Durván a padló felé

Sok éve apró műtétre feküdtem be egy kórház fül-orr-gége osztályára.
A menet a következő: hétfőn reggel jelentkezik az ember, pizsamára vetkőzik, kap egy ágyat. Elkezdik vizsgálgatni, fogja-e bírni a másnapi operációt. Kedden műtét, szerda-csütörtök-péntek lábadozás, a hét végén hazaküldenek.
Az ágy végében bádogtábla, rajta a lázlap. Ezen a szokásos adatok: név, betegség, pulzus, vérnyomás, stb.
Minden nap más ápoló személyzet volt.
Csütörtökön reggel hétkor az ágyam szélére ült egy idősebb ápoló néni, rám mosolygott és puhán megfogta a csuklómat. Kissé rémülten néztem rá, hogy mit akarhat... Valami rossz hír...? A műtét mégsem...?
- Ne ijedezzen, fiatalember! Csak megmérem a pulzusát!
És tényleg megmérte, precízen.
- Magának mindig ilyen alacsony ? Sportol?
- Sokat kerékpározom.
- Aha, akkor azért csak 60.
Na, most a lázlapon hétfőtől szerdáig 74-76 körüli értéket jelöltek, mérés nélkül.
A néni vállat vont és piros tollával durván a padló felé húzott egy egyenest, pont a hatvanas számra, majd távozott.
Igen ám, de kilenckor jött a nagyvizit.
A prof rögtön kiszúrta a meredek piros vonalat:
- Atyavilág! Mi történt a maga pulzusával?
- Semmi, Tanár úr! Ma mérték meg először!