit, az amerikai Schwinnek semmi köze a Csepel kerékpárgyártó és forgalmazó céghez. (Valamikor volt, de csak rövid ideig.)
Harmadik tévhit: A Csepel vezetése azt hiszi, jobban eladhatók a termékeik, ha Schwinn-ként forgalmazzák.
Váz gyártás már régen nem zajlik Európában. Tajvanról, Kínából és máshonnan érkező alkatrészekből összeszerelés zajlik, vagy dobozban jön a bicó, itt csak árusítják.
Lássuk a többi márkát! (A teljesség igénye nélkül.)
- Magellan. Forgalmazza a Cseke Rt. Magyar cég, két családnévből mozaik szó: Csere és Kele összevonása.
- Olimpia, Gepida. Magyar.
- Hauser, Specialized. Magyar. A cég tulajdonos Purnhauser család nevéből. Ők forgalmazzák a székesfehérvári
Caprine (azelőtt Caprinae) gépeket is.
- Neuzer. GT. Az esztergomi Neuzer András családnevéből.
- Mali. Wheeler, Mongoose. Magyar. Máli János cége.
Vannak érdekesebb esetek.
- Merida. Tajvanon készül, de egy száz százalékban magyar cég forgalmazza: a Bikefun Kft.
- Dema. Cseh cég, de a hazai forgalmazó (X-Factor) magyar.
- Kelly's. Szlovák. Hazai forgalmazója nincs, a szlovákok (felvidéki magyarok?) közvetlenül szállítanak a hazai kereskedők boltjaiba.

Buda Maraton


Gyerekfutam, erről beszéltem: